5. rész~ A bál

Három hosszú éve várok erre a pillanatra. Szinte mindennap erről álmodoztam: a legszebb ruhámat felvéve készülök a sulis bálra, majd egyszer csak megszólal a csengő, majd, mint egy hercegnő, úgy vonulok le a lépcsőn, aminek az alján ott vár Jaehyo és mikor meglát még a lélegzete is eláll. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez a várva várt pillanat ma befog következni. Hajamat begöndörítettük, így most kisebb-nagyobb loknik omlanak a vállamra. Szememre enyhe fekete füstös sminket vittem fel, számra pedig világosabb rózsaszín rúzst. Ruhámba pedig úgy ahogy van, szerelmes lettem. Anyával egy egész napot töltöttünk a városban, mire megtaláltuk az igazit, de megérte a fáradtságot. Felső részét teljesen fekete csipke alkotja, szoknya része alapvetően fehér, de van fölötte egy arany tüll réteg, ami sokkal szebbé teszi. A felső alá –mivel eléggé átlátszó- egy fekete toppot vettem, míg derekamra raktam egy rózsás övet. Cipőnek egy szintén fekete magas sarkút választottam. Ha mondhatok ilyet, elégedett vagyok azzal, ahogy kinéztem. 

Időhúzásként beparfümöztem magam és jó szokásomhoz híven csináltam egy-két, na jó, igazából rengeteg selfie-t. Ezeket mind elküldtem Minanak és Lisanak, akik válaszul elküldték a sajátjaikat is. Mina nem hazudtolta meg önmagát. Egy gyönyörű türkizkék ruha volt a birtokában: szív alakú mellrésze és csípőjénél bővülő szoknyarésze volt a ruhának. Anyagának selymet tippelek. Lisa a szokásos egyszerűségénél maradt: egy rózsaszín pántos ruha lett a választása, amit megspékelt a hajába tett apró tiara. Annyira gyönyörű mind a két lány.

Merengésemet a csengő zavarta meg, majd heves köszönések és bemutatkozások hada lepte el házunkat. Hát tényleg itt van, nem hagyott cserben. Minden erőmet összeszedve léptem ki szobámból majd mentem le a lépcsőn, aminek a közepén elakadt a lélegzetem. Jaehyo lényegében nem viselt semmi különlegeset, szimplán egy bársony öltönyt alatta fehér inggel és fekete csokornyakkendővel, de engem még így is teljesen lenyűgözött. Képtelen voltam parancsolni magamnak, hogy lehetőleg ne vigyorogjak úgy, mint egy idióta, de nem sikerült. Látva azt, hogy ő is ugyanúgy néz rám, mint én rá, végleg elvette minden józanságomat. A puszta létezése részeggé tesz, minek nekem alkohol?

- Szia. –köszöntem.

- Szia. –köszönt, majd fülemhez hajolt és halkan belesuttogta, hogy „gyönyörű vagy”, bennem pedig eldőlt, hogy ez az este lesz életem legszebb napja.

- Gyerekek, pózoljatok, csinálok rólatok képeket. – Anya utasításait követve álltunk a nappaliban lévő tűzhely elé és pózoltunk. Pontosabban átöleltük egymást. Ahn Jaehyo átölelt engem, Gong Chaewont. Hát én mindjárt sírok. Mikor már úgy tűnt, hogy Anya kiélte fotós szenvedélyét és már átlépett volna a „az én egyetlen kislányom bálba megy a szerelmével, bőgjünk” szakaszba, partnerem –jaj de jó kimondani ezt- mögém lépett és hátulról átölelt. Természetesen így is születtek képek, és holnap az első dolgom az lesz, hogy előhívatom őket. – Most már mehettek.

- Még nem. Én selfie nélkül ki nem teszem a lábamat a házból. – mondtam, majd elővettem a telefonom elindítottam a kamera alkalmazást és átváltottam előlapira. – Na, a szabályok nálam: tök mindegy, hogy egy kép milyenre sikerül, nem töröljük. Oh, és a minimum az öt vicces kép.

- Mindjárt indulunk a bálba, but first… let us take a selfie. – Jaehyo mosolyogva lépett mellém és vágott hülyébbnél hülyébb fejeket velem együtt. Mikor átnéztük őket jöttem csak rá, hogy az a nagyon helyes arca milyen könnyen eltorzítható egy nagyon furcsává és már majdnem rondává. Bár, nekem még így is tökéletes, de ez most részletkérdés.

A taxiba szállva megmondtuk a sofőrnek, hogy hova is vigyen minket, majd egy negyed órás út után megérkeztünk a sulinkhoz, ahova már szállingóztak a párok és már javában szólt a zene. Egy jó bulihoz hasonlóan ez is a tornateremben volt. A bordásfalakat lufikkal és táblákkal fedték le, a plafonról szintén lufik lógtak, egy nagy diszkó gömbbel a közepén. A terem négy sarkába kajás és italos asztalokat tettek, ahonnan a diákok előszeretettel lopkodták az oda kitett rágcsákat. Ezenkívül piros, sárga, kék és zöld fények világították be a helyiséget, amely tökéletes hangulatot adott a tánchoz.

- Chaewon! – Mina hangját hallva kezdtem el keresni barátaimat, akik az egyik asztalnál telepedtek le. Csodálkozok rajta, hogy mindig lecsapnak az ingyen kajára? Nem.

- Oda akarsz jönni? –kérdeztem Jaehyotól.

- Miért kérdezed? –kérdezett vissza meglepetten.

- Hát, tudod… ha nem akarnál velük lenni, akkor akár táncolhatnánk is, vagy azt csinálhatnánk, amit te szeretnél. Végül is nem csak azért vagyunk itt, hogy én jól érezzem magam, hanem azért is, hogy te is.

- Ha tudom, hogy ilyen vagy, akkor előbb is elhívtalak volna. De menjünk, kezdem bírni őket. – ugye jól hallottam azt, amit az előbb mondott? Elhívott volna, ha tudja, hogy milyen vagyok? Akkor ez azt jelenti, hogy volt egy véleménye rólam? Ismét az a pillanat jött el, mikor nem érdekel, hogy lehetséges, hogy egy utolsó bunkónak tartott, de legalább tudott a létezésemről. Egyre jobb a mai nap.

Barátaimhoz érve megöleltem mindegyikőjüket –na, nem mintha nem rég találkoztunk volna- majd neki álltunk a szokásos fényképezkedésünknek. MinKi elővette fényképezőjét, minden párt beállított és csinált róluk vagy ezer képet. Minwoo egyébként egy nagyon kedves lánnyal jött a másik osztályból. YeonDoo a másik osztály legjobb tanulója, kedves, vicces és még szép is. Nem értem hogyan és miért mondott igent annak az idiótának. Bár el kell ismerni, hogy jól néznek ki együtt.

- És akkor most csak a lányok! –kiáltotta el magát Mina és a négy lány összeállt jó pár közös kép erejéig.

- Huh, de durva. Elmondhatom, hogy van a suli királynőjével közös képem. – YeonDoo lenyűgözve nézett rám.

- Jaj, ne viccelj már. Azért annyira nem vagyok nagyszerű, csak egy kicsit. De most mosolyogj! –mondtam, majd szorosan átöleltem a lányt és nagy mosollyal néztem a kamerába egészen addig, amíg MinKi nem vakuzott a szemünkbe.

- És akkor most csak a fiúk! – üvöltötte túl a zenét Jonghyun, majd a hárman bepózoltak, de aztán észrevették, hogy valami nincs rendben. – Hát te miért nem vagy itt?

- Miért lennék? Nem tartozok a baráti körötökbe. – Jaehyo különállva majszolt egy sütit. Most volt az első olyan alkalom, hogy úgy igazán magányosnak és elveszettnek tűnt. A közös képeknél ott volt, hisz ott voltam én is, de a fiúk képe más. Az a barátok képe, és… Jaehyonak nincsenek barátai.

- Ez hülye. Gyere már ide, és ne hülyéskedj. –rántotta őt körükbe Minwoo, majd a legidiótább fejeket felvéve csináltam róluk képeket. Mindig is imádtam a fiúkról képet csinálni, hisz tele voltak energiával ezért mindig vicces képek születtek, de most, hogy maguk közé fogadták az elveszett fiút úgy tűnt, hogy a társaságunk teljes.

- Tanár úr, legyen már olyan drága, hogy lekapja a suli keménymagját. – hívta hozzánk osztályfőnökünket Jonghyun.

- Ugye fölöslegesen várom azt a napot, amikor beléd szorul a tisztelet? –kérdezte nevetve MinHo tanár úr.

- Figyeljen, Uram, bennem csak a szar szorul meg, nem a tisztelet. – kijelentésére mindenki, aki hallotta esze-veszett nevetésbe kezdett. Ezért is imádom ezt a fiút: hatalmas poénjai vannak, amit mindenki imád.

- Jaj fiam, inkább fogd meg a csajod és mosolyogj.

- A barátnője vagyok Tanár úr, nem a csaja. – mondta dorgálón Mina, mire tanárunk még jobban nevetni kezdett, de végül is egy egész jó képet sikerült csinálnia rólunk.

Ezután szokásainkat megtartva az asztalnál ettünk és beszélgettünk és még csak meg se fordult a fejünkben, hogy esetleg táncolni is kéne egy bálon. Minek? Felesleges. Így legalább egyediek voltunk. Sajnos vannak emberek, akik táncolni jöttek el –normális az ilyen?- így a Kurva egyszer csak ellopta tőlünk Jaehyot és egészen az évfolyam táncig vissza se adta, szegényemnek addig muszáj volt vele tekeregnie vagy rángatóznia, vagy valami ilyesmi, mert, hogy az nem tánc volt az is biztos.

Az egyes évfolyamok hamar letudták a táncot, ahogy mi is. Senki nem vette komolyan, ahogy mi se. Minek? Senkit nem érdekel, unalmas és ráadásul olyan zenére megy, amit senki nem szeret. Az egyetlen jó dolog ezután a bálkirály és bálkirálynő kihirdetése. Őszintén remélem, hogy idén Mina kapja meg helyettem a koronát, viszont Jonghyun igazán megtarthatná, úgy lenne csak igazán jó.

- Kire szavaztál? – kérdezte suttogva Lisa.

- A két árulóra. És te?

- Én rátok. –mondta elpirulva.

- Ránk? Mármint?

- Hát, rád és Jaehyora. Az lenne az igazságos, ha a két uralkodó végre együtt lehetne.

- Jaaaj, de cuki vagy, köszönöm. –öleltem meg- Viszont most először nem lennék csalódott, ha nem én kapnám meg a címet, hanem valaki más.

- Még is miért?

- Lisa, a mai nappal valóra vált az álmom. Jaehyoval jöttem el a bálba. Ez már félsiker. De ha ennél több nem is lesz köztünk, én annak már örülni fogok. Sőt, valószínűleg örök életemben emlékezni fogok erre az estére.

- És akkor most ki szeretnénk hirdetni a bálkirályt. Aki nem kíváncsi rá, elmehet. – a végzős osztályok elnöke, Chanyeol állt a színpadon, kezében a borítékkal és a mikrofonnal. – Jó, akkor kezdeném is. Először is, idén sem én kapom meg a koronát, amiért most öri-hari van mindenkivel, de legalább végre nem Jonghyun kapja, amiért a szerelmemet kísérte el. – ééés ismét kezdi. Amióta idejárunk nyíltan szerelmes belém, viszont képtelen vagyok rá férfiként tekinteni, ahhoz túl gyerekes.

- Ez a „szerelme” te lennél, igaz? –kérdezte röhögve Jaehyo.

- Igen. De a vicc az, hogy ezt minden bálon valahogyan előadja.

- Részvétem. –röhögött még mindig.

- Köszi.

- Szóval, ha most már mindenki elkezdett izgulni elárulom, hogy ki is nyert. Kérlek titeket, hogy lepődjetek meg, amiért egyszer jön el és akkor is megnyeri a hierarchia legékesebb jelképét. Ahn Jaehyo, gyere és vedd át a díjad. – Chanyeol olyan cinikusan mondta el a fiú nyertest, hogy az már szinte fájt. Az említett fiú még egyszer rám nevetett, majd felment a színpadra, ahol ráadták a koronát.

- És akkor most kijelentik, hogy én nyertem. – a Kurva vinnyogásán az egész társaságunk röhögni kezdett. Én megpróbáltam a lehető legjobb pókerarcomat felvenni, de nehezen ment, mikor elkezdte sorolni az indokokat, hogy miért is ő lenne a tökéletes bálkirálynő és miért nem én.

- A bálkirálynő pedig az egyetlen, az utánozhatatlan, a matek zseni, aki még csinos, gyönyörű és szép is, de mindennek a tetejében kedves is, Gong Chaewon! Drágám, gyere fel te is, idén is megérdemelted, köszönünk mindent, amit értünk tettél.

- Szerintem egy kicsit túllőttél a célon. Nem gondolod, Oppa? –két dologgal tudom lerázni Chanyeolt: „oppa”-zom és valahogyan hozzáérek. Most is ez történt. Végig mosolyogtam rá és még a karját is megsimítottam, mire neki teljesen vége lett.

- Azért ne ennyire feltűnően flörtölj, még a végén féltékeny leszek. –súgta nekem.

- Had élvezzem már ki az élet apró dolgait addig, amíg a barátnőd meg nem öl.

- Az a hülye kurva… - Jaehyo gondterheltsége nagy mosolyt csalt az arcomra, amit az egyik sulis fotós pont elkapott, így most lett egy ilyen képünk is. – Egyébként gratulálok.

- Köszi. Én is neked.

- Ilyenkor nem szokás adni valami ajándékot a nyerteseknek?

- De. Ott van a koronád, ez a nyeremény.

- Mármint tőled, esetleg. Valami, khm, személyeset.

- Minek?

- Tényleg nem érted, hogy mire gondolok, igaz? – mondta, majd visszament az asztalhoz és enni kezdett.

Idén is eldöntöttem, hogy nem fogok táncolni, nincs az a pénz. Ezt az ígéretemet egészen addig betudtam tartani, amíg meg nem szólalt a Paramore The only exeption című csodája.

- Jééééézusom, valakiii. –ugráltam körbe minden fiút a társaságunkban. Vagyis majdnem mindet. Mire elértem volna a partneremhez, ő már csuklómnál fogva vezetett a táncparkettre, ahol derekamat átölelve kezdett velem lépegetni a ritmusra.

- Csak nem eltalálták a kedvencedet?

- De igen. Mindig is volt az álmom, hogy veled táncoljak erre. –amint leesett, hogy mit is mondtam azonnal magyarázkodni kezdtem, hogy nem úgy értettem, ahogy mondtam, és ő csak félreértette azt, amit mondtam.

Jaehyo egy másodperc alatt hagyta abba a táncot, kulcsolta össze ujjainkat, majd kivitt a suli udvarra. Nem akarok hazudni, de szerintem percekig néztünk farkasszemet, mikor arcomat két keze közé fogta, homlokát pedig enyémnek támasztotta.

- Megteszed, vagy megteszem?

- Egyikünknek sem kéne.

- Miért?

- Mert neked barátnőd van.

- Értem. –húzódott el.

- Sajnálom. – azt hiszem nem a bálkirálynői címet érdemlem meg, hanem a világ idiótáját. Most szalasztom el életem nagy lehetőségét a Nagy Ő-vel és még is miért? Pontosabban kiért? Egy aljas kurva miatt, aki bármelyik pillanatban összetörheti a szívét még úgy is, hogy a fiú lassan utálja. Emelt matekos agy? Hagyjad már. Sokkal inkább uborkasaláta van az agyam helyén, nem hogy emelt matekosan okos legyen.

- Nem kell sajnálnod. Én teszem meg. – fel se fogtam szavait, de ő már magához rántott és… megcsókolt. Puha párnái lágyan kóstolgatták enyémeket. Ahogy mélyítettük a csókot, a kettőnk közt lévő távolságot úgy csökkentettük. Én átöleltem nyakát eközben ő hajamat simogatta. – Nagyon jól csókolsz.

- Köszönöm. – ennyi volt az összes kommunikáció köztünk azok alatt a percek alatt amik az első csók után kint töltöttünk. Nem tudom, hogy éreztetek-e már úgy, hogy annyira boldogok vagytok, hogy sírni tudnátok, de én most pontosan így éreztem. Egy apró könnycsepp végig folyt arcomon, mire a fiú még szorosabban tartott. Azt hiszem tényleg szerelmes vagyok Jaehyoba. 

4. rész~ Elhívott a bálba

- Csajok, ezt nézzétek, hogy kiket találtam! – Lisa telefonját szorongatva rohant hozzánk, hogy megmutassa a legújabb fiúbandát, akikbe szerelmes lett. A képernyőről egy csapat feketébe öltözött fiú köszönt vissza ránk, akik valahonnan szökni próbálnak.

- Kik az új szerelmeid? –kérdezte Minwoo szarkasztikusan.

- A Monsta X, nem rég debütáltak és isteniek. Nézzétek, a Hero egyszerűen fantasztikus! – a kijelzőn most a tetőn voltak a fiúk. Néhány másodperc után megjelent egy vörös hajú fiú, aki valamilyen felvezető szöveget kezdett mondani/énekelni/rappelni, vagy valami ilyesmi. Mindenesetre nem volt egy rossz példány.

- Lisa, ő ki? –állítottam meg a videót és böktem a vöröskére.

- Ejj, tudtam, hogy Őfelségének egyből elnyeri majd a tetszését a főrapper. Ő itt Jooheon, a világ egyik legédesebb fiúja, aki nem mellesleg fantasztikus rapper és még kiválóan aegyo-zik is. Pont hozzád illik. –a rövid felvezető után újra indította a videót amiben pár másodperc elteltével táncolni kezdtek.

- Jézusom, állítsd meg! Láttad ezt? Felhúzta a pólóját! Úúúú, de szexi. – ééés Lisa ismét hatással volt rám. Nem szokásom ilyen kislányosan viselkedni olyan emberekkel kapcsolatban, akik nem elérhetőek –kivéve Jaehyot- de van egy-két olyan pillanatom, amikor vevő vagyok az ilyenekre.

- Ugye milyen nagyszerű? – kezdett el ugrándozni a lány, majd a következő pillanatban valaki kikapta a kezéből a készüléket. Jaehyo érdeklődve figyelte a kisfilmet, majd felvont szemöldökkel figyelt minket.

- Te az ilyeneket szereted? – kérdését egyenesen nekem szögezte.

- Hát, csak néha. –feleltem.

- Még szerencse. Nem szeretnék vörös lenni. – röhögött.

- Pedig jól állna. –motyogtam remélve, hogy senki sem hallja, de nevetése erősségéből és So-ah gyilkos tekintetéből ítélve többen hallották, mint amire én számítottam.

- De egyébként milyen zenéket szeretsz? Több éve ismerjük egymást, és én még ennyit se tudok. – ha a múltkori dráma órától nem, akkor majd most fogok meghalni. Olyan közel ült le hozzám, hogy combunk és kezünk is összeért. Mivel nem akartam olyan lenni, mint egy paradicsom ezért pár centivel arrébb kúsztam, de ő követett. – Na, had halljam. Koreai? Amerikai? Esetleg francia, vagy német?

- Váltakozó. Mikor milyen kedvem van.

- Mondj példákat.

- Hát, Lana Del Rey, Marina and the Diamonds és a The Beatles nagy kedvenceim, de például egy TigerJK dalt bármikor képes lennék rongyosra hallgatni.

- Értem. Szóval egy koreai mindenképp, de mi van a többivel? Exo, BigBang, SNSD, Sistar?

- Ezek közül maximum a BigBang-et vagyok hajlandó elviselni. Néha. De általánosságban nem nagyon rajongok az ilyen zenékért. Bár a Red Velvet nem olyan rossz.

- Pff, a legrosszabb az összes közül. –ki gondolta volna, hogy So-ah még ezt is kritizálni fogja?

- Pedig szerintem a Happiness egész aranyos. Mindegyik lánynak van egy-egy külön színe, nem de? Melyek is azok? – ha eddig nem az volt a tervem, hogy elveszem ezt a fiút, most már biztosan. Nem elég, hogy külön megkért arra, hogy folytassam a kis játékomat, még segít is benne. Megismétlem önmagam: vagy nagyon pofára fogok esni, vagy nagyon boldog leszek. 

- Irene rózsaszín, Joy zöld, Wendy kék Seulgi pedig sárga.

- Köszönöm az információt, most léptem. So-ah, te maradj csak. – és eltűnt. Távolodó alakját bámultam, amiből a „barátnője” sikolya zavart fel. Mire odakaptam a fejem a lány szoknyáján landolt Mina banános teje, a hajába pedig véletlenül egy giliszta került. Sikoltozva futott el asztalunktól és egy pillanatra még meg is sajnáltam. De aztán minden sajnálatom eltűnt, mikor MinHo tanár úr ismét elkapta őt és kiosztott neki egy újabb büntetést. Azért a gilisztát persze kivette a hajából, legalább nem sikított tovább.

- Az a kis féreg nem volt túlzás? –kérdeztem Jonghyuntól.

- Szerintem a gilisztának nagyobb trauma volt, mint a Kurvának. –vonogatta vállát a fiú.

- Lehet, hogy abba kéne hagynunk. Kezdem egy kicsit rosszul érezni magam emiatt…

- Chaewon, ne már. Mindig ezt csinálod: elkezdünk valakit szívatni miattad, aztán meggondolod magad a nagy szíved miatt és abba kell hagynunk. Egy kissé igazságtalan vagy, nem gondolod? Hagyj már egy kis szórakozást nekünk is!

- Jó, de…

- Nincs de! Alig egy hónap és Jaehyo dobni fogja. Látszik rajta, hogy mennyire idegesíti őt is és akkor végre eltűnik a társaságunkból. Legalább ezt a röpke időt had élvezzük ki.

- Legyen. De eztán együtt fogunk szívni, ha bosszút akar állni.

- Mert eddig nem így volt? – miután ezt lebeszéltük megöleltük egymást. – Egyébként van már párod a bálra?

- Nincs. – feleltem, majd közelebb kúsztam hozzá egy ezer wattos mosoly keretében.

- Ne nézz rám, idén nem téged viszlek.

- Akkor még is kit?

- Tudod, van akinek bejön ez a sok évig tartó egyoldalú szerelem.

- Ne beszélj hülyeséget. – vágta fejbe őt Mina, majd bocsánatkérőn nézett rám.

- MinKi?

- Lisa már lestoppolt.

- Ajj már. –dőltem az asztalra.

- Héé, engem meg se kérdezel? –lökte meg a padot Minwoo.

- Hagyjad már. Te még akkor se engem választanál, ha a bolygón már csak egy kecske és én lennék. Fognád magad és lelépnél azzal a büdös állattal.

- Ez is igaz. Plusz már nekem is van párom. Tényleg srácok, mikor lesz a próba?

Eddig minden évben Jonghyunnal mentem a bálba, mivel Mina az elvei miatt nem akart részt venni egy ilyen eseményen se. De akkor még is miért? Mitől gondolta meg magát hirtelen? Azt mondta, hogy az „iskolai elkényeztetett elit mocskos magamutogatásában nem hajlandó szereplő lenni, maximum akkor, ha az a fiú hívja el, akit szeret”. Várjunk csak… Az a fiú hívja el, akit szeret…

- Choi Mina, te szemét dög! Nem úgy volt, hogy barátok vagyunk? –dobáltam meg sült krumplival miután feltámadtam síromból és rájöttem a titok nyitjára.

- Most miért is utálsz? –kérdezte, majd kiszedte a hajába ragadt burgonyát.

- Mert nem mondtad el, hogy szerelmes vagy Jonghyunba! Magyarázatot követelek! – körülöttünk mindenki leesett állal figyelt hol engem, hol a másik kettőt. Ha azt hiszik, hogy kijátszhatnak egy emelt matekos agyat, akkor nagyon tévedtek!

- Ez… izé… én… - Mina össze-vissza habogott mindent, amiből semmit sem tudtunk kiszedni, hogy igaz-e a feltételezésem.

- Hallod, ez tényleg okos. –döbbent le az említett fiú is, mire a lány fejbe vágta őt és gyilkos tekintettel suttogott neki valamit.

- Srácok, ha összejöttetek elég lett volna egy puszi is előttünk, és akkor nem reménykedek abban, hogy az a buzi eljön velem. Most kereshetek valami taknyost. De azért gratulálok, remélem sokáig együtt lesztek. Oh és, te buzi, ha bántod, megöllek.

- Igazából… a helyzet az, hogy nem tudsz senkit keresni magadnak. De azért köszönjük, nagyon boldog vagyok.

- Mi az, hogy nem tudok senkit sem keresni? Megőrültél? Szerintem a rózsaszín köd elborította az elméjét. Mina, csinálj vele valamit, te vagy a barátnője!

- Chaewon, Jonghyunnak igaza van. Minden évfolyam készül valamilyen tánccal, ezért nem lehet keveredés. És már nagyon kevés szabad fiú van.

- Akkor Gong Chaewon idén kihagyja a bált! – keltem fel helyemről, majd ahogy megfordultam Jaehyo kérdő tekintetével találtam magam szembe.

- Miért is? Ha te nem mész, akkor ki lesz idén a bálkirálynő? – kérdezte.

- A barátnőd.

- Hagyjad már. Ő maximum bálhárpia. – akármennyire is lehangolt a tudat, hogy idén nem lehetek ott a suli legjobb eseményén, Jaehyo még most is képes volt arra, hogy mosolyt varázsoljon az arcomra. – De most komolyan, miért nem mész?

- Mert az a két szemét dög együtt jár! –mutattam az újdonsült gerlepárunkra.

- Micsoda szemétség.

- Csak nem szarkazmust vélek felfedezni a hangodban?

- Talált süllyedt. Szóval, hányra menjek érted?

- Még is hova és minek?

- A házatokhoz, három hét múlva pénteken és esetleg azért, hogy elhozzalak a bálba.

- Hogy mi? Te… te… te most elhívtál engem a bálba?

- Jah, valahogy úgy. Lehetőleg ne rózsaszínű és ne is barackszínű ruhád legyen, ezek nem illenek se hozzád, se hozzám. – miután ezt megbeszéltük lazán elsétált én pedig jéggé dermedve álltam az asztalunk mellett. Barátaim ismét a segítségemre jöttek, hátha ott esnék össze, de semmi ilyesmi nem történt. Szimplán több boldogság hormonom termelődött abban a pillanatban, mint mikor csokit eszek. Szám jelenleg az egyik fülemtől a másikig ért, annyira mosolyogtam. Hangmagasságom szerintem simán elérte a magas c-t, eközben pedig körbe-körbe futkostam asztalunk körül. Mindenkit megöleltem, aki velem szembe jött.

- Gyerekek, ennyit arról, hogy csak Karácsonykor történnek csodák! Ahn Jaehyo most hívott el engem, Gong Chaewont, a bálba!  Meghaltam, és esetleg ez már a Mennyország?

- Te nem haltál meg, de a dobhártyáink igen. Mi lenne, ha nem visongatnál valahányszor hozzád szól? –ütött a vállamba Minwoo.

- Akkor az nem is én lennék. –feleltem egyszerűen.

***

Hazaérve boldogan rontottam be házunkba, majd a nappaliban Anyához rohantam, hogy közölhessem vele a jó hírt: ismét mehetünk ruhát venni. Bár a ruha vásárlásnál nincs idegesítőbb és utálatosabb dolog, de Anyát valamiért boldoggá teszi az, ha végig járhatja az összes pláza összes női ruha boltját.

- És Jonghyunnak idén milyen nyakkendője lesz, amihez ruhát kell keresnünk?

- Rátapintottál a lényegre! Idén nem ő lesz a partnerem!

- Akkor még is ki? – Anya tette fel először ezt a kérdést, majd jött Mama, Papa és Apa is, akik érdeklődve néztek rám és várták a csattanót, hogy még is kire cseréltem le az egyik legjobb barátom.

- Az idei párom nem más, mint… Ahn Szexuális Állat Jaehyo! – családunk női tagjai boldogan ugrándoztak, Papa nevetve nézte a jelenetet, Apa pedig azon gondolkodott, hogy vajon jó-e még a régi puskája, vagy vegyen egy újat.

- Ha egy ujjal is hozzád mer érni… - kezdte volna a tipikus „a lányom a plátói szerelmével megy bálba, ezt meg kell akadályoznunk” szöveget, de időben leállítottam őt azzal, hogy megöleltem és megnyugtattam, hogy nem fog semmi tisztességtelen történni a bálon. Ő pedig csak azért is ragaszkodott ahhoz, hogy legyen nálam valamilyen fegyver. Pedig nem lesz.

Holnap megyünk el ruha-nézőbe, úgy hogy pihenek egyet a kimerítő nap előtt. A kádban feküdve hallgattam Lana egyik albumát, mikor megcsörrent a telefonom, miszerint üzenetet kaptam.

„BabyChae, gáz van. A bálhárpiája most még jobban utál.” –írta.

„Szerintem túlélem. Legfeljebb ráhányom a szivárvány összes színét.”

„Nem egy rossz ötlet.”

„Tudom.”

„Mit csinálsz?”

„Fürdööök~ És te?”

„Megpróbálok teleportálni, várj egy kicsit. … Ott vagyok már?”

„Hol?”

„Melletted a kádban.”

„Sajnos nem.”

„Akkor azt kívánom, hogy én lehessek a kád, amiben fekszel. Szerinted valóra fog válni?”

„Ki tudja…”

„No, mindegy, én most lépek. További jó pancsizást.”

Hogy én tényleg mennyire imádom ezt a fiút. Borzalmas, de tényleg.

3. fejezet~ Tényleg megcsókolt?

- Okés osztály, tegnap megálmodtam, hogy mit fogunk ma csinálni. – Shin tanárnő energiabombaként robbant be a terembe, tette le a naplót, füzetét és tálkáját az asztalra, majd mosolyogva körbenézett a termen. Ismét itt van egy izgalmas dráma óra, de jó. Egyébként nem lenne vele semmi bajom, ha nem az érettségi előtt állnék egy évvel, és nem kéne ilyen felesleges órákat beiktatni, amiknek lényegében semmi értelme. Vagyis de. Állítólag kikapcsol minket. Nem tudom ezt ki találta, de engem még egyszer sem sikerült lenyugtatnia, kikapcsolnia, vagy bármi hasonló. Alapvetően arra esküszök, hogy egy órára felkészülten kell jönni, de az ő órájára képtelenség így jönni. Főleg azért, mert gyakran még ő se tudja, hogy mit csináljunk. – Tegnap befejeztem a legújabb doramám, a High School Love On utolsó részét is. És azon kívül, hogy mindenkinek ajánlatos megnéznie, mert Úristen, Nam Woohyun és Lee Sungyeol egyszerűen elképesztőek benne, a mai szituációs játékunk erre fog alapulni. Itt nem lesznek angyalok, mint SeulBi, de tudjátok mi lesz? Szerelmi háromszög! Hát nem csodás? Önként jelentkezőket kérnék.

Már megint ezek a hülye sorozatok. A tananyagunk fele az, hogy azokból a hülye doramákból kiragad egy-egy jelenetet és mi azt eljátsszuk. Lényegében már annyi családi konfliktust, szerelmi háromszöget, ilyen-olyan szereplő halálát, távozását eljátszottam már, hogy még unalmasabbak az órák, mint eddig voltak. Plusz ezért még azokat a sorozatokat se tudom megnézni, amik érdekelnek, mert mindig lelövi bennük a poént, és így nincs min izgulni. Ezzel a dologgal rajtam kívül mindenki tisztában volt az osztályban, így hát nem is jelentkeztünk, hátha elmegy a kedve ettől az egésztől és hagy minket tényleg pihenni.

- Gondoltam, hogy ez lesz. De semmi baj, készültem ám! Itt van mindenkinek a neve ebben a kis tálban és akiket kihúzok azok fognak nekünk előadni valamit és kapnak rá valamilyen jegyet. – még ha a jegy inspiráció lenne, de nem az. Lényegtelen, hogy mit csinálsz, akkor is ötöst kapsz. Ő még arra is rátudja fogni, hogy kifejezted a szereplő magányosságát, sértődöttségét a levegő vételeddel. Zseniális, nem? Nem. – Az első szereplőnk nem mást, mint… Choi Mina. A második pedig… Ahn Jaehyo. Fúúú, én már most izgulok, ti nem? Pedig ez még csak a szereplő válogatás. Remélem, az kapja meg a harmadik szerepet, akinek én drukkolok. És végül az utolsó… Igen, ez az! Gyere Chaewon, te vagy a harmadik.

- A Sors undorító fintora. –röhögött Minwoo, mire Minki helyettem is megpofozta.

- Na most, a feladatotok: mindketten szerelmesek vagytok Jaehyoba, akit most HaJoon-nak fognak hívni. Mina az „új lány” az életében, aki nem rég került az iskolába, és csak azért is megakarja hódítani a legnépszerűbb fiút. Az ő karakterének a neve Haera. Végül pedig Chaewon lesz az a lány, aki pici, óvodás kora óta figyeli HaJoont, de még sose mert vele beszélni. És most, hogy veszélyben van a szerelme összeszedi minden bátorságát és bevallja az érzéseit a fiúnak. És mindezt Haera előtt! Chaewon, a te neved most DaMi lesz. És mindezt improvizálva! Hajrá fiatalok.

- Mit is akartok tőlem? –na, álljunk meg egy pillanatra! Én még erre nem vagyok felkészülve. Ne kezdjük el most azonnal. Jézusom, nem! Jaehyo, fogd be, miért beszélsz?!

- Hát ez nem egyértelmű, Oppa? Téged. – meg. Fogom. Ölni. Minát. Miért kell úgy viselkednie és beszélnie, mint a Kurvának, akit lassan egy hónapja viselek el a társaságunkban? És amúgy is. Ki mond ilyen elcsépelt szöveget?

- Haera, hagyjuk ezt. Komolyan kérdeztem.

- Én pedig komolyan mondtam, Oppa. Én sokkal jobb vagyok számodra, mint bári más ezen a Földön! Hisz gondolj csak bele: te helyes vagy, én pedig szép. Te tehetséges vagy, ahogy én is. Divatos vagy, ahogy én is. Majdnem annyira okos vagy, mint én. Mi ez, ha nem a Végzet? – Mina, miért vagy ilyen jó színész? Bár nem baj, addig se kell beszélnem.

- Téged egy cseppet se zavar a tény, hogy rajtad kívül vagy száz lány a szívemért esedezik?

- Nem igazán.

- Hát jó. Viszont had legyen három kérdésem. Egy: te csókolsz meg, vagy én? Kettő: tényleg szeretsz, vagy csak a népszerűségemet akarod? – minden egyes szavával közelebb ment Minához, aki vagy a szerepe miatt, vagy talán ténylegesen elpirult, ahogy fogyott kettőjük közt a távolság. Mielőtt feltette volna a kérdést megragadta a karomat és a táblához szorított. Lényegében mindenhova tudtam nézni, csak a szemébe nem. Jézusom, alig választ el tőle tizenöt centi. Mindjárt elájulok. Sőt! Elfogok ájulni. – Három: neked nincs valamilyen mondanivalód?

- Hát ööö… Izé… DaMi vagyok. – édes Istenem Chaewon, ennél hülyébb már nem is lehetnél.

- Tudom. –felelte mosolyogva. Erre most mit kéne mondanom? Akkor se fogok szerelmet vallani neki, ha csak játszunk. – Felesleges volt mondanod, hisz egy csapat voltunk az irodalom projekt alatt, kis butusom.

- Izé… t-t-tényleg, én csak… n-n-nem tudtam, h-h-hogy mit mondjak. – könyörgök, bonyolítsd tovább a dolgokat, hogyne.

- Amit eddig. Felejtsd el, hogy ki vagyok, hogy szeretsz, és már is értelmes leszel.

- De képtelen vagyok megfeledkezni arról, hogy milyen tökéletes vagy. –najó, kérem az ásót, elásnám magam most azonnal!

- Ha tényleg ezt gondolod, akkor mond ki, amit hallani akarok. Ha nem megy, akkor kimondja helyetted más.

- Oppa, szeretlek! – Mina mint mindig, most is megmentett. Kétségbeesetten nézett hol rám, hol Jaehyora. Ismételten nem tudtam eldönteni, hogy ez csak a szerepe miatt van, vagy tényleg aggódik valami miatt.

- Szegény DaMi, elkésett. Milyen kár. –a fiú elvállt tőlem, megfogta barátnőm kezét és elindult.

- V-v-várj! Én… én… - szóltam utána halkan.

- Te micsoda? –fordult vissza hozzám.

- Válassz engem te idióta! – kérném a jegyemet Bolíviába, az új nevemet és az alpakka tenyésztői engedélyemet, köszönöm. Még is hogy kiabálhattam rá? Hogyan és miért? Szinte soha nem beszéltem vele, most pedig ordítozok is. Szerintem elmentek nekem itthonról.

- Végre kimondtad. – arcára hatalmas mosoly terült el, elengedte Mina karját, majd ismét a táblához szorítva megcsókolt. Vagyis, majdnem. Mindössze az arcomra adott egy újabb puszit, de a többiek szemszögéből ez határozottan csóknak látszott.

- Jó, köszönöm, elég lesz. És akkor most mindenki mondja el a véleményét az előbb látottakról. Én személy szerint imádtam, és ti? –ismételten nem fogtam osztálytársaim szavait. Egyre jobban sajnálom őket, amiért csak beszélnek én meg ignorálom azt, amit mondanak. De tényleg. És mindez Jaehyo hibája. Lemerem fogadni, hogy most vagy olyan vörös vagyok, mint egy paradicsom, vagy olyan fehér, mint egy kísértet. Mina és a barátaim aggódó tekintetéből adódóan az utóbbira szavazok. Az egyetlen dolog amit érzékeltem az a csengő volt, majd az, hogy a fiú alakja eltűnik mellőlem és az ajtónk becsapódik. Nem kellett várni sokat a távozása után én azonnal összeestem. Annyira szánalmasnak tűnik ez az egész, sőt! Szánalmas is vagyok. Elérte egy másik emberi lény, egy Istenverte fiú, egy… egy majom, hogy istenként imádjam őt. Miért? És hogyan? Miként jutottam el erre a pontra, hogy csak egy apró érintéstől elvesztem a fejem és a benne lévő összes tudásomat? Miért nem tudok kinyögni a közelében egy értelmes szót sem? Miért, még egyszer kérdezem ki volt az a hülye, aki ilyen mellékhatásokat talált ki a szerelemnek?

- Chae, jól vagy? Kérlek mond, hogy nem haltál meg! – Lisa az egyik füzetével kezdett legyezgetni, de nem ért túl sokat.

- Elmenjünk az orvosiba? –kérdezte kedvesen Minki.

- Nyugi van srácok, szerintem csak átélte az első igazi orgazmusát. – röhögött Jonghyun, akivel pedig lepacsizott Minwoo. Őket pedig Mina ütötte meg.

- Chae, mi volt ez az egész? Most tényleg megcsókolt?

- Nem, nem csókolta meg. Csak az arcára adott egy puszit. De még így is ilyen állapotba került. – felelte helyettem Mina.

Nagy nehezen feltápászkodtam a padlóról, majd barátaim segítségével a menza helyett a tetőre mentünk, hogy szívhassunk egy kis friss levegőt. Leültem a tető közepére és hagytam, hogy had járja át mindenemet a kellemes őszi szellő. Igazából azt vártam, hogy ezek az enyhe kis fuvallatok kitörlik a memóriámból az elmúlt óra élményeit és újra tiszta fejjel tudok majd gondolkodni, de nem sikerült. Mindenhol az ő hangját hallottam, minden levélben az ő arcát láttam, a természet minden apró mozdulata a majdnem-csókunk jelenetét mutatta be nekem újra és újra. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most áldás, vagy átok inkább. Még mielőtt végleg megtisztultam volna kikellett engednem magamból a fenevadat, ami ott ül benne az egész jelenet kezdete előtt.

- Kyaaa, Jaehyo. Úúú, annyira tökéletes, úgy imádom, sőt! Szerelmes vagyok belé, nem érdekel hogyan és miként, de egyszer befogod látni, hogy én vagyok a hozzád illő és együtt leszünk az idők végeztéig! – Jaehyo után azt szeretem a legjobban, hogy a barátaim hihetetlenül türelmesek. Már rengetek ilyen kiabálást, úgy nevezett „fangörcsöt” láttak már tőlem. Szokásomhoz híven visongattam, ugrálgattam és úgy mosolyogtam, mint egy idióta. Sokszor mondják, hogy ez már nem idióta, sokkal inkább pszichopata. Kinek mi.

- Jól van, megmarad. –mosolygott Lisa és Mina.

- Együüünk! –üvöltött Jonghyun, majd mindannyian leültünk, bedobtunk minden kajánkat a közösbe és evés közben sztorizgattunk, hogy kivel milyen érdekes dolog történt. Lényegében semmi, vagy ha igen, azt már hallottuk, de hát nem ez a barátság alapja? Végig hallgatni a már ötvenszer hallott történeteket és még ötvenedszerre is nevetni rajta.

Suliból hazamenet a Red Velvet The Red című albumát hallgattam legfőképp a Dumb, dumb, dumb miatt. Valamiért olyan boldog ez az album számomra, így én is az leszek. Az utcákon mosolyogva haladtam, ha a Colgate most keresett volna magának reklámarcot tuti engem választottak volna. Bevásárló listámmal együtt bementem a legközelebbi közértbe, hogy megvehessem azokat a dolgokat, amiket a Mama felírt. Akkor kezdjük is: paradicsom, pipa. Víz, pipa. Felvágott, pipa. Zacskós levesek, pipa. Édesség, pipa. WC papír, pipa. Kenyér és szemle, pipa. Vegyes saláta, pipa. Konzerv kukorica, pipa. Fűszerek a gyros szószhoz, pipa. Annyira várom már, hogy haza érhessek és egyek.

- Jó napot. –köszöntem a pénztárosnak vidáman, majd elővettem táskámból pénztárcám.

- Mit keresel te itt? –ismét ez az idegesítő hang. Táskámból felnézve a Kurvával találtam magam szemben, ahogy undorodva néz rám.

- Vásárlok, ha nem lenne elég egyértelmű.

- Inkább vásárolj, mint hogy rámássz mások pasijára.

- Te meg inkább végezd a munkádat.

- Miért csókoltad meg?

- Nem csókoltam meg. És amúgy is, csak drámánk volt, és mi voltunk egy párban.

- Tudod ki hiszi ezt el neked, te mocskos ribanc. Ha még egyszer hozzá mersz érni, én kinyírlak. –nyakkendőmet megragadva húzott közel magához és fenyegetett meg.

- So-ah, mit képzelsz, mit csinálsz? – egy idegen férfi hangját hallottuk meg, majd a lány olyan gyorsan engedett el, amilyen gyorsa csak tudott.

- Én… izé…

- Mondja hölgyem, kellemetlenséget okozott magának az alkalmazottam? Ha óhajtja azonnal kirúgom.

- Ne aggódjon, Ahjussi, nem itt okozott kellemetlenséget, hanem máshol. De azon maga sajna nem tud segíteni. Viszont valaki végre kiszolgálna?

- Természetesen! – az idős férfi mogorván küldte el onnan So-aht és pötyögött be mindent, amit vettem. Sajnálata kifejezésére adott egy ajándék üveg wok szószt. Hát, nem pont ez lesz az, ami megoldja a konfliktusunkat, de azért aranyos gesztus volt tőle.

Otthon átadtam mindent Anyáéknak, hogy had csinálják a vacsit, addig én felmentem a szobámba és tanulni kezdtem. Megírtam az angol és a német fogalmazásomat, majd pedig a matek házit. Ezután tanultam törire és irodalomra, majd ledőltem egy kicsit pihenni. Relaxálásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Minki írt Line-on. Elküldte a képeket amiket a dráma órán csinált. Villámsebességgel mentettem le őket és írtam ezer köszönetet értük a fiúnak. Úgy se szokta senki nézegetni a telefonomat így hát átállítottam a háttérképemet arra, ahogy Jaehyo „megcsókol”.

„Azt hiszem híresek lettünk” –kaptam az üzenetet az előbb említettől vele egy csatolt fájlt is, amin a hátterem köszönt vissza, csak egy másik szögből.

„Úgy tűnik”.

„Egész jól nézünk ki. Nem gondolod, DaMi?”

„De igen, szerintem is, HaJoon oppa.”

„Ne hívj így. Idegesít.”

„Mi? A Hajoon?”

„Nem az Oppa.”

„Pedig muszáj elviselned a barátnőd miatt, Oppaaa~~”

„Gyűlöllek”

„Hehe” – és ennyi. Nem volt egy túl nagy beszélgetés, de legalább volt. És még viccelődtünk egymással. Mondjuk ezeket a reakcióit látva nem hinném, hogy sokáig tartana a kapcsolata So-ahval. Ez az.

Vacsora közben, után és gyakorlatilag végig a telefonom kijelzőjét bámultam. Mindegy hányszor nézek rá a képre, mindig belém hasít a felismerés, hogy igen is jó páros lennénk. És nem csak HaJoonként és DaMiként, hanem Jaehyoként és Chaewonként is. Hiszen gondoljunk csak bele, máris van egy közös pontunk biztosan: mindkettőnket idegesít So-ah „Oppa”-zása. Ez egy igen szép kapcsolat kezdete. 

2. fejezet~ Úristen, hozzám ért

Az ebédszünetben azt a mappát olvasgattam amit Minwoo szerzett meg nekem So-ahról. A tanáraink nagy része megegyezik, hiszen hasonló szakon vagyunk. Van egy testvére és eddig öt barátja volt, legtartósabb kapcsolata nem volt hosszabb négy hónapnál. Vajon elég durva lesz neki a tervünk, vagy talán gonoszabbnak kéne lennem? Majd meglátjuk.

- Sziasztok srácok, ő itt a barátom, Jaehyo. – a jelenleg legidegesítőbb hang szólalt meg, viszont amint felnéztem elszállt minden utálatom, az embereket nem láttam magam körül, egyes egyedül csak rá tudtam koncentrálni. Ingének felső két gombja nem volt begombolva, nyakkendője lazán fűződött nyaka köré. Nem tudtam megállni, hogy ne legeltessem rajta a szemeimet. Viszont egy valami zavart: a karja. Pontosabban az a kéz, ami a karját ölelte. Ezt nem is mondhatjuk igazán ölelésnek, sokkal inkább egy rab fogságban tartásához hasonlított a gesztus a két fiatal között. Akármennyire is próbáltam bunkó és flegma lenni, nem ment. Jaehyo ismét elvette az eszem ezzel együtt a személyiségem minden apró részét is.

- Képzeld ismerjük, egy osztályba járunk. – mondta MinKi.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Akkor leülhetünk ide Oppával? – „Oppával”? Pff, mindjárt hányok. Három év alatt egyszer se tudtam rá ezt mondani olyan nyálas és vinnyogó hangon, mint ő. Számomra az ilyen hangleejtéssel kiejtett nevek undorítóak és leminősítőek.

- Persze. – felelte tetetett kedvességgel Mina mire a másik kettő leült és a lány beszélgetni kezdett a többiekkel, de Jaehyo csak ült és bambult. Hogy kényszerítheti rá valamire, amit utál? Ha én lennék a barátnője biztos nem hoznám be ilyen közvetlenül a társaságunkba. Na nem azért, mert utálnám, ha jóba lenne velük, csak szimplán három évnyi megfigyelés után tudom, hogy ő nem egy olyan ember, akit egyről a kettőre emberek közé lehet dobni még akkor is, ha azok az osztálytársai. Szinte én érzem magam kényelmetlenül amiatt, hogy itt ül velünk és nem a saját asztalkájánál. Mi is megszoktunk valamit és ő is, amit nem lehet így felborítani. Nem akarom magamat túlságosan is a középpontba helyezni, de tudom, hogy a többiekkel ellentétben én nem tudok úgy viselkedni a Nagy Ő előtt, mint ők. Rajtam eluralkodik a kislányos zavar, amin ők nevetnek. És ez így rendben is van. De nem akkor, mikor egy asztalnál ülünk.

- Na mi van Őfelsége, elvitte a cica a nyelvedet? –ölelte át vállam Jonghyun mire villámokat szóró tekintettel néztem rá és ütöttem oldalba ezzel is jelezve, hogy hagyjon békén.

- Oppának igaza van, Chaewon. Mesélj nekünk valamit. – mondta gúnyosan So-ah. Oh kislány, ha tényleg a vesztedet akarod megkaphatod.

- Hát ööö… ami nap elgondolkoztam azon, hogy milyen vicces lenne, ha olyan színűnek látnánk az embereket, amilyen a véleményünk róla. Téged So-ah zölden tudnálak elképzelni. –ahogy kimondtam a zöld szót a többieken átsuhant valami, és várták a megerősítésemet, hogy kezdődhet az akció. – És tudod miért? Mert a zöld színt is olyan undorítónak találom, mint téged.

És ekkor egyszerre több minden is történt, de a legfontosabb az összes közül: So-ah megásta a saját sírját. Az asztalunk alatt többen „véletlenül” megrúgták miközben Minwoo bevetette a „csábító-hodító” énjét, aminek egyetlen lány se tud ellenállni, és ez alól So-ah se volt kivétel. Elkerekedett szemekkel nézte a fiú izmos karját és kockás hasát.

- Chae, én úgy szeretlek. –ölelt meg és adott egy puszit az arcomra amitől én nevetni kezdtem és véletlenül –tényleg véletlenül- egy kicsi vizet öntöttem legújabb ellenségem egyenruhájának kezére.

- Hülye ribanc! –kiáltotta, majd az egész tálcájának tartalma rajtam, pontosabban a hajamon landolt. Eztán még egy pofont is kiérdemeltem. Újonc, halott vagy. – gyere Oppa, menjünk.

- Nincs kedvem. –dőlt hátra székén Jaehyo.

- Hogy mi? – az, hogy megszólalt és ráadásul tiltakozott annyira ledöbbentett mindenkit, hogy némán figyeltük a gyönyörű fiút.

- Nem mindennap látok ilyen szórakoztató dolgokat, folytassátok, kérlek. Kíváncsi vagyok Chaewon következő lépésére és a kedvenc színére.

- Erre máskor legyen kíváncsi Ahn, Kwon So-ah pedig jöjjön velem, hogy megbeszélhessük a büntetését. – azt hiszem, a szerencse ma az én oldalamon van. Osztályfőnökünk hangja zavarta meg a mi kis balhénkat. MinHo tanár úr imádja osztályunk mindentagját és mindent megtesz az ellen, hogy bántódás érjen minket. Ráadásul So-ahnak is ő az angol tanára. Hááát… bosszú első része pipa: utáltassuk meg az egyik olyan tanárral, aki szeret engem. Kedves barátosném, innentől már csak lefelé vezet az út.

Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az ebédlőt, hogy rendbe szedhessen magam. Miután kivettem a szekrényemből a benne hagyott tusfürdőt –ilyen esetekben még ez is jó- elmentem a lány mosdóba és megmostam a hajam. Egyesével sikerült csak kiszedegetnem a beleragadt zöldség darabokat, de még így is volt, ami nehézséget okozott nekem. Hajamat előre dobtam, az egyik csap alá hajoltam és engedtem volna rá a vizet, ha nem érzem, hogy valaki még kiszed valamit a hajamból. Először azt hittem, hogy Mina vagy Lisa az, de aztán felegyenesedtem és megláttam Jaehyot ahogy épp egy répát eszeget.

- Te mit keresel itt? –tettem magam elé a kezemet. Bár nem voltam se félmeztelen, se meztelen, ez egy reflex mozdulat számomra, ha egy fiú megijeszt.

- Gondoltam eszek egy kis hajas répát, tudod, az a kedvencem. – mondta szórakozottan.

- Azért vagy itt, hogy figyelmeztess, hogy ha bántom a barátnődet, végem? – én magam sem tudom honnan szereztem ennyi bátorságot ahhoz, hogy elmondjak neki egy egész értelmes mondatot. Ráadásul a szemébe! Lehet, hogy egy nagyon kellemetlen szituáció lesz ebből az egészből, nekem még is ez lesz életem legboldogabb pillanata.

- Majdnem. Sokkal inkább azért, hogy megkérjelek arra, hogy folytasd, amit elkezdtél.

- Hogy mi van?

- Szeretném látni, ahogy ez a ribanc tönkre megy. Megérdemelné.

- De akkor minek vagy vele?

- Mert jó vele a szex. – és itt egy újabb világ tört bennem össze. Tisztában vagyok vele, hogy lefeküdtek, de olyan rossz ezt az ő szájából hallani. Pláne azt, hogy még élvezte is. Ha egyszer, talán, valamilyen véletlen folyamán mi ketten összekerülnénk úgy, akkor biztos, hogy nem ez lenne a véleménye, hiszen lassan egy általános iskolás is tapasztaltabb nálam. – De nyugi, pár hónap múlva újra egy szingli pasi után csorgathatod a nyálad. További szép napot. – szegény szívem még nem tudom mennyi mindent fog kibírni, de szerintem már nem túl sokat. És, hogy ezt miért mondom? Hát azért, mert Ahn Szexuális Állat Jaehyo hozzám ért! Pontosabban az államhoz. És… és… és még egy puszit is adott. Te. Jó. Ég. Hozzám ért. És még puszit is adott. Azt hiszem, ha most kéne meghalnom, boldog lett volna az utolsó pillanatom.

Az osztályba még mindig sokkos állapotban tértem vissza és ültem le helyemre. A többiek körém gyűltek és beszéltek valamit So-ahról, hogy milyen büntetést kapott, meg Jaehyoról, hogy tudja a tervünket, de képtelen voltam felfogni szavaikat, ugyanis az előző rövid jelenet játszódott le előttem újra és újra. Ha lehunytam a szemem éreztem ujjainak puha érintését bőrömön, valamint ajkainak nedvességét. Van egy olyan sejtésem, hogy most még jobban beleszerettem.

A napom, sőt az egész hetem annyira eseménytelenül telt, hogy az már fáj. Én folyton mondtam a színeket, a többiek megalázták So-aht, aki ebből semmit nem fogott fel és csak azért is az orrom alá dörgölte a kapcsolatát Jaehyoval. Már persze, ha azt lehet kapcsolatnak nevezni. Beszélni se tudtam nagyjából senkivel az asztalunknál, mert valahányszor mondani akartam valamit a fiú rám nézett az én hangszalagjaim pedig feladták a küzdelmet. Azóta a nap óta minden másodpercben, percben, órában, napban nem látok mást, mint azt az apró puszit. Képtelen vagyok kiverni a fejemből. És még ha ez lenne a legnagyobb bajom. Bárcsak. Sokkal inkább az zavar, hogy nem tudom miért kaptam. Azért, hogy közösen tönkre tegyenek? Vagy mert vonzódik hozzám? Esetleg csak egy baráti gesztus volt? A tehetetlenségnél és a tudatlanságnál jobban nem utálok semmit sem. Ha azt mondom, hogy végig hallgattam a világ összes romantikus zenéjét, akkor ugye mindent elárulok? Olyan dalok is vannak a lejátszási listámon, amit vagy ezer éve nem hallgattam. Például One Direction Kiss You, vagy G-Dragon That Bastard de még a BTS-től az I Need U-t is, pedig köztudottan nem bírom azt a hét srácot. De ami a legeslegtöbbször ment, az a Dumb, dumb, dumb volt a Red Velvet-től. Valamiért teljesen magamra ismertem a dalban. Vajon befogadnának hatodik tagnak?

Hosszas gondolatmenetemből a telefonom rezgése zavart fel, amely jelezte, hogy valaki üzent nekem Line-on. Az üzenetet megnyitva a szívem kihagyott egy nagyon fontos dobbanást, majd utána eszeveszett módon kalimpált a mellkasomban. Jaehyo egy képek küldött magáról ahogy a kádban fekszik, rengeteg hab veszi őt körül és csak a fejének egy része látszik. A képre egy üzenetet is írt „fürdééés idő”. Hozzáteszem, hogy mindezt szombaton délután egykor küldte. Válaszoltam neki egy gyors „ezt biztos nekem akartad küldeni” üzenetet, majd arrébb dobtam a készüléket, hogy a házimra koncentrálhassak, de újra csörögni kezdtem. 

„Igen, ez biztosan neked ment.” –írta.

„Hát jóóó. De minek fürödtél le ilyenkor?” –kérdeztem.

„Tudod, minden kiadós szex után kell egy forró fürdő.” – erre inkább nem írtam vissza semmit, majd próbáltam belemerülni a tanulnivalóba és elfeledkezni a szívemben lévő fájdalomról. – „Na máár, csak vicceltem. Ez tegnap esti kép, csak lusta voltam elküldeni”

„De még is minek küldted?”

„Mert ahhoz volt kedvem. De most léptem, itt van a csajom. Majd még beszélünk, BabyChae~”

Nem érdekel, hogy azért lépett le, mert ment hozzá a Kurva, ahogy az sem érdekelt, hogy mit fognak csinálni. Két dolog lobogott a szemem előtt. Egy: képet akart küldeni nekem. Nekem! Csak úgy. Magától! Kettő: úgy hívott, hogy BabyChae. Tehát becézett. Ahn Jaehyo becézett. Engem. Kezdem azt érezni, hogy egyszer nagyon pofára fogok esni, de… de addig kiélvezem ezeket a pillanatokat és boldog vagyok, amiért a Nagy Ő ilyeneket ír nekem.

- Minek örülünk ennyire? –ült le mellém Apa.

- Hamarosan férjhez fogok menni. –ábrándoztam, mire Apa arca falfehérré változott és ijedten nézett rám. Aztán elgondolkozott pár másodpercig, a kezemben lévő telefonra nézett és minden aggodalom eltűnt róla.

- Mit csinált megint Casanova? Levegőt vett? Vagy várj, mindjárt kitalálom… Létezik?

- Hahaha, nagyon vicces vagy. De nem! Beszélgettünk. Érted! Kibírtam neki nyögni értelmes mondatokat.

- Akarod mondani lebírtál pötyögni neki értelmes mondatokat.

- Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy beszéltünk és még képet is küldött magáról!

- Na mutasd. – vette el a telefonomat, majd végig nézte a beszélgetést és pár percig tanulmányozta a képet is. –Nagyon férfias, mondhatom.

- Mert te olyan hűűű de férfias voltál fecskében és szalmakalapban.

- Az régen volt. És amúgy is, anyádnak tetszett.

- Hah! Most vesztettél! Honnan tudod, hogy Jaehyo nem fogja ugyanezt mondani húsz év múlva a mi lányunknak?

- Drágám, Chewon ismét megőrült! – kiáltott Apa kétségbeesetten Anyának, aki nevetve jött be hozzánk, ült le mellém és nézte meg ő is a képet.

- Nem egy rossz példány. – motyogta, mire én hangosan felnevettem.

- Jiyeon! –szólt rá Apa.

- Nyugi Donghyun, nem foglak lecserélni. Ő sajnos túl fiatal hozzám. –Anya tetetett szomorúsággal nézte a képet, majd mikor Apa csikizni kezdte őt –megjegyzem rajtam keresztül- egyből hatalmas mosoly terült el arcán.

- Donghyun, ne legyél ilyen gyerekes, hagyd, had álmodozzon a lányod. – szólt rá Mama.

- Hogyne Omma, hogyne. – Apa behúzott nyakkal ment utána, míg mi Anyával még mindig nevettünk.

Szinte már családi szokásnak mondható nálunk, hogy képtelenek vagyunk pontban délben enni, egy-két órát tuti csúszik. Tény, hogy volt már olyan, hogy délután ötkor álltunk neki enni, de nagy általánosságban mondhatjuk, hogy egy és kettő között eszünk. Mint mondtam a Mamám remek szakács, és ezt ma is bebizonyította. Ma a gyümölcslevesé és a steaké volt a főszerep. Desszertnek pedig a saját maga által kifejlesztett „Nagyi meglepetése” süti volt. Ennek az egész sütinek az a lényege, hogy nem számít melyiket választod, jól jársz. Vagy egy kis üzenet van benne, vagy valamilyen egyéb édesség. Apának gumicukor, Anyának pedig puding volt benne. Papa boldogan mutatta fel a cetlit amit a tészta közül húzott ki. Az apró cetlire az „Ingyen puszi” felirat lett írva.

- Kinél válthatom be? –kérdezte boldogan.

- Akinél szeretnéd. –mosolygott Mama, majd elég feltűnően tartotta az arcát Papám felé.

- Chaewon-ah, gyere ide. –feltápászkodott az asztaltól, odabattyogott hozzám, és kaptam tőle egy hatalmas puszit, amit viszonoztam is.

- Hogy neked mindig a másikat kell választani. –játszotta a durcásat Mama, mire Papa adott neki egy szájra-puszit. – Ugye tudod, hogy ez nem ingyen volt?

- Tudom hát, tessék. – mondta és odaadta neki a sütemény másik felét.

Az én sütimben is egy üzenet volt. „Dreams come true”. Az én kedves Nagymamám ezt az mondatot tudja hibátlanul angolul, és ezt ott használja fel, ahol csak tudja. Szüleim érdeklődve néztek felém, hogy én is olvassam fel az üzenet tartalmát, de elutasítottam, mondván, ha elmondom, akkor nem fog valóra válni. Márpedig, ha a Mama meglepi sütijében ez volt benne, akkor az álmaimnak igen is valóra kell válniuk. 

1. fejezet~ Úristen, rám mosolygott

Megint itt van. Megint szép a szeme és a mosolya. Megint össze van fogva gyönyörű barna haja. Megint tökéletes, viszont megint egyedül van. Ott ül egyedül a szokásos helyén és eszi az ebédjét. Eközben én a társaságom közepéről figyelem őt és a tökéletességét. Annyira nem értem, hogy egy olyan népszerű fiú, mint ő, hogy lehet mindig egyedül. Megannyi lány szerelmes belé és mindent megtenne érte, de ő senkihez sem megy oda és szólítja meg. Ő az, aki folyton vár. Várja, hogy mikor mennek oda hozzá az emberek. Mondhatnánk, hogy azért, mert tipikus ázsiai, aki nem mer nyitni a világ felé és inkább kívülről szemléli az eseményeket, de nem. Fogalmam sincs, hogy képes rávenni az embereket arra, hogy odamenjenek hozzá és beszélgessenek vele, miközben ő csak ül és vár.

- Ne bámuld már ilyen feltűnően. –lökött oldalba egyik barátnőm, Mina.

- Nem is őt néztem. – fordítottam el fejemet máshova, hogy hazugságom hihetőbb legyen.

- Aha, én meg az angol királynő, nagyon örvendek. – nyújtotta a kezét, de én szememet forgatva kerestem magamnak egy másik beszélgető társat.

- Annyira tökéletes. –sóhajtott egy lány, akit eddig még soha sem láttam. Ez a jó dolog a mi csapatunkban: mindig vannak újak, akik általában pár hét múlva találnak maguknak „jobbat” viszont van öt-hat ember, akik már a kezdetektől együtt vannak és a végéig együtt is maradnak. Mina és én is ilyen tagok vagyunk.

- Ha azt mered mondani, hogy Ahn Jaehyo, tökön szúrom magam. –háborodott fel Jonghyun.

- Akkor inkább nem mondom ki. –kuncogott a lány. – Viszont ma megteszem a lépést.

- Milyen lépést? –kérdezett vissza a fiú.

- Beszélni fogok vele, ő meg velem, és mikor a szemembe néz belém szeret. –ábrándozott. Pff, amatőr. Én ezt már évek óta tervezgetem, és még se mertem megtenni. Valahányszor a közelébe kerülök megnémulok, a lábaim megremegnek és egyszer csak megrohamoz mindenféle eufórikus érzés. Aki képes vele beszélni szemtől-szembe, az nem is szerelmes belé igazán.

- Fogj kezet Őfelségével, már vagy három éve mindennap hallgatjuk végig ezt a tervet. – morogta Jonghyun az orra alatt, mire a vetélytársam a szemöldökét haja tövéig felvonta.

- Még is ki szerelmes még abba az istenbe?

- Kérdezd meg inkább úgy, hogy ki nem. –röhögött Mina.

- Komolyan kérdeztem. Tudnom kell, hogy ki akarja ellopni tőlem a férjem. –mondta kétségbeesetten, mire kuncognom kellett ő pedig gyilkos szemekkel nézett rám.

- Újonc So-ah, találkozz Őfelségével, Gong Chaewonnal, Ahn Jaehyo első számú őrült szerelmesével. Amellett, hogy az iskola legszebb és legtüneményesebb leánya, még okos is és a reménytelen szerelem egyik megtestesítője. – mutatott be Jonghyun So-ahnak. Hangjában többször is kihallottam a szarkazmus erős jegyeit.

- Hahaha, nem is tudom ki próbálja becserkészni Minát kilencediktől kezdve. – vágtam vissza a fiúnak, mire ő megdobott szalvétával. Mondhatom nagyon fájt a tette, szinte meghaltam tőle.

- Te is szerelmes vagy belé? –kérdezte, mire bólintottam, ő pedig villám gyorsan felpattant a helyéről. – A kihívás elfogadva!

Csak néztük, ahogy összeszedve minden bátorságát –és kitéve mindkét mellét- csámpázott oda a fiúhoz és ült le mellé. Jaehyo felvont szemöldökkel vizslatta őt, majd pár perc elteltével átsuhant valami az arcán, megfogta a lány csuklóját és elvitte valahova. Nem tudom, hogy csak én képzeltem be magamnak, vagy sem, de biztos vagyok benne, hogy rám mosolygott. Nem arra a mini-ribancra, nem az oszlopra, nem a fára, nem egy tanárra és nem az ebédjére, hanem rám, Gong Chaewonra. Te. Jó. Ég.

- Chö, ki gondolta volna, hogy tényleg sikerül neki. –mondta társaságunk másik tagja, Lisa. –Úristen, Chae, minden rendben van veled? –nézett rám ijedten.

- Persze, miért? –kérdeztem eltorzult hangon. A lány gyorsan elővette a telefonját, lefényképezett majd felém mutatta a készüléket, amiről az én ijesztő mosolyom tükröződött vissza. Oh, ha tudnák, hogy ez a szerelmes mosoly egyik fázisa, valószínűleg többet nem beszélnének velem. – Srácok, Ahn Szexuális Állat Jaehyo rám mosolygott. Rám! Értitek? Rám!

A másodperc töredéke alatt ugrottam fel a helyemről és kezdtem el táncikolni örömömben. Soha nem hittem volna, hogy a matek doga napja lehet ilyen szép. A barnahajú fiú gondolatára teljesen elveszett minden, amit a paraméteres egyenletekről tanultam és a helyére rózsaszín felhők hada csúszott megannyi csodás képzelgéssel együtt a jövőbeli gyerekeinkről, házunkról, esküvőnkről és boldog életünkről.

- Had törjem össze a buborékát. –ugyan hallottam Minwoo hangját, de szavait képtelen voltam felfogni, hogy mire is utalt igazán.

- Ne merészeld! –parancsolt rá testvére, Minki.

Boldogságom pillanatából a csengő zökkentett ki. Egyenruhámat megigazítottam, táskámat felkaptam és rohantam is a termünkbe. Jaehyoval idén kerültünk egy osztályba, mivel valamilyen okból kifolyólag áttetette magát ide, legnagyobb örömömre. Azt nem mondom, hogy az órai figyelmességem ugyanannyira örül neki, de hát tehetek arról, hogy maga az, ahogy lélegzik érdekesebb, mint a rezgő mozgás.

Nem mondhatom, hogy olyan hűű, de nagy rajzos lennék, így hát a fizika füzetem olyanokkal van tele, mint „A+C” vagy „J.A♥” de amiből legtöbb van, az a szívecske és a „J” betű. Persze ezeken kívül az anyagot is leírom, hogy ne kapjak egyest, csak hát na. Mikor a többiek éppen szenvednek egy feladat megoldásán, addig én figyelem őt, ahogy nem csinál semmit és a kezem automatikusan rajzolgatja ezeket a formákat. Egyszerűen képtelen vagyok mit csinálni, tipikus szerelmes tini vagyok, na.

Tanár úr szokásához híven tíz perc után battyogott be a terembe, kiosztott egy-két szaktanárit, majd kérte a hiányzókat. Jaehyon kívül senki sem hiányzott. Ha az a liba csinál vele valamit, esküszöm, hogy megölöm. Bár, ezzel csak az a baj, hogy sokkal inkább Mr. Tökéletes fog vele dolgokat csinálni, mint sem fordítva. Valahányszor új barátnője van, nagyjából két havonta, a szívemből letörik néhány apró, pici darab. Olyan rossz belegondolni, hogy míg én itt törtetek azért, hogy majd bekerülhessek egy jó egyetemre, addig ő valakivel együtt van, úgy. Ha másról van szó simán kitudom mondani a „szex” szót, de ha róla van szó, akkor képtelenség. Nem mondom, hogy erről szoktam fantáziálni, de annyira nem tudom őt elképzelni mással rajtam kívül. Mi ketten olyanok vagyunk egymásnak, mint a kirakós két darabja, vagy két Lego. Tökéletesen összeillünk. A barátaim elmondása szerint alapjáraton kicsit bolond vagyok, ha hagyom magam érvényesülni, akkor pedig nagyon. Akikkel eddig beszéltem ugyanezt mondták Jaehyoról. Nem azt mondom, hogy szép vagyok, csak tudom, hogy az arcom az egyik erősségem, ahogy neki is. És most nem arra célzok, hogy a szép, vagy helyes embereknek együtt kell lenniük, hanem arra, hogy… igazából én se tudom. Az igazság az, hogy úgy szerettem bele, hogy semmit nem tudok róla. Nem tudom az anyja nevét, van-e testvére, mi a kedvenc színe, van-e háziállata, vagy más egyéb alap dolgot, amit azért illendő lenne tudni. Én abba az Ahn Jaehyoba szerettem bele, amit elképzeltem. Lehet, hogy ez az egyik indok, amiért félek vele beszélni. Mi van akkor, ha beszélek vele és a képzelgésem merőben eltérő, mint az igazi személyisége és egyszer csak hopp, kiszeretnék belőle. Jelenleg azon a ponton vagyok, hogy inkább messziről csodálom és dédelgetem az álomvilágom, mintsem tönkre tegyem az elmúlt három évemet a valósággal. Nem, ezt nem vagyok hajlandó megtenni.

- És akkor most Gong kisasszony elmondja az előbb látott kísérlet magyarázatát. – a tanár szúrós szemekkel nézett rám a többiek pedig mind dermedtem figyeltek, hogy ebből most miként húzom ki magam.

- Az előbb látott kísérlet azt mutatta be, hogy a kisebbre felfújt lufi magasabbra száll, mint a nagyobbra felfújt. Ez pedig azért van, mert a kisebb méretűben nagyobb a nyomás, amivel könnyebben felszállhat, és a nagyobb eleinte a kicsi nyomása miatt akar leszállni, majd amint összemegy az is magasra száll. Ez pedig azért van, mert…

- Most az egyszer elnézem magának, amiért nem figyelt, de nincs legközelebb! –nézett rám, majd folytattuk a videózást.

- De hát Tanár úr, én mindig figyelek. Miért pont a Maga óráján ne figyelnék?

- Mert egy bizonyos hiányzó fiatalember elvonja a figyelmét, Gong kisasszony. – és sakk-matt. Ismét megalázott az osztály előtt azzal, hogy felhasználja az egyik titkos levelezésünk tartalmát, amit még Minával beszéltünk. Úgy utálom ezt az embert. Bár, legalább nem az említett személy jelenlétében mond ilyeneket. Ez azért egész kedves dolog tőle.

Amint vége lett az órának mindenki fénysebességgel vette elő a matekkönyvét, füzetét, esetleg függvénytáblázatát, hogy még utoljára átnézhesse az anyagot, esetleg puskát írhasson. Amíg ők azon idegeskednek, hogy még egy sima másodfokú egyenletet sem tudnak megoldani, addig én a padomra dőlve szusszantam egyet és felkészültem testben és lélekben a legrosszabbra.

- Pff, az emelt matekosnak de könnyű dolga van. –nem elég, hogy egy olyan hang szólt hozzám, amit eddig nem igen hallottam, de ez a valaki még a hajamat is összekócolta. Fejemet felemelve láttam Jaehyot, ahogy a helye felé lépdel. Hogy mi van? Nem elég, hogy rám mosolygott, de még azt is tudja, hogy emelt matekra járok? Mi? Ez hogy lehetséges? De hát még a legjobb barátaim is néha keverik a faktokat, amikre járok. Akkor ő miért tudja? Lehet, hogy érdeklődik utánam? Esetleg tudja az órarendem, hogy az alapján hívjon majd el randizni? Vagy talán a barátaimat kérdezte ki rólam, mert nem mer beszélni velem? Igen, biztos, hogy ez az oka.

- Ne csillogjon ennyire a szemed. Az egész iskola tudja, hogy az osztályunkból csak te mentél matekra. –Minwoo ördögi módon rombolta össze az álmomat arról, hogy Jaehyo esetleg szeretne.

- Akkor mivel magyarázod azt, hogy összeborzolta a hajam? – szálltam vele vitába.

- A fiú wc-ben nem maradt papír, amivel megtudnánk törölni a kezünket. Szerintem szimplán törülközőnek használt. –vonogatta vállát. Gyorsan a hajamhoz kaptam és éreztem, hogy tényleg vizes.

- Úgy utállak Minwoo! –löktem le a padomról, majd inkább visszadőltem rá és rajzolgattam a szokásos szívecskéimet egészen addig, amíg be nem csöngettek.

A Tanár nő pontban csengetéskor itt volt, kiosztotta a lapokat, felírt hat feladatot, amivel a többiek negyvenöt percen keresztül szenvedtek, én pedig húsz perc alatt végeztem. Igen is könnyű az emelt matekosnak, aki még tanul is. Én legalább nem fogok megbukni az érettségin és még egy egyetemre is felfognak venni! Már csak ki kéne találni, hogy melyikre…

- Chaewon-ah, már végeztél is? –kérdezte tanárunk, mire bólintottam. –Hozd ide, kijavítom.

Feltápászkodtam a helyemről és kivittem a papírt, majd a Tanár nő asztalánál megállva vártam, hogy megtudjam a dolgozatom eredményét. Mindig nevetnem kell, mikor az osztályunk ír valamiből. A legpitibb csalásokat bevetik csak azért, hogy kettest kapjanak, miközben ha egyszer megpróbálnák megérteni az anyagot, simán lehetne az négyes vagy ötös is, csak akaraterő kéne hozzá. Lehet, hogy kicsit naiv a felfogásom, de ha nem lennének a mai diákok lusta dögök, akkor mindenki simán lehetne kitűnő tanuló, csak ugye vannak „fontosabb dolgok” is az életben, mint például a net, a haverok, a bulizás, a csajozás/pasizás, ivás és egyebek. Én inkább azt mesélném a gyerekeimnek, hogyan fejlesszék magukat, mintsem hogyan dugjanak egy lepukkant szórakozóhely mosdójában.

- Chaewon-ah, ezenkívül lesz még órátok?

- Nem, ez volt az utolsó.

- Oh, hát akkor megengedem, hogy haza menj. Ismét maximum pontos lett a dolgozatod, gyönyörű teljesítmény.

- Köszönöm szépen Tanár nő, viszont látásra. Kitartás, srácok. –köszöntem el osztályomtól, mire tőlük gyűlölködő morgásokat és pillantásokat kaptam.

Lassan ballagtam a kihalt folyosón szekrényem felé. Kulcsomat elővéve nyitottam ki azt, majd kipakoltam a fölösleges könyveket és füzeteket és bepakoltam helyettük azt, amire szükségem lesz a délután folyamán. Elővettem telefonomat, majd elindítottam rajta a Beatles Revolver című albumát.

Ahogy elhaladtam egy-egy terembe bepillantottam és néha megakadt a szemem egy-két diákon, esetleg tanáron. Nem tudtam miről lehet szó, de olyan rossz látni, mikor egy tanár lelkes és imádja azt, amit csinál és közben a diákok pedig utálják őt és a tantárgyat. Én általában az alapján döntöm el, hogy szeretem-e az adott tárgyat vagy sem, hogy milyen a tanár. Ha azt látom, hogy mindene a tanítás, az információ átadás és imádja a gyerekeket, akkor én is imádni fogom őt, viszont ha azt látom, hogy csak nyűg neki ez az egész, akkor nekem is csak nyűg lesz a tanított tárgya. Ez ilyen egyszerű: amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

Ahogy kiértem a levegőre megcsapott a kellemes kora-őszi szél. Úgy szeretem az őszt. Még minden l, minden színes, még is érzed, hogy valaminek hamarosan vége lesz. Nem tudhatod, hogy mi ez a valami. Lehet ez egy kapcsolat, egy műsor, egy könyv, egy út, egy korszak vagy egy élet. Hisz az irodalomban is az ősz valaminek az öregedését, halálának közelét jelenti. Ha ez ott így van, akkor e „való világban” miért ne lehetne így? Miért ne érezhetne minden apró falevél, ami elhagyja az ágat? Miért ne lenne fájdalmas a virágoknak, ahogy elrohadnak? Ők miért ne érezhetnének úgy, mint az emberek? Ez egyszerű: a tavasz miatt. Minden növény tavasszal újra virágzik, feléled és pompázni fog. Viszont az emberekkel nincs így. Ami egyszer megtörtént ősszel, tavasszal már nem fog megfordulni. Ha meghal valaki, nem fog felébredni. Ha terhes lesz valaki, végig fogja vinni, nincs visszaút. Történjen bármilyen dolog a testeddel és az egészségeddel igen csak kicsi az esély arra, hogy az tavasszal kivirágozzon.

Amint elhaladtam az egyik sikátor mellett nyöszörgést hallottam. Nem szokásom üvöltetni a zenét, hogy meghalljam, hátha segítségre lenne valakinek szüksége csak úgy, mint most. Nem gondolkodtam, hogy ki lehet az, és hogy mibe vágom bele a fejszémet megindultam felé, hátha megtudom menteni. Ahogy beljebb értem megláttam So-aht kócos hajjal és széttépett egyenruhával.

- Jesszus So-ah, mi történt veled? Ki tette ezt? Hívjak egy mentőt? –vettem elő telefonom és tárcsáztam volna a számot, de a lány a készülékre tette a kezét és gúnyosan felnevetett.

- Pff, még hogy Őfelsége. Ugyan már. Ha tényleg akkora szám lennél, akkor miért nem veled feküdt le Jaehyo?

- Hogy mi?

- Elárulom neked, hogy életem egyik legszebb negyven percét töltöttem el itt azzal az istennel. Amint magamhoz érek eláraszt egy újabb orgazmus.

- So-ah, miről beszélsz?

- Arról, kedves Gong Chaewon, hogy az iskolánk igazi uralkodója éppen az előbb feküdt le velem, és hogy mi egy pár vagyunk.

- És ez az egész itt történt?

- Igen. – nem válaszoltam semmit helyette inkább felkeltem és elsétáltam. – Mi van, csak nem féltékeny vagy, amiért az enyém lett?

- Mire kéne féltékenynek lennem? Arra, hogy valószínűleg úgy dugott meg téged, mint egy kurvát, ráadásul egy olyan helyen, ahol a kurvákat szokás megdugni? Vagy talán arra, hogy még mindig itt fekszel teljesen kiszolgáltatottan és bármikor jöhet egy perverz, aki megerőszakolhat? Nem, rájöttem, hogy mire legyek féltékeny! Arra, hogy egy olyan sráccal feküdtél le, akivel ma beszéltél először. Gratulálok, gyönyörű teljesítmény. – nem hallottam, hogy válaszolt-e valamit vagy sem, ugyanis bedugtam a fülem és olyan gyorsan mentem el onnan, ahogy csak tudtam. Alapvetően nem vagyok bunkó és lenéző az emberekkel, de vannak olyanok, akik megérdemlik ezt. So-ah teljesen megérdemelte. Szerencsétlen alig lehet tizenöt-tizenhat éves, de már egy sikátorban szexszel egy szinte vadidegen fiúval. Hát, előtte is remek jövő állhat.

Haza érve a szokásos nyugalom fogadott: Mamám a konyhában fejezte be az ebédet, miközben mindenki más dolgozott. Lekapcsoltam a zenét, levettem kabátomat táskámat pedig a kanapéra dobtam. A konyhába érve átöltem Mamám vállát és egy nagyot szippantottam az ínycsiklandozó illatból.

- Mi finomat fogunk ma enni? –adtam arcára egy puszit.

- Milánói rizottó. – az étel nevének hallatán összefutott minden nyál a számban. Jó tudni azt a Mamámról, hogy hatalmas utazó és egyik kedvenc országa Olaszország, ahol szinte már mindent bejárt, minden kaját megkóstolt és sajátított el. Ebből adódóan mindig valamilyen főtt és egzotikus ebéd vár rám.

- Annyira imádlak.

- És, volt ma valami érdekes a suliban? –kérdezte.

- Igen.

- Jaehyon kívül.

- Csillagos ötös lett a matek dogám.

- Szóval tényleg semmi különös. –nevetgélt magában, majd dicséretképen megsimogatta a hátam és merített nekem a rizottóból. – És egyébként hogy van Casanova?

- Megint összejött egy riba… akarom mondani csajjal, aki…

- Aki nem te vagy, igaz?

- Pontosan.

- Jaj kincsem, fel a fejjel. Egyszer majd észreveszi azt, ami benned lakozik. Ha mást nem is, a hatalmas gyomrodat. Bár lehet, hogy attól inkább megrémülne…

- Yaa, ne mondj ilyeneket az unokádnak! Inkább majd még egy tállal. –mondta, mire egy kicsit fejbe vágott és mind ketten nevetni kezdtünk.

~~~

Másnap a szekrényemben egy borítékot találtam rajta a nevemmel. Ahogy kinyitottam egy képet találtam Jaehyoról és So-ahról, miközben csókolóznak. A fotó másik oldalára az „ezt neked, te ribanc, ő már az enyém” felirat volt. Milyen kis naiv. Nem tudja, hogy milyen hatalom van a kezemben. A terembe lépve rácsaptam az asztalra a képet és megvártam, míg mindenki körém gyülekezik.

- Srácok, használhatom a hatalmam?

- Hát hogyne osztályelnök. – röhögött Minwoo majd lepacsizott Jonghyunnal, aki ördögi mosolyra húzta száját.

- Nem tudja kivel kezdett ki ez a kis senki. – Mina az ujjait tördelte és készült a harcra.

- Én azért egy kicsit sajnálom. Ja nem, még sem. –mondta Lisa, majd mindenki rám nézett, és várták a jelszót, amivel majd bizonyos időközönként elindítom a támadást.

- Ha bármilyen színt mondok, tudnotok kell a dolgotokat.