2015. november 21., szombat

3. fejezet~ Tényleg megcsókolt?


- Okés osztály, tegnap megálmodtam, hogy mit fogunk ma csinálni. – Shin tanárnő energiabombaként robbant be a terembe, tette le a naplót, füzetét és tálkáját az asztalra, majd mosolyogva körbenézett a termen. Ismét itt van egy izgalmas dráma óra, de jó. Egyébként nem lenne vele semmi bajom, ha nem az érettségi előtt állnék egy évvel, és nem kéne ilyen felesleges órákat beiktatni, amiknek lényegében semmi értelme. Vagyis de. Állítólag kikapcsol minket. Nem tudom ezt ki találta, de engem még egyszer sem sikerült lenyugtatnia, kikapcsolnia, vagy bármi hasonló. Alapvetően arra esküszök, hogy egy órára felkészülten kell jönni, de az ő órájára képtelenség így jönni. Főleg azért, mert gyakran még ő se tudja, hogy mit csináljunk. – Tegnap befejeztem a legújabb doramám, a High School Love On utolsó részét is. És azon kívül, hogy mindenkinek ajánlatos megnéznie, mert Úristen, Nam Woohyun és Lee Sungyeol egyszerűen elképesztőek benne, a mai szituációs játékunk erre fog alapulni. Itt nem lesznek angyalok, mint SeulBi, de tudjátok mi lesz? Szerelmi háromszög! Hát nem csodás? Önként jelentkezőket kérnék.
Már megint ezek a hülye sorozatok. A tananyagunk fele az, hogy azokból a hülye doramákból kiragad egy-egy jelenetet és mi azt eljátsszuk. Lényegében már annyi családi konfliktust, szerelmi háromszöget, ilyen-olyan szereplő halálát, távozását eljátszottam már, hogy még unalmasabbak az órák, mint eddig voltak. Plusz ezért még azokat a sorozatokat se tudom megnézni, amik érdekelnek, mert mindig lelövi bennük a poént, és így nincs min izgulni. Ezzel a dologgal rajtam kívül mindenki tisztában volt az osztályban, így hát nem is jelentkeztünk, hátha elmegy a kedve ettől az egésztől és hagy minket tényleg pihenni.
- Gondoltam, hogy ez lesz. De semmi baj, készültem ám! Itt van mindenkinek a neve ebben a kis tálban és akiket kihúzok azok fognak nekünk előadni valamit és kapnak rá valamilyen jegyet. – még ha a jegy inspiráció lenne, de nem az. Lényegtelen, hogy mit csinálsz, akkor is ötöst kapsz. Ő még arra is rátudja fogni, hogy kifejezted a szereplő magányosságát, sértődöttségét a levegő vételeddel. Zseniális, nem? Nem. – Az első szereplőnk nem mást, mint… Choi Mina. A második pedig… Ahn Jaehyo. Fúúú, én már most izgulok, ti nem? Pedig ez még csak a szereplő válogatás. Remélem, az kapja meg a harmadik szerepet, akinek én drukkolok. És végül az utolsó… Igen, ez az! Gyere Chaewon, te vagy a harmadik.
- A Sors undorító fintora. –röhögött Minwoo, mire Minki helyettem is megpofozta.
- Na most, a feladatotok: mindketten szerelmesek vagytok Jaehyoba, akit most HaJoon-nak fognak hívni. Mina az „új lány” az életében, aki nem rég került az iskolába, és csak azért is megakarja hódítani a legnépszerűbb fiút. Az ő karakterének a neve Haera. Végül pedig Chaewon lesz az a lány, aki pici, óvodás kora óta figyeli HaJoont, de még sose mert vele beszélni. És most, hogy veszélyben van a szerelme összeszedi minden bátorságát és bevallja az érzéseit a fiúnak. És mindezt Haera előtt! Chaewon, a te neved most DaMi lesz. És mindezt improvizálva! Hajrá fiatalok.
- Mit is akartok tőlem? –na, álljunk meg egy pillanatra! Én még erre nem vagyok felkészülve. Ne kezdjük el most azonnal. Jézusom, nem! Jaehyo, fogd be, miért beszélsz?!
- Hát ez nem egyértelmű, Oppa? Téged. – meg. Fogom. Ölni. Minát. Miért kell úgy viselkednie és beszélnie, mint a Kurvának, akit lassan egy hónapja viselek el a társaságunkban? És amúgy is. Ki mond ilyen elcsépelt szöveget?
- Haera, hagyjuk ezt. Komolyan kérdeztem.
- Én pedig komolyan mondtam, Oppa. Én sokkal jobb vagyok számodra, mint bári más ezen a Földön! Hisz gondolj csak bele: te helyes vagy, én pedig szép. Te tehetséges vagy, ahogy én is. Divatos vagy, ahogy én is. Majdnem annyira okos vagy, mint én. Mi ez, ha nem a Végzet? – Mina, miért vagy ilyen jó színész? Bár nem baj, addig se kell beszélnem.
- Téged egy cseppet se zavar a tény, hogy rajtad kívül vagy száz lány a szívemért esedezik?
- Nem igazán.
- Hát jó. Viszont had legyen három kérdésem. Egy: te csókolsz meg, vagy én? Kettő: tényleg szeretsz, vagy csak a népszerűségemet akarod? – minden egyes szavával közelebb ment Minához, aki vagy a szerepe miatt, vagy talán ténylegesen elpirult, ahogy fogyott kettőjük közt a távolság. Mielőtt feltette volna a kérdést megragadta a karomat és a táblához szorított. Lényegében mindenhova tudtam nézni, csak a szemébe nem. Jézusom, alig választ el tőle tizenöt centi. Mindjárt elájulok. Sőt! Elfogok ájulni. – Három: neked nincs valamilyen mondanivalód?
- Hát ööö… Izé… DaMi vagyok. – édes Istenem Chaewon, ennél hülyébb már nem is lehetnél.
- Tudom. –felelte mosolyogva. Erre most mit kéne mondanom? Akkor se fogok szerelmet vallani neki, ha csak játszunk. – Felesleges volt mondanod, hisz egy csapat voltunk az irodalom projekt alatt, kis butusom.
- Izé… t-t-tényleg, én csak… n-n-nem tudtam, h-h-hogy mit mondjak. – könyörgök, bonyolítsd tovább a dolgokat, hogyne.
- Amit eddig. Felejtsd el, hogy ki vagyok, hogy szeretsz, és már is értelmes leszel.
- De képtelen vagyok megfeledkezni arról, hogy milyen tökéletes vagy. –najó, kérem az ásót, elásnám magam most azonnal!
- Ha tényleg ezt gondolod, akkor mond ki, amit hallani akarok. Ha nem megy, akkor kimondja helyetted más.

- Oppa, szeretlek! – Mina mint mindig, most is megmentett. Kétségbeesetten nézett hol rám, hol Jaehyora. Ismételten nem tudtam eldönteni, hogy ez csak a szerepe miatt van, vagy tényleg aggódik valami miatt.
- Szegény DaMi, elkésett. Milyen kár. –a fiú elvállt tőlem, megfogta barátnőm kezét és elindult.
- V-v-várj! Én… én… - szóltam utána halkan.
- Te micsoda? –fordult vissza hozzám.
- Válassz engem te idióta! – kérném a jegyemet Bolíviába, az új nevemet és az alpakka tenyésztői engedélyemet, köszönöm. Még is hogy kiabálhattam rá? Hogyan és miért? Szinte soha nem beszéltem vele, most pedig ordítozok is. Szerintem elmentek nekem itthonról.
- Végre kimondtad. – arcára hatalmas mosoly terült el, elengedte Mina karját, majd ismét a táblához szorítva megcsókolt. Vagyis, majdnem. Mindössze az arcomra adott egy újabb puszit, de a többiek szemszögéből ez határozottan csóknak látszott.
- Jó, köszönöm, elég lesz. És akkor most mindenki mondja el a véleményét az előbb látottakról. Én személy szerint imádtam, és ti? –ismételten nem fogtam osztálytársaim szavait. Egyre jobban sajnálom őket, amiért csak beszélnek én meg ignorálom azt, amit mondanak. De tényleg. És mindez Jaehyo hibája. Lemerem fogadni, hogy most vagy olyan vörös vagyok, mint egy paradicsom, vagy olyan fehér, mint egy kísértet. Mina és a barátaim aggódó tekintetéből adódóan az utóbbira szavazok. Az egyetlen dolog amit érzékeltem az a csengő volt, majd az, hogy a fiú alakja eltűnik mellőlem és az ajtónk becsapódik. Nem kellett várni sokat a távozása után én azonnal összeestem. Annyira szánalmasnak tűnik ez az egész, sőt! Szánalmas is vagyok. Elérte egy másik emberi lény, egy Istenverte fiú, egy… egy majom, hogy istenként imádjam őt. Miért? És hogyan? Miként jutottam el erre a pontra, hogy csak egy apró érintéstől elvesztem a fejem és a benne lévő összes tudásomat? Miért nem tudok kinyögni a közelében egy értelmes szót sem? Miért, még egyszer kérdezem ki volt az a hülye, aki ilyen mellékhatásokat talált ki a szerelemnek?
- Chae, jól vagy? Kérlek mond, hogy nem haltál meg! – Lisa az egyik füzetével kezdett legyezgetni, de nem ért túl sokat.
- Elmenjünk az orvosiba? –kérdezte kedvesen Minki.
- Nyugi van srácok, szerintem csak átélte az első igazi orgazmusát. – röhögött Jonghyun, akivel pedig lepacsizott Minwoo. Őket pedig Mina ütötte meg.
- Chae, mi volt ez az egész? Most tényleg megcsókolt?
- Nem, nem csókolta meg. Csak az arcára adott egy puszit. De még így is ilyen állapotba került. – felelte helyettem Mina.
Nagy nehezen feltápászkodtam a padlóról, majd barátaim segítségével a menza helyett a tetőre mentünk, hogy szívhassunk egy kis friss levegőt. Leültem a tető közepére és hagytam, hogy had járja át mindenemet a kellemes őszi szellő. Igazából azt vártam, hogy ezek az enyhe kis fuvallatok kitörlik a memóriámból az elmúlt óra élményeit és újra tiszta fejjel tudok majd gondolkodni, de nem sikerült. Mindenhol az ő hangját hallottam, minden levélben az ő arcát láttam, a természet minden apró mozdulata a majdnem-csókunk jelenetét mutatta be nekem újra és újra. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most áldás, vagy átok inkább. Még mielőtt végleg megtisztultam volna kikellett engednem magamból a fenevadat, ami ott ül benne az egész jelenet kezdete előtt.
- Kyaaa, Jaehyo. Úúú, annyira tökéletes, úgy imádom, sőt! Szerelmes vagyok belé, nem érdekel hogyan és miként, de egyszer befogod látni, hogy én vagyok a hozzád illő és együtt leszünk az idők végeztéig! – Jaehyo után azt szeretem a legjobban, hogy a barátaim hihetetlenül türelmesek. Már rengetek ilyen kiabálást, úgy nevezett „fangörcsöt” láttak már tőlem. Szokásomhoz híven visongattam, ugrálgattam és úgy mosolyogtam, mint egy idióta. Sokszor mondják, hogy ez már nem idióta, sokkal inkább pszichopata. Kinek mi.
- Jól van, megmarad. –mosolygott Lisa és Mina.
- Együüünk! –üvöltött Jonghyun, majd mindannyian leültünk, bedobtunk minden kajánkat a közösbe és evés közben sztorizgattunk, hogy kivel milyen érdekes dolog történt. Lényegében semmi, vagy ha igen, azt már hallottuk, de hát nem ez a barátság alapja? Végig hallgatni a már ötvenszer hallott történeteket és még ötvenedszerre is nevetni rajta.
Suliból hazamenet a Red Velvet The Red című albumát hallgattam legfőképp a Dumb, dumb, dumb miatt. Valamiért olyan boldog ez az album számomra, így én is az leszek. Az utcákon mosolyogva haladtam, ha a Colgate most keresett volna magának reklámarcot tuti engem választottak volna. Bevásárló listámmal együtt bementem a legközelebbi közértbe, hogy megvehessem azokat a dolgokat, amiket a Mama felírt. Akkor kezdjük is: paradicsom, pipa. Víz, pipa. Felvágott, pipa. Zacskós levesek, pipa. Édesség, pipa. WC papír, pipa. Kenyér és szemle, pipa. Vegyes saláta, pipa. Konzerv kukorica, pipa. Fűszerek a gyros szószhoz, pipa. Annyira várom már, hogy haza érhessek és egyek.
- Jó napot. –köszöntem a pénztárosnak vidáman, majd elővettem táskámból pénztárcám.
- Mit keresel te itt? –ismét ez az idegesítő hang. Táskámból felnézve a Kurvával találtam magam szemben, ahogy undorodva néz rám.
- Vásárlok, ha nem lenne elég egyértelmű.
- Inkább vásárolj, mint hogy rámássz mások pasijára.
- Te meg inkább végezd a munkádat.
- Miért csókoltad meg?
- Nem csókoltam meg. És amúgy is, csak drámánk volt, és mi voltunk egy párban.
- Tudod ki hiszi ezt el neked, te mocskos ribanc. Ha még egyszer hozzá mersz érni, én kinyírlak. –nyakkendőmet megragadva húzott közel magához és fenyegetett meg.
- So-ah, mit képzelsz, mit csinálsz? – egy idegen férfi hangját hallottuk meg, majd a lány olyan gyorsan engedett el, amilyen gyorsa csak tudott.
- Én… izé…
- Mondja hölgyem, kellemetlenséget okozott magának az alkalmazottam? Ha óhajtja azonnal kirúgom.
- Ne aggódjon, Ahjussi, nem itt okozott kellemetlenséget, hanem máshol. De azon maga sajna nem tud segíteni. Viszont valaki végre kiszolgálna?
- Természetesen! – az idős férfi mogorván küldte el onnan So-aht és pötyögött be mindent, amit vettem. Sajnálata kifejezésére adott egy ajándék üveg wok szószt. Hát, nem pont ez lesz az, ami megoldja a konfliktusunkat, de azért aranyos gesztus volt tőle.
Otthon átadtam mindent Anyáéknak, hogy had csinálják a vacsit, addig én felmentem a szobámba és tanulni kezdtem. Megírtam az angol és a német fogalmazásomat, majd pedig a matek házit. Ezután tanultam törire és irodalomra, majd ledőltem egy kicsit pihenni. Relaxálásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Minki írt Line-on. Elküldte a képeket amiket a dráma órán csinált. Villámsebességgel mentettem le őket és írtam ezer köszönetet értük a fiúnak. Úgy se szokta senki nézegetni a telefonomat így hát átállítottam a háttérképemet arra, ahogy Jaehyo „megcsókol”.
„Azt hiszem híresek lettünk” –kaptam az üzenetet az előbb említettől vele egy csatolt fájlt is, amin a hátterem köszönt vissza, csak egy másik szögből.
„Úgy tűnik”.
„Egész jól nézünk ki. Nem gondolod, DaMi?”
„De igen, szerintem is, HaJoon oppa.”
„Ne hívj így. Idegesít.”
„Mi? A Hajoon?”

„Nem az Oppa.”

„Pedig muszáj elviselned a barátnőd miatt, Oppaaa~~”

„Gyűlöllek”
„Hehe” – és ennyi. Nem volt egy túl nagy beszélgetés, de legalább volt. És még viccelődtünk egymással. Mondjuk ezeket a reakcióit látva nem hinném, hogy sokáig tartana a kapcsolata So-ahval. Ez az.

Vacsora közben, után és gyakorlatilag végig a telefonom kijelzőjét bámultam. Mindegy hányszor nézek rá a képre, mindig belém hasít a felismerés, hogy igen is jó páros lennénk. És nem csak HaJoonként és DaMiként, hanem Jaehyoként és Chaewonként is. Hiszen gondoljunk csak bele, máris van egy közös pontunk biztosan: mindkettőnket idegesít So-ah „Oppa”-zása. Ez egy igen szép kapcsolat kezdete. 

2015. november 1., vasárnap

2. fejezet~ Úristen, hozzám ért


Az ebédszünetben azt a mappát olvasgattam amit Minwoo szerzett meg nekem So-ahról. A tanáraink nagy része megegyezik, hiszen hasonló szakon vagyunk. Van egy testvére és eddig öt barátja volt, legtartósabb kapcsolata nem volt hosszabb négy hónapnál. Vajon elég durva lesz neki a tervünk, vagy talán gonoszabbnak kéne lennem? Majd meglátjuk.
- Sziasztok srácok, ő itt a barátom, Jaehyo. – a jelenleg legidegesítőbb hang szólalt meg, viszont amint felnéztem elszállt minden utálatom, az embereket nem láttam magam körül, egyes egyedül csak rá tudtam koncentrálni. Ingének felső két gombja nem volt begombolva, nyakkendője lazán fűződött nyaka köré. Nem tudtam megállni, hogy ne legeltessem rajta a szemeimet. Viszont egy valami zavart: a karja. Pontosabban az a kéz, ami a karját ölelte. Ezt nem is mondhatjuk igazán ölelésnek, sokkal inkább egy rab fogságban tartásához hasonlított a gesztus a két fiatal között. Akármennyire is próbáltam bunkó és flegma lenni, nem ment. Jaehyo ismét elvette az eszem ezzel együtt a személyiségem minden apró részét is.
- Képzeld ismerjük, egy osztályba járunk. – mondta MinKi.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Akkor leülhetünk ide Oppával? – „Oppával”? Pff, mindjárt hányok. Három év alatt egyszer se tudtam rá ezt mondani olyan nyálas és vinnyogó hangon, mint ő. Számomra az ilyen hangleejtéssel kiejtett nevek undorítóak és leminősítőek.
- Persze. – felelte tetetett kedvességgel Mina mire a másik kettő leült és a lány beszélgetni kezdett a többiekkel, de Jaehyo csak ült és bambult. Hogy kényszerítheti rá valamire, amit utál? Ha én lennék a barátnője biztos nem hoznám be ilyen közvetlenül a társaságunkba. Na nem azért, mert utálnám, ha jóba lenne velük, csak szimplán három évnyi megfigyelés után tudom, hogy ő nem egy olyan ember, akit egyről a kettőre emberek közé lehet dobni még akkor is, ha azok az osztálytársai. Szinte én érzem magam kényelmetlenül amiatt, hogy itt ül velünk és nem a saját asztalkájánál. Mi is megszoktunk valamit és ő is, amit nem lehet így felborítani. Nem akarom magamat túlságosan is a középpontba helyezni, de tudom, hogy a többiekkel ellentétben én nem tudok úgy viselkedni a Nagy Ő előtt, mint ők. Rajtam eluralkodik a kislányos zavar, amin ők nevetnek. És ez így rendben is van. De nem akkor, mikor egy asztalnál ülünk.
- Na mi van Őfelsége, elvitte a cica a nyelvedet? –ölelte át vállam Jonghyun mire villámokat szóró tekintettel néztem rá és ütöttem oldalba ezzel is jelezve, hogy hagyjon békén.
- Oppának igaza van, Chaewon. Mesélj nekünk valamit. – mondta gúnyosan So-ah. Oh kislány, ha tényleg a vesztedet akarod megkaphatod.
- Hát ööö… ami nap elgondolkoztam azon, hogy milyen vicces lenne, ha olyan színűnek látnánk az embereket, amilyen a véleményünk róla. Téged So-ah zölden tudnálak elképzelni. –ahogy kimondtam a zöld szót a többieken átsuhant valami, és várták a megerősítésemet, hogy kezdődhet az akció. – És tudod miért? Mert a zöld színt is olyan undorítónak találom, mint téged.
És ekkor egyszerre több minden is történt, de a legfontosabb az összes közül: So-ah megásta a saját sírját. Az asztalunk alatt többen „véletlenül” megrúgták miközben Minwoo bevetette a „csábító-hodító” énjét, aminek egyetlen lány se tud ellenállni, és ez alól So-ah se volt kivétel. Elkerekedett szemekkel nézte a fiú izmos karját és kockás hasát.
- Chae, én úgy szeretlek. –ölelt meg és adott egy puszit az arcomra amitől én nevetni kezdtem és véletlenül –tényleg véletlenül- egy kicsi vizet öntöttem legújabb ellenségem egyenruhájának kezére.
- Hülye ribanc! –kiáltotta, majd az egész tálcájának tartalma rajtam, pontosabban a hajamon landolt. Eztán még egy pofont is kiérdemeltem. Újonc, halott vagy. – gyere Oppa, menjünk.
- Nincs kedvem. –dőlt hátra székén Jaehyo.
- Hogy mi? – az, hogy megszólalt és ráadásul tiltakozott annyira ledöbbentett mindenkit, hogy némán figyeltük a gyönyörű fiút.
- Nem mindennap látok ilyen szórakoztató dolgokat, folytassátok, kérlek. Kíváncsi vagyok Chaewon következő lépésére és a kedvenc színére.
- Erre máskor legyen kíváncsi Ahn, Kwon So-ah pedig jöjjön velem, hogy megbeszélhessük a büntetését. – azt hiszem, a szerencse ma az én oldalamon van. Osztályfőnökünk hangja zavarta meg a mi kis balhénkat. MinHo tanár úr imádja osztályunk mindentagját és mindent megtesz az ellen, hogy bántódás érjen minket. Ráadásul So-ahnak is ő az angol tanára. Hááát… bosszú első része pipa: utáltassuk meg az egyik olyan tanárral, aki szeret engem. Kedves barátosném, innentől már csak lefelé vezet az út.
Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az ebédlőt, hogy rendbe szedhessen magam. Miután kivettem a szekrényemből a benne hagyott tusfürdőt –ilyen esetekben még ez is jó- elmentem a lány mosdóba és megmostam a hajam. Egyesével sikerült csak kiszedegetnem a beleragadt zöldség darabokat, de még így is volt, ami nehézséget okozott nekem. Hajamat előre dobtam, az egyik csap alá hajoltam és engedtem volna rá a vizet, ha nem érzem, hogy valaki még kiszed valamit a hajamból. Először azt hittem, hogy Mina vagy Lisa az, de aztán felegyenesedtem és megláttam Jaehyot ahogy épp egy répát eszeget.
- Te mit keresel itt? –tettem magam elé a kezemet. Bár nem voltam se félmeztelen, se meztelen, ez egy reflex mozdulat számomra, ha egy fiú megijeszt.
- Gondoltam eszek egy kis hajas répát, tudod, az a kedvencem. – mondta szórakozottan.
- Azért vagy itt, hogy figyelmeztess, hogy ha bántom a barátnődet, végem? – én magam sem tudom honnan szereztem ennyi bátorságot ahhoz, hogy elmondjak neki egy egész értelmes mondatot. Ráadásul a szemébe! Lehet, hogy egy nagyon kellemetlen szituáció lesz ebből az egészből, nekem még is ez lesz életem legboldogabb pillanata.
- Majdnem. Sokkal inkább azért, hogy megkérjelek arra, hogy folytasd, amit elkezdtél.
- Hogy mi van?
- Szeretném látni, ahogy ez a ribanc tönkre megy. Megérdemelné.
- De akkor minek vagy vele?
- Mert jó vele a szex. – és itt egy újabb világ tört bennem össze. Tisztában vagyok vele, hogy lefeküdtek, de olyan rossz ezt az ő szájából hallani. Pláne azt, hogy még élvezte is. Ha egyszer, talán, valamilyen véletlen folyamán mi ketten összekerülnénk úgy, akkor biztos, hogy nem ez lenne a véleménye, hiszen lassan egy általános iskolás is tapasztaltabb nálam. – De nyugi, pár hónap múlva újra egy szingli pasi után csorgathatod a nyálad. További szép napot. – szegény szívem még nem tudom mennyi mindent fog kibírni, de szerintem már nem túl sokat. És, hogy ezt miért mondom? Hát azért, mert Ahn Szexuális Állat Jaehyo hozzám ért! Pontosabban az államhoz. És… és… és még egy puszit is adott. Te. Jó. Ég. Hozzám ért. És még puszit is adott. Azt hiszem, ha most kéne meghalnom, boldog lett volna az utolsó pillanatom.
Az osztályba még mindig sokkos állapotban tértem vissza és ültem le helyemre. A többiek körém gyűltek és beszéltek valamit So-ahról, hogy milyen büntetést kapott, meg Jaehyoról, hogy tudja a tervünket, de képtelen voltam felfogni szavaikat, ugyanis az előző rövid jelenet játszódott le előttem újra és újra. Ha lehunytam a szemem éreztem ujjainak puha érintését bőrömön, valamint ajkainak nedvességét. Van egy olyan sejtésem, hogy most még jobban beleszerettem.
A napom, sőt az egész hetem annyira eseménytelenül telt, hogy az már fáj. Én folyton mondtam a színeket, a többiek megalázták So-aht, aki ebből semmit nem fogott fel és csak azért is az orrom alá dörgölte a kapcsolatát Jaehyoval. Már persze, ha azt lehet kapcsolatnak nevezni. Beszélni se tudtam nagyjából senkivel az asztalunknál, mert valahányszor mondani akartam valamit a fiú rám nézett az én hangszalagjaim pedig feladták a küzdelmet. Azóta a nap óta minden másodpercben, percben, órában, napban nem látok mást, mint azt az apró puszit. Képtelen vagyok kiverni a fejemből. És még ha ez lenne a legnagyobb bajom. Bárcsak. Sokkal inkább az zavar, hogy nem tudom miért kaptam. Azért, hogy közösen tönkre tegyenek? Vagy mert vonzódik hozzám? Esetleg csak egy baráti gesztus volt? A tehetetlenségnél és a tudatlanságnál jobban nem utálok semmit sem. Ha azt mondom, hogy végig hallgattam a világ összes romantikus zenéjét, akkor ugye mindent elárulok? Olyan dalok is vannak a lejátszási listámon, amit vagy ezer éve nem hallgattam. Például One Direction Kiss You, vagy G-Dragon That Bastard de még a BTS-től az I Need U-t is, pedig köztudottan nem bírom azt a hét srácot. De ami a legeslegtöbbször ment, az a Dumb, dumb, dumb volt a Red Velvet-től. Valamiért teljesen magamra ismertem a dalban. Vajon befogadnának hatodik tagnak?
Hosszas gondolatmenetemből a telefonom rezgése zavart fel, amely jelezte, hogy valaki üzent nekem Line-on. Az üzenetet megnyitva a szívem kihagyott egy nagyon fontos dobbanást, majd utána eszeveszett módon kalimpált a mellkasomban. Jaehyo egy képek küldött magáról ahogy a kádban fekszik, rengeteg hab veszi őt körül és csak a fejének egy része látszik. A képre egy üzenetet is írt „fürdééés idő”. Hozzáteszem, hogy mindezt szombaton délután egykor küldte. Válaszoltam neki egy gyors „ezt biztos nekem akartad küldeni” üzenetet, majd arrébb dobtam a készüléket, hogy a házimra koncentrálhassak, de újra csörögni kezdtem. 
„Igen, ez biztosan neked ment.” –írta.
„Hát jóóó. De minek fürödtél le ilyenkor?” –kérdeztem.
„Tudod, minden kiadós szex után kell egy forró fürdő.”erre inkább nem írtam vissza semmit, majd próbáltam belemerülni a tanulnivalóba és elfeledkezni a szívemben lévő fájdalomról. – „Na máár, csak vicceltem. Ez tegnap esti kép, csak lusta voltam elküldeni”
„De még is minek küldted?”
„Mert ahhoz volt kedvem. De most léptem, itt van a csajom. Majd még beszélünk, BabyChae~”

Nem érdekel, hogy azért lépett le, mert ment hozzá a Kurva, ahogy az sem érdekelt, hogy mit fognak csinálni. Két dolog lobogott a szemem előtt. Egy: képet akart küldeni nekem. Nekem! Csak úgy. Magától! Kettő: úgy hívott, hogy BabyChae. Tehát becézett. Ahn Jaehyo becézett. Engem. Kezdem azt érezni, hogy egyszer nagyon pofára fogok esni, de… de addig kiélvezem ezeket a pillanatokat és boldog vagyok, amiért a Nagy Ő ilyeneket ír nekem.
- Minek örülünk ennyire? –ült le mellém Apa.
- Hamarosan férjhez fogok menni. –ábrándoztam, mire Apa arca falfehérré változott és ijedten nézett rám. Aztán elgondolkozott pár másodpercig, a kezemben lévő telefonra nézett és minden aggodalom eltűnt róla.
- Mit csinált megint Casanova? Levegőt vett? Vagy várj, mindjárt kitalálom… Létezik?
- Hahaha, nagyon vicces vagy. De nem! Beszélgettünk. Érted! Kibírtam neki nyögni értelmes mondatokat.
- Akarod mondani lebírtál pötyögni neki értelmes mondatokat.
- Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy beszéltünk és még képet is küldött magáról!
- Na mutasd. – vette el a telefonomat, majd végig nézte a beszélgetést és pár percig tanulmányozta a képet is. –Nagyon férfias, mondhatom.
- Mert te olyan hűűű de férfias voltál fecskében és szalmakalapban.
- Az régen volt. És amúgy is, anyádnak tetszett.
- Hah! Most vesztettél! Honnan tudod, hogy Jaehyo nem fogja ugyanezt mondani húsz év múlva a mi lányunknak?
- Drágám, Chewon ismét megőrült! – kiáltott Apa kétségbeesetten Anyának, aki nevetve jött be hozzánk, ült le mellém és nézte meg ő is a képet.
- Nem egy rossz példány. – motyogta, mire én hangosan felnevettem.
- Jiyeon! –szólt rá Apa.
- Nyugi Donghyun, nem foglak lecserélni. Ő sajnos túl fiatal hozzám. –Anya tetetett szomorúsággal nézte a képet, majd mikor Apa csikizni kezdte őt –megjegyzem rajtam keresztül- egyből hatalmas mosoly terült el arcán.
- Donghyun, ne legyél ilyen gyerekes, hagyd, had álmodozzon a lányod. – szólt rá Mama.
- Hogyne Omma, hogyne. – Apa behúzott nyakkal ment utána, míg mi Anyával még mindig nevettünk.
Szinte már családi szokásnak mondható nálunk, hogy képtelenek vagyunk pontban délben enni, egy-két órát tuti csúszik. Tény, hogy volt már olyan, hogy délután ötkor álltunk neki enni, de nagy általánosságban mondhatjuk, hogy egy és kettő között eszünk. Mint mondtam a Mamám remek szakács, és ezt ma is bebizonyította. Ma a gyümölcslevesé és a steaké volt a főszerep. Desszertnek pedig a saját maga által kifejlesztett „Nagyi meglepetése” süti volt. Ennek az egész sütinek az a lényege, hogy nem számít melyiket választod, jól jársz. Vagy egy kis üzenet van benne, vagy valamilyen egyéb édesség. Apának gumicukor, Anyának pedig puding volt benne. Papa boldogan mutatta fel a cetlit amit a tészta közül húzott ki. Az apró cetlire az „Ingyen puszi” felirat lett írva.
- Kinél válthatom be? –kérdezte boldogan.
- Akinél szeretnéd. –mosolygott Mama, majd elég feltűnően tartotta az arcát Papám felé.
- Chaewon-ah, gyere ide. –feltápászkodott az asztaltól, odabattyogott hozzám, és kaptam tőle egy hatalmas puszit, amit viszonoztam is.
- Hogy neked mindig a másikat kell választani. –játszotta a durcásat Mama, mire Papa adott neki egy szájra-puszit. – Ugye tudod, hogy ez nem ingyen volt?
- Tudom hát, tessék. – mondta és odaadta neki a sütemény másik felét.
Az én sütimben is egy üzenet volt. „Dreams come true”. Az én kedves Nagymamám ezt az mondatot tudja hibátlanul angolul, és ezt ott használja fel, ahol csak tudja. Szüleim érdeklődve néztek felém, hogy én is olvassam fel az üzenet tartalmát, de elutasítottam, mondván, ha elmondom, akkor nem fog valóra válni. Márpedig, ha a Mama meglepi sütijében ez volt benne, akkor az álmaimnak igen is valóra kell válniuk.