SunHi
SunHi nem mást kapott, mint az embert, aki
megölte az Édesapját, azaz Kwant. Csak ezzel egyetlen egy probléma volt: az
apja nem halott, hanem ellene fog küzdeni. Mint minden jó párbaj előtt ők is
farkas szemet néztek egymással, majd SunHi volt az, aki először támadt. Egy
gyengébb varázslattal kezdte, hogy ezzel is lefáraszthassa Kwant és majd aztán
könnyebben megölhesse. Yongguk varázslatának ez az egyik hatása: az ember
teljesen kifordul önmagából, és minden addigi eszméjét elveszti. Így hát a
lány, aki eddig még a légynek se szívesen ártott, most egy hazugság miatt
akarja megölni a saját apját.
- Milyen halált szeretnél te mocsok?
Gyorsat, vagy lassút? – kérdezte SunHi.
- A lassút választanám, ha nem gond. De
mond csak, miért csinálod ezt?
- Mert túl sok a rossz ember. Minimum
nyolccal többen vannak. De amint téged megöllek, már csak hét marad, és amint
velük is végeztem már nem marad senki, aki rossz lenne.
- Biztos vagy te ebben?
- Teljesen.
- És mi miért is vagyunk „rosszak”?
- Még megmered kérdezni, te aljas dög? Azért, mert megölted Apát! Megbízott
bennetek, és ti megöltétek őt!
- És ha azt mondom, hogy még él?
- Na ebből elég lesz! Les chaînes et les tondeuses! – mondta ki SunHi a varázsigét, mire
a pántok láncokká és kaszákká formálódtak át és azzal ment neki Kwannak. Mivel
majdnem tökéletes célzó képességgel rendelkezik, ezért szinte mindig eltalálta
a férfit, aki alig bírt kitérni a csapások elől.
SunHi könnyedén mozgott, még úgy is, hogy
a kaszák ott voltak a kezében, míg Kwan képtelen volt visszatámadni. Na persze
nem azért, mert nem volt elég erős, szimplán képtelen volt bántani a saját
lányát. Nem vitte rá a lélek, hogy bántsa az ő egy szem kislányát, akit még a
legapróbb porszemtől is félt. Bár most kifejezetten egy gyilkoló gép van a
helyén, Kwan a szíve mélyén tudja, hogy a lány előtte még mindig az a
nagylelkű, tündéri lány, aki őt kereste hosszú éveken keresztül. SunHi egyik
lépése nagyon rosszul sült el az igazgató felé: eltalálta a hátát, amin végig
szántott a kaszával, így a földre küldve őt. Még jó pár karcolást ejtett a
férfi testén, majd rátaposott a mellkasára.
- Utolsó kívánságok?
- Lenne egy…
- Had halljam!
- Annulez-vous, Rembombinez-vous et
Rappelez-vous!* – kiáltotta Kwan, majd jött a nagy mennydörgés és a talpuk
alatt ismét remegni kezdett a föld.
SunHi elengedte Kwant, majd összecsuklott.
Viszont ő nem a körülötte lévő káosz miatt, hanem azért, mert Kwan pont most
törte meg a lányra szórt átkot. Nem Yonggukét, hanem azt, amit ő maga adott
neki négy évvel ezelőtt, hogy elfelejtsen róla mindent. SunHi hirtelen látta
maga előtt ahogy az apjával játszanak a kertben az új kutyusával, ahogy először
csinálták meg együtt a legkönnyebb mutatványokat, ahogy találkoznak a pici
Zicoval, ahogy együtt esznek Yunggal. Azt is látta, mikor az apja leszidta őt,
vagy éppen megvigasztalta esetleg megnevetette valamilyen butaságával. Hirtelen
emlékezett arra, amikor kicsi volt, és nem otthon
volt, hanem itt. Emlékezett a furcsa
emberekre, a különös ételekre, a varázslatra, a nagyapjára, a mágikus
állatokra, a mágikus erdőkre, mindenre. SunHi már járt itt, az Apjával. SunHi,
már nagyon-nagyon régen járt itt, és az első látgatás ide gyakorlatilag már a
sokadik.
~O~
- A-A-Apa? – nem tudtam hova tenni a
történteket. Hirtelen emlékeztem mindenre.
Az apa, akit eddig homályosan láttam az emlékeimben kiélesedett és Kwan arca
jelent meg ott.
- Tessék Kincsem. – Apa szavaiból érződött
a melegség és a kedvesség, és hogy egyáltalán nem haragszik rám, amiért majdnem
megöltem.
- É-É-Én annyira sajnálom. – mondtam, majd
szorosan megöleltem őt. Olyan jó érzés volt. Igazából el se tudom mondani, hogy
mi volt jó érzés. Az, hogy valakit végre tudtam „Apának” szólítani? Az, hogy
valaki végre magához ölelt, mint a lányát sok év után? Az, hogy végre minden
kitisztult előttem? Az, hogy végre nem állok semmilyen varázslat alatt, se Yonggukén,
se Apáén? Nem tudom, tényleg nem tudom. Szimplán… boldog voltam.
- Sokkal inkább én sajnálom. –hallottam
hangjából, hogy sírt. Én is sírtam.
- De miért tetted? –kérdeztem a szemébe
nézve.
- Azért, hogy megvédjelek.
- De még is mitől?
- Őszinte legyek?
- Igen.
- Ettől. –mutatott körbe. Eddig fel se
fogtam, hogy mi történt körülöttem. Emberek harcoltak egymás ellen, az amúgy
gyönyörű zöld pázsitot most vér borította be teljes egészében. Holtak üres
tekintete mélyedt az enyémbe. És… ez mind miattam volt. Miattam haltak meg
emberek. Gyerekek miattam vesztették el a szüleiket. A szülők miattam
vesztették el a gyerekeiket. A barátok miattam vesztették el egymást. A férj
miattam vesztette el a feleségét, ahogy a feleség miattam vesztette el a
férjét. Azok az emberek ott mind azért haltak meg, hogy engem megmenthessenek.
És még ők gondolják úgy, hogy én vagyok a Megmentőjük? Na ne vicceljenek már.
Sokkal inkább ők az én Megmentőim. Ezt… ezt nekem valahogy viszonoznom kell
neki. Meg kell mentenem azokat, akik még élnek. Ezt értük, a népemért.
- Ezt mégis hogy érted?
- Tudtam, hogy ha az emlékezetedben élni
fog a Másik Világ, akkor egyre gyakrabban akarsz majd idejárni, és ez azt
jelentette volna, hogy Yongguk hamarabb megtalált volna, amit senki sem akart.
Leginkább azért, mert senki sem gondolta úgy, hogy elég érett és felkészült
lennél a feladatra. Márpedig ha Yongguk akkor talált volna rád, biztos, hogy
megölt volna. És nincs azaz Isten, amiért én a saját lányomat temessem. Nem.
Inkább temessenek el engem, mint sem téged. És ez az, amiért manipuláltam az
emlékeid, hogy még véletlenül se emlékezz rám. Csak úgy tűnik, hogy anyád
makacssága túlságosan is rád ragadt, és képtelen voltál nyugton maradni.
- Apa, én… - mondatomat nem tudtam
befejezni, ugyanis Taeil repült el mellettünk, majd ütközött neki az egyik
fának.
- Taeil! –kiáltottuk egyszerre.
- Megyek és megnézem, hogy mi van vele.
Gyere velem!
- Nem lehet. Adós vagyok azoknak az
embereknek, akik értem harcolnak. Az a minimum, hogy én is ott harcolok. –
mondtam, majd megfordulva láttam, ahogy a kettévált talajból démonok másznak
fel és gyilkolják meg az embereket miközben Zico és az a rohadék még mindig
küzdenek.
- SunHi, azok ott démonok. Hozzájuk még én
is kevés vagyok, nem hogy te!
- Tévedsz. Te nem tanultál fekete mágiát,
én igen. Le feu noir!** - mondtam,
majd éreztem, ahogy a testem lángba borul végül a fekete lángokat is láttam
magam körül.
- Vigyázz magadra, Kincsem.
- Apa!
- Igen?
- Szeretlek. –mondtam, majd amilyen
gyorsan csak tudtam futni kezdtem, majd egy lángcsóvát küldtem az egyik
démonhoz, aki Kyungot próbálta megölni.
- Kedvencke!
- Bocsi a késésért. –mosolyogtam rá, majd
folytattam a szörnyek pusztítását.
Zico
- Sors
de là tu démon!*** - Youngjae hangja bejárta az egész mezőt. Mindenki, aki
még mozgott megfagyott és a kettényíló talajra meredt ahonnan szörnyűbbnél
szörnyűbb teremtmények jöttek elő.
Youngjae idéző, aki bármit előtud
idézni. Most bedobta a legnagyobb kártyáját, amibe bár az élete kerül majd, de
legalább a Pokol legaljasabb szörnyei jöhettek fel a Földre.
- A kurva életbe… - suttogta Zico.
- Nesze neked, kisbogár, egyél! –mondta
Yongguk, majd odadobta Zicot az egyik szörny elé, aki egyből rátámadt, de a fiú
legnagyobb szerencséjére sikerült egy botot szereznie és azzal leszúrva egy
kicsit letartóztatnia.
- Nem gondolod, hogy ez a dolog ránk
tartozik, és nem ezekre az undorító dögökre? – kérdezte Zico.
- Nem. Szerintem pontosan ugyanannyi
közük van hozzá, mint bárki másnak.
A két fiú folytatta a harcot hol egymás
ellen, hol a Pokol teremtményei ellen. Ezek a lények teljesen
kiszámíthatatlanok. Bár a „rossz” oldalon vannak, még is rátámadnak a saját
csapatukban lévő emberre, ki tudja miért.
Jaehyo éppen megölt egy kisebb démont,
mikor biztos volt benne, hogy meg fog halni. Egy fekete madár-szerű lény repült
felé nyitott szájjal, hogy ő márpedig most megeszi őt. A fiú szorosan behunyta
szemeit, elköszönt a világtól és várt. Ám nem történt semmi. Nem falta fel őt
semmi, még mindig csak állt ott csukott szemmel. Amikor kinyitotta szemeit
látta, ahogy Katie akkor öli meg azt a madarat.
- Hát ez meg mi volt? Egyedül is
elintéztem volna!
- Te nyomorék! Ne most akard megvédeni a
férfiasságod, inkább köszönd meg, és harcolj tovább!
- Köszi… - motyogta a fiú, majd
visszament segíteni a társainak.
Az idő telt, az emberek fogytak, a
démonok viszont egyre többen lettek. Ziconak is és Yongguknak is elege lett már
a véget nem érő lépésekből, már pontot akartak tenni a mondat végére.
- Mi lenne, ha befejeznénk ezt egyszer s
mindenkorra? – kérdezte Yongguk.
- Legyen hát. –felelte Zico, majd
támadni akart volna, de nem tudott. Valami lebénította őt. És ez a valami nem
mást volt, mint az egyik démon.
- Te, ki most ellenem vétkeztél,
társaimat legyilkoltad, bűnhődj! – Yongguk neki kezdett annak a bizonyos varázslatnak. Viszont ezt nem csak ő ismerte,
hanem SunHi is.
- Nem! Yongguk, hagyd abba! – kiáltotta
rá a lány.
- Soha! Zico, most végre megdöglesz! Ti
Istenek, kik fent vagytok az Égben, segítsetek nekem…
- A holttestemen át! – mondta SunHi,
majd eloltotta a testén lévő lángokat és ő is mondani kezdte a varázsigét.
Őszintén remélte, hogy Yongguk még a vége fele meggondolja magát és nem
alkalmazza a varázslatot. Ez az a varázslat, ami a legnagyobb erővel bír, hisz
használója az anyanyelvén mondja el és az ellen használja, akit egykoron
szeretett, akiben megbízott, de elárulta őt. Az Apocalypse a legpusztítóbb
varázslat a Földön, ami gyakran használóját is megöli.
- Zeusz dühe, légy velem! Poszeidón
habja, légy velem! Podagré vihara, légy velem! Kharón utasa, légy velem! Até
átka, légy velem! És végül Thanatosz, a Halál, légy velem! Görög istenek lelkei
egyesüljetek bennem, győzzétek le az erkölcstelenséget, hozzatok a világra
igazságot! Lakoljon meg az, ki vétkezett! – SunHi és Yongguk egyszerre végeztek
a mondókával.
Yongguk egyenesen Zicóra célzott. A fiú
látta, ahogy az égből jövő fények két felé vállnak, ám ő csak Yonggukra tudott
koncentrálni, a másikra nem. Látta, ahogy a kezébe megy az egyik fény, majd az
felé közeledik. Szeme előtt lepörgött az egész élete. Félt. Rettentően félt.
Nem akarta itt hagyni a barátait: Kyungot, U-kwont, P.O-t, Taeil, B-bombot és
Jaehyot. Nem akarta itt hagyni azt az embert, aki apja helyett apja volt,
Kwant. Nem akarja itt hagyni a népét, de legfőképp a szerelmét nem akarja itt
hagyni, azaz SunHit. Zico most először ismerte el, hogy félt a haláltól.
SunHi
Olyan gyorsan mondtam a varázsigét és
olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak tudtam, de Yonggukhoz még így is
előbb ért oda a varázslat, mint hozzám. Igazából, az Apocalypse-nek ez csak az
első fele volt. Ha elég ügyes vagyok, akkor sikerül megcsinálnom a végét, a
teljes apokalipszist.
Még mielőtt elérhette volna Zicot a
fénysugár elé ugrottam és visszatámadtam Yonggukra a saját mágiájával. Ekkor
rájöttem az egyik mellékhatásra: ha ugyanazon mágiával próbálsz meg legyőzni
valakit, a másik támadása a szívedet éri.
- Te még is mit csinálsz? –kérdezte
tőlem Zico.
- Amit eddig ti tettetek velem.
Védelmezem az utolsó reményemet.
- Te meg még is mit csinálsz? –ordított
rám Yongguk.
- Megöllek. –jelentettem ki.
- Nem tudsz! Túl gyenge vagy ahhoz. A
nagy Bang Yonggukot senki sem győzheti le!
- De hogy nem, figyelj csak! Szótér,
ments meg minket! Aigisz, védj meg minket! Erinnüszök, bosszuljátok meg rémes
tetteit! És végül Nüx, az Éjszaka istennője arra kérlek, olvaszd magadba eme
erkölcstelen lelket! Ahogy a Hold kitakarja a Napot, majd ezek egy síkba
állanak a Földdel, a Földön úgy fog kitörni minden vulkán, minden háború. A
tizenkét csapás megismétlődik, az emberiségre a halál vár. Reád is várjon hát
mindez! Az istenek kegyelmével kérem, jöjjön el a teljes apokalipszis! Plena Apocalypse!****
~O~
Ahogy SunHi kimondta a halálos
varázslatot a Reménység Mezejét úgy terítette be egy hatalmas fehér fény. Ez a
fény mindent legyőzött. A szörnyeket visszaküldte az Alvilágba, a Dark Circus tagjait egytől-egyig
kivégezte, még azokat is, akik nem érdemelték meg a halált, hiszen nem ártottak
senkinek. Viszont Yongguk szenvedett a legtöbbet. Végig nézte, ahogy az
emberei, társai meghalnak, majd egy tükör jelent meg előtte, ami mutatta az
öregedését. A bőre ráncosodott, a haja őszült. Ő maga összement. Ekkor egy
hirtelen jött erőtől élve rothadni kezdett a bőre, talpától a fejetetejéig, és
végül meghalt. És az ő halálával SunHit is hosszú időre elnyomta az álom.
*Annulez-vous,
Rembombinez-vous et Rappelez-vous - Törölj, Tekerj vissza és emlékezz! (francia)
**le feu noir - fekete tűz (francia)
*** Sors de lá tu démon - Gyere elő, te démon! (francia)
****Plena Apocalypse - Teljes Apokalipszis (latin)
*** Sors de lá tu démon - Gyere elő, te démon! (francia)
****Plena Apocalypse - Teljes Apokalipszis (latin)