15. fejezet~ Jaehyo

- De biztos jól vagy? Ne hozzak még egy kis jeget a lábadra? – sürgött-forgott körülöttem Jaehyo. Amióta megtörtént a bizonyításom fekszek az ágyamban és pihenek. A lábam megzúzódott a vállam pedig kijött a helyéről. Ha tehetném, akkor már most neki állnék csinálni valamit, de nem lehet, mert ágyhoz vagyok kötve. Majdhogy nem szó szerint. Túlságosan is aggódtak miattam a fiúk, így a lábamra gipsz került a vállamon pedig folyamatosan cserélni kell a kötést. Ha ez az egész rajtam múlna, a lábamra tennék egy merevítőt a vállammal pedig nem foglalkoznék. De sajnos ez nem történhet meg. Ziconak és Kwannak valami fontos elintéznivalójuk volt valahol messze, így sorsolással eldöntötték, hogy ki legyen az a szerencsés, aki vigyáz rám. Roppant megtisztelő mondhatom. Nos aki a vesztett a kő-papír-ollóban az Jaehyo. Mondanom sem kell mennyire lelkesen jött át hozzám, hogy közölje attól a naptól ő lesz az én védelmezőm. Persze, szép gesztus, sőt, csak hát… nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen szinten a gondomat viseljék. Egyszerre volt kedves és idegesítő.
- Jaehyo Oppa, tényleg nem kell más semmi. Meg vagyok, jól vagyok. Sőt, annyira jól, hogy akár fel is kelhetnék és elkezdhetném az edzést. –keltem volna fel ágyamból, de ő vállamnál fogva visszafektetett mire én felnyögtem egy aprót.

- Először is bocsánat. Másodszor még nem kelhetsz fel, a gyakorlásnak még csak a gondolata se motoszkáljon abban a szép kis buksidban. –simogatta meg fejem. – Megmondtam annyi engedményt kapsz, hogy pisilni meg fürödni egyedül mehetsz el.

- És még ez sem teljesen igaz! Az ajtóig követsz és ott vársz egészen addig, míg nem végzek. Tudod, eléggé frusztráló úgy végezni a dolgodat, hogy tudod, valaki ott vár az ajtó előtt.

- Pedig ez egy tök természetes dolog. Ha akarsz pukizni, csak nyugodtan. Inkább kint, mint bent.

- De hülye vagy Oppa. –nevettem.

- Én? Ugyan. Ez nem a hülyeség jelei, hanem a mértéktelen okosságé. Nem látszik? –bandzsított be, melynek hatására még jobban rám tört a nevetés.

- SunHi, beszélhetnénk egy kicsit? –kukucskált be az ajtón Katie.

- Nem. Tudod, a gyógyuló embereknek nincs szükségük olyanokra, akik nem képesek segíteni a másikon. –felelt helyettem Jaehyo.

- Te ebbe ne szólj bele! –néztem rá szúrósan. – Egész nyugodtan gyere be.

- Köszi. Izé… SunHi, most utálsz, ugye? –kérdezte félénken.

- Igen. –vágta rá Jaehyo.

- Dehogyis. –mondtam a fiúval egy időben.

- Szóval, csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy beszélhetünk-e egy kicsit kettesben?

- Igen. –feleltem még mielőtt Jaehyo bármit is mondhatott volna. – Oppa, megtennéd, hogy kimész egy kicsit, amíg mi, lányok dumcsizunk?

Ágyam melletti székről felállva szúrós tekintettel hagyta el a szobát. Katie beljebb jött é leült a fiú helyére. Hosszú, festett szőke haját hátratűrve nézett végig szobámon. Percekig ültünk némaságban. Utálom a csöndet, idegesít. Nekem az kell, hogy beszéljenek hozzám folyamatosan.

- Szép napunk van nem? –tettem fel a világ legátlátszóbb kérdését.

- Most komolyan erről akarsz beszélgetni?

- Nem. –nevettem fel. – csak már nem bírtam a csendet.

- Értem. Amúgy… ennyire rossz a helyzet? – mutatott lábamra.

- Nem. Szerintem már simán tudnék szaltózni is, csak ezek az idióták túl reagálják a dolgokat.

- Neked legalább van valakid, aki túl reagálja.

- Ne butáskodj, neked is biztos van.

- Nem, nincs senkim. Mármint van, mert sok barátom van, de még sincs. Nem érzem azt, hogy bárki kiállna mellettem, ha arról lenne szó.

- Pláne nem igaz. Hisz itt vagyok én. Tudom, hogy még egy jelentéktelen hangya vagyok a cirkusz nagy kertjében, de attól még nem vagyok senki.

- De hisz veszélybe sodortam az életed.

- De segítettél bizonyítani.

- De miattam most itt kell feküdnöd, nem tudsz csinálni semmit, nem tudsz gyakorolni, nem tudsz fejlődni.

- De ha még egyszer kimondod, hogy „de” szájba rúglak a gipszemmel.

- Az nem lenne jó. –mosolygott. – Igazából azért jöttem, hogy elmondjam mennyire szemét voltam. Tudod, volt egy tagunk, még a te belépésed előtt. Velem együtt került a társulathoz. Míg én tökéletesen bizonyítottam, ő nem. És azóta félek, hogy valaki még egyszer fájdalmat okoz a tagoknak, de legfőképp annak a hét senkiházinak.

- Ezt még is, hogy érted?

- Hát úgy, hogy… - mondatát nem tudta befejezni, ugyanis egy hatalmas virágcsokor, mögüle kikandikáló lila hajzuhatag és egy Jaehyo rontott be a szobába.

- Sunhiiiiiiiii! –hallottam meg Lilly kedves hangját. Ahogy belépett a szobába értetlenség telepedett arcára, hogy még is mit keres itt Katie. Jaehyo mögötte állva karolta át vállát és nézett minket.

- Akkor azt hiszem én megyek is. –nézett kínosan és csalódottan. De még is mire fel? Hisz kibékültünk. Miért lenne még csalódott? Nem csináltam semmit, ami erre adhatna neki okot. Felkelt helyéről, ám kifelé menet láttam azt A pillantást. Hisz még is csak lányból van, persze hogy csalódott, én is az lennék –pontosabban mondva voltam is.

- Hé, Katie, később még beszélünk erről-arról. –kiáltottam utána mire ő szobám ajtajából vöröslő tekintettel bámult vissza rám, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott.

- Sunhi, drága, hogy vagy? Ugye nem bántott? –ugrott be mellém az ágyba Lilly majd a csokrot átnyújtva ölelt meg.

- Nem bántott, sőt. Szerintem barátok lettünk. Van még egy barátom. – mondtam lelkesen, aminek Lilly örült Jaehyo azonban kevésbé.

- Jaaaj, olyan nagyon ügyes voltál. Ez a csokor azért is olyan nagy, mert nem akartam kettőt hozni. Szóval ez egy „Gratulálok, csodás voltál, de azért gyógyulj meg minél hamarabb” csokor.  – mondta lelkesen. Lillyt azért is szeretem, mert bár komolytalannak látszik, bármit meglehet vele beszélni. Hatalmas szíve van, mindig előbb gondoskodik másokról, mint saját magáról. Ő is azok közé az emberek közé tartozik, akikre ha csak ránézel mosolyognod kell, mert a mosolya a te bensődet is megmosolyogtatja.

Lány mivoltunkhoz híven rengeteget beszélgettünk felesleges dolgokról, mint a hajam, pasik, zenék, kaják. Vicceket meséltünk egymásnak, kínos sztorik hada hangzott el, amiken hangosakat kacagtunk. Néha odapillantottam Jaehyora mikor egy hangos nyögést hallottam, de egész egyszerűen szenvedett a nevetséges témáinktól.

- Csajok, azt mondjátok el nekem, hogy még is miért kell nektek is arról az könyvről beszélni?

- Mert jó. Nagyon-nagyon jó. –feleltem.

- De nincs semmi értelme, tömeg gyártmány, és végig dugják az egészet. Ennyiből akár pornót is nézhetnétek. Abba még benne is lennék, mert akkor utána egyikünk se bírná ki, és az az édes hármas nem olyan rossz dolog. – Jaehyo véleményét egy kisebb párnacsatával díjaztuk, az az, hozzá vágtuk az össze kezünkbe kerülő párnát, hogy elhallgasson. Hát, azt hiszem nem nagyon érettünk vele egyet.

- Vigyázz magadra, legyél jó, hallgass a fiúkra és épülj fel mi hamarabb! –ölelt át szorosan Lilly.

- Alig van köztünk néhány sátor, bármikor átjöhetsz, tudod jól. –simítottam meg karját.

- Tudom persze, csak hát izé… most nem leszek itthon pár napig. –húzta el szája szélét.

- Mindenki itt hagy? –vágtam fancsali képet.

- Ne aggódj cicám, én nem. –feküdt mellém Jaehyo, majd megpuszilt.

- Na, én mentem, sziasztok. –kuncogott Lilly majd ahogy jött, úgy távozott.

- Nincs kedved filmezni egyet?

- Mivel mást úgy se nagyon tudok csinálni, igen.

- Az Akció a konyhábant, vagy a Két nő meg egy tinit szeretnéd?

- Idióta. –vágtam hasba.

- Akkor szerintem maradjunk az Éjsötét Árnyéknál. –kelt fel mellőlem nevetve, elővett egy DVD-t majd betette azt a lejátszóba.

Nem tudtam miről szólhat a film, így nagyon megörültem mikor Johnny Depp jelent meg a képernyőn. Lehet, hogy túlcsépelt és sablonos amit mondok, de egyszerűen imádom ezt az embert. És nem csak azért, mert egy félisten, hanem azért is, mert fantasztikus színész. Ahogy sokan mások, én is a Karib-tenger Kalózaiban láttam először, majd szépen sorban jöttek azok a filmek, amik érdekeltek. Dr. Parnassus, Svenny Todd, Sötét Lovag (megjegyzem ezt mindig Heath Ledger miatt nézem meg, hisz még is csak ő az igazi Joker, de miután meghalt Depp barátja vette át a helyét) és a többi mesés alkotás. Az Éjsötét Árnyék, eredeti nevén Dark Shadows, egy vámpírról szól, akit egy boszorkány megátkozott, mert nem szerette őt viszont, hanem egy másik lányba volt szerelmes. Miután vámpírrá változtatta bezáratta őt egy koporsóba, majd sok-sok évszázad elteltével újra találkoztak, és mint cégvezetők és családfejek versengnek egymás ellen. Temérdek poén, filmes effekt és szexuális utalások vannak benne. Na meg persze rengeteg Depp bácsi, ami a film talán legelőnyösebb pontja.

- Na, hogy tetszett? – kérdezte Jaehyo.

- Fúúúúú, nagyon durván jó volt, és drága szerelmem is tökéletesen játszott.

- Tudod, ha annyit mondasz, hogy „kurva jó”, azt is megértem.

- De nem szeretek káromkodni.

- Tudom. És ezt is imádom benned. –ölelt át.

- Nem akarunk elmenni sétálni? –bújtam ki kezei közül.

- Neked most pihenned kell. –nézett rám szigorúan.

- Egy kis séta nem árt meg. – próbálkoztam. Azért szeretek lány lenni, mert minden lánynak van a „tikos képessége” a kiskutya szemek, amivel bármit eltud érni, ha jól csinálja. Nagy gyakorlatom volt már e téren, hisz az előző cirkuszoknál sokszor könyörögtem be magam a biztonságiaknál, hogy bemehessek az öltözőkbe egy-egy interjúra az előadókkal. Az már más kérdés, hogy mint tudjuk nem jártam sikerrel.

A mankómmal és Jaehyoval karöltve vettem fel a kabátom, majd léptünk ki a kellemes délutáni napsütésbe. Nagyot lélegeztem be a drága levegőbe és szabadságba, amit a lábamon lévő gipsz miatt már jó ideje nem érezhettem. Enyhe szellő fújt bele hajamba, ami egyszerre rázott ki és töltött el melegséggel. Ismeritek az érzést, mikor nagyon-nagyon régóta nem csináltatok valamit, és egyszer csak szembe kerültök vele, de a nagysága, a létezése egyszerre kápráztat el és rémiszt meg? Sose gondoltam volna, hogy majd egyszer én is így leszek a szabad levegővel, tekintettel arra, hogy régebben mennyire nem szerettem kint lenni.

Lassan, de biztosan sétáltunk a cirkusz parkjában, miközben felesleges dolgokról beszélgettünk, mint a bogarak és rovarok közti különbségről, amit egyébként a mai napig nem értek. Néhány lány jött velünk szembe, mikor az az idióta egy büdös bogarat akart rám dobni, én meg fenyegetni kezdtem, hogy leütöm az egyik mankómmal, ha rám meri dobni.

- Nem így kéne ám beszélni Oppaval!

- Mikor hagyod már őt, és jössz vissza hozzánk játszani?

- Mi jobban szeretünk, mint ő.

- Jaehyo Oppa~ Ápolj engem is! –hangzottak el a különböző értelmes mondatok az ugyanolyan értelmes lányoktól. Jaehyo mosolyogva nézett feléjük, a bogár már sehol nem volt.

- Ne haragudjatok lányok, de Oppa most elfoglalt SunHival. Most az a legfontosabb neki, hogy ő meggyógyuljon, hisz ő Oppátok legújabb és legértékesebb gyöngyszeme. De ne aggódjatok, amint felépült újra játszhatunk papás-mamást. – mondandója végén a lányok vihogva elmentek, ő diadalittasan mosolygott, míg én undorodva néztem rá. Ez elfogadhatatlan. Nem bánhat így a lányokkal, még akkor sem, ha azok buta libák.

- Ezt még is mire véljem? –kérdeztem.

- Parancsolsz?

- Hogy bánhatsz így a lányokkal? Tudod nem vagyunk egyszerű játékszerek, akiket ha megunsz lecserélhetsz.

- Olyan kis naiv vagy. Nem tudsz te még semmit. –simogatta meg fejem majd gyors léptekkel elindult. A normál embernek ez normális tempó volt, de nekem, egy hatalmas bumszlival a lábamon nem éppen.

- Ne menjél már olyan gyorsan! –szóltam utána, majd a lehető leggyorsabb lépéseimmel követtem őt egészen egy padig. – Még nem fejeztük be.

- De igen. Vannak dolgok, amihez nincs közöd, és jobb, ha nem tudsz róluk. Az én kapcsolatom a lányokkal is ilyen.

- De van közöm hozzá. Én is lány lennék, akivel valamilyen kapcsolatban állsz. Vagy netán tévednék?

- De te más vagy.

- Nem, egyáltalán nem vagyok más.

- Hát mondom, hogy de! Veled nem lennék képes lefeküdni és a menet után se szó, se beszéd lelépni.

- A többiekkel ezt csinálod?

- Igen.

- Ha most azonnal nem magyarázod meg az okát, akkor nem leszünk többé barátok.

- Muszáj neked pszichológust játszani, és töviről-hegyire fújni mindegyikünk életrajzát?

- És neked muszáj szarkasztikusnak lenni, aki leszarja, ha megfenyegetem a barátságunk végével?

- Káromkodtál.

- Nem egészen. A szar nem egy erős kifejezés, azt bárki használhatja. De ha úgy veszed, hogy tőlem szokatlan, akkor igen, káromkodtam, ami azt mutatja, hogy komolyan gondolom amit mondtam.

- Akkor doktor néni készüljön fel egy „aranyos” történetre. 24 éves vagyok, és minden a pubertás jótékony hatásai miatt kezdődött. 14 éves koromra egy egészen jó külsejű tinédzserré változtam, akiért odáig meg vissza voltak a lányok. Hazudhatnék, de minek? Ezt kihasználva 15 évesen már fölöslegesen jöttek be hozzánk felvilágosító órát tartani, mindent tudtam. És kik tanítottak meg ezekre a dolgokra? A felettünk járó lányok, akik imádják a tapasztalan kisfiúkat. Szerették őket betörni. Mire elértem a 16. életévemet találkoztam egy lánnyal, Seoyeonnal. Két évvel volt idősebb nálam, egy igazi, vérbeli kurva volt. Megunta, hogy minden fiú farka az ő picsáját akarta, így elkellett köteleznie magát. És erre ki más lett volna a legmegfelelőbb? Hát persze, hogy a minden lány által kedvelt Ahn Jaehyo. Elmondta az indokait, hogy miért akar velem lenni. Én úgy gondoltam, hogy így talán békén hagynak a lányok, és talán még egy komolyabb kapcsolatom is lehet. Azért egész sok mindent köszönhettem Seoyonnak, leginkább a tánctudásom és a divatérzékem. De vannak dolgok, amikkel nem tartozok neki hálával, és sokkal jobb lett volna, ha meg se történik, még akkor is, ha abban az adott pillanatban fantasztikus volt. Miután rájött, hogy én csak a közismert, egyszerű pozíciókat ismerem, bevezetett az egész Kámaszútra rejtélyeibe. Megmutatta nekem a meleg szexet, de még ha ő csinálta volna. Bárcsak… valamelyik ex-kuncsaftja volt az. De most nem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy egyszer csak megunt. Megunta a lényem, aki vagyok. Bár békében váltunk el, én a mai napig gyűlölöm. Miközben velem volt, akkor is lefeküdt másokkal, csak azzal a szóval, hogy „édeshármas”. Mindenkinek elmondta, hogy milyen jó vagyok az ágyban és érdemes velem kikezdeni. Ezután a lány tömeg körülöttem felkétszereződött fiúkkal vegyítve. Azok az emberek nem akartak mást, mint szexet, semmi mást. Én minden mást akartam, csak szexet nem. Azt akartam, hogy valaki végre szeressen. Dühös voltam, amiért az x-edik lánynál rájöttem, hogy Seoyeon mennyire elrontott és hogy mennyire beleszerettem. Nem tehettem mást, megadtam az embereknek amit akartak. Bár úgy tűnt én dobtam el őket, még is ők voltak azok, akik egy-egy kaland után nem kerestek többé, akit eldobtak. Ha a suliban találkoztunk, még csak egy hálás pillantást sem lövelltek felém, hogy én vettem el a szüzességük. Én voltam az a játék, amiket a pénzbedobós játékokkal szerzel. Amíg új és nem érsz haza érdekes és imádod. De amint visszatérsz a megszokott játékaidhoz, elfelejtesz. Mint mondtam, azt akartam, hogy szeressenek. Anyáék szerettek, de ez alapvető szeretet volt, ami akkor keletkezett, mikor születtem és nem akkor, mikor megismersz valakit és megtalálod benne a különlegességet. Depresszióba estem amiatt, hogy úgy éreztem, senki se szeret, senkinek se kellek. Nem akartam pszichológushoz járni, úgy is őrültnek tituláltak volna az emberek, ha megtudják ezt. Ismered a tipikus depi-end szerelemi történeteket, ugye? Amikor az egyik fél öngyilkos akar lenni. Hát most én voltam az a fél. Elmentem abba a hotelba, ahol először csináltuk Seolyeonnal. Előkészítettem mindent: gyógyszereket, vodkát és a hipót a biztos hatás kedvéért. A tenyeremben lévő nyugtatókra meredtem, és arra, hogy mennyire fog hiányozni anya, apa és a testvérem. Mikor már pont elhatároztam magam, egy határozott hang azt kérdezte tőlem, hogy megéri-e nekem. Azt hittem csak a belső őrültségem szórakozik velem újra, mikor egy kezet éreztem meg a vállamon, majd egy guggoló Zicoval találtam magam szemben. Nem mondott semmit, csak kikapta a kezemben lévő gyógyszereket és elhajította őket. A hipót a vécébe öntötték, a vodkát pedig poharakba töltve megittuk az este folyamán. De ezzel csak arra akarok célozni, hogy egyetlen szó se kellett ahhoz, hogy meggyőzzön hülyeség amit csinálok és értelmetlen. Zokogva a nyakába borultam, ő pedig szorosan magához ölelt. Akkor azzal a feltétellel csatlakoztam a cirkuszhoz, hogy itt nem lesznek olyan lányok, akik ki akarnak majd használni. És igaza lett. Tényleg nincsenek. És tudod miért? Mert azok az emberek, akikkel eddig lefeküdtem, csak a külsőmet látták, de itt még az a három butácska lány is látja bennem a jót és szeretnek. Érted ezt SunHi, szeretnek! Ez a cirkusz tényleg megadott mindent, amire vágytam.

- Azt azért remélem tudod, hogy én soha, de soha nem foglak eldobni téged? Én mindig imádni foglak, kis idiótám. –fogtam meg a kezét, majd vállára hajtottam fejem. – De ha még egyszer megpróbálod megölni magad, én megöllek.

- Akkor már nem lenne mindegy?

- Nem. Mert akkor haragudnék rád, és nem seretek haragudni az emberekre, pláne nem azokra, akik a barátaim. És ebből következik, hogy egyik barátomat se akarom elveszíteni egy hülye picsa miatt.

- Hűha, káromkodtál. Szóval komolyan gondoltad? –egy teli szájas mosolyt villantott felém. 

- De még mennyire.

- Egyébként, miért mondod mindig azt, hogy „barátok”? És ha én több akarok lenni nálad, mint egy barát? – ez az egy mondat jobban meglepett, mint az év végkémia ötösöm, vagy az eddig történt dolgok ebben a cirkuszban.

- Tessék?

- Nem tartom igazságosnak, hogy mindig csak Zico csókolgasson. Én is megakarlak. SunHi, megcsókolhatlak?

- P-p-p-p-p-persze. – lehet, hogy most követem el életem legnagyobb hibáját, és tönkre teszek egy barátságot, de Jaehyo legalább boldog lehet. Szorosan behunytam a szemem és vártam. Arca pár millire volt az enyémtől, szinte már éreztem puha ajkait, mikor egy halk nevetés hangzott el, majd kaptam egy hatalmas cuppanóst az arcomra. Értetlenül pattantak ki szemeim és meredtek a nevető fiúra. Ez a nevetés, olyan… más volt. Sokkal inkább volt fájdalmas, mint sem örömteli.

- Te se és én se tudnánk ezt megtenni. Túlságosan szeretjük ahhoz Zicot, hogy ezt tegyük vele.

- Én nem szeretem azt a nagyképű bunkót.

- Amikor ő csókol meg, akkor is becsukod a szemed?

- Hát, általában akkor, mikor már tart, és…

- Na látod. Ha engem most megakartál volna csókolni, akkor nyitva tartod a szemed, de nem történt meg. De gyere, most inkább visszaviszlek. – a padról felkapva, mint egy hercegnőt vitt át a cirkuszon. Az ölemben a mankóimmal figyeltem az éppen lenyugvó Napot. Akikkel találkoztunk, mind mosolyogva néztek ránk. Még Katie is elejtett felénk egy apró mosolyt, mire Jaehyo felhorkant.

- Miért nem szereted Katiet?  - kérdeztem, de nem felet rá semmit, csak vitt tovább.

Sátramba érve mankóimat a falnak támasztotta engem pedig letett a fürdő előtt, hogy most pedig ideje zuhanyozni. Így is tettem. Valahányszor zuhany alá állok, miközben zuhog rám a meleg víz átgondolom a napomat. Most se történhetett másképp. Olyan furcsa, hogy nem csak a lányok viselkedhetnek a fiúkkal rongyként, mert becsapták őket, hanem fordítva is. Persze hallottam már róla, de az egész olyan hihetetlennek tűnt, hisz a fiúk csak gonoszak tudnak lenni. Legalábbis ezt így gondoltam, amíg meg nem ismertem ezt a hét idiótát. Még a végén kiderül, hogy tényleg közéjük tartozok.

A kabinból kilépve megtörülköztem majd felvettem kedvenc cicás pizsamám. Szobámba érve  be feküdtem az ágyamba, hogy jöhessen végre az Álommanó és elringasson. Lekapcsoltam minden villanyt és behunytam a szeme.

- Azért gyűlölöm, mert túlságosan hasonlít rá. És félek, hogy ez a hasonlóság szerelem. –hallottam a hangot, aztán éreztem a csókot a homlokomon. Villámsebességgel keltem fel és kapcsoltam fel a villanyt, de ahogy körbenéztem a szobámban nem találtam semmit. Csak egy szál vörös rózsa hever a komódomon, és ennyi. Na jó, azt hiszem még sem tudok hozzászokni ezekhez a rejtélyekhez, amik itt történnek.