2015. június 14., vasárnap

21. fejezet~ A jóslat


- Hogy micsoda? Randira? Még is minek? – kérdeztem meglepődve, ugyanis Ziconak nem szokása, hogy megkérdez bármit is, amit akar csinálni, csak csinálja.
- Hát, egy kicsit kettesben szeretnék lenni veled. –tarkóját vakargatva bámulta a földet miközben ezt az egy mondatot elmondta. Borzalmas dolog történt ebben a pillanatban. A szívem kihagyott egy igen fontos ütemet a megszokott tempóból, és hirtelen egy ezerszer gyorsabbra váltott. Nem tudtam eldönteni, hogy csak az időjárás miatt van-e ilyen meleg, vagy tényleg lángolok. Minden esetre tátott szájjal néztem a fiút, aki rettentően aranyos volt így. Fiúkra eddig csak akkor mondtam, hogy aranyosak, ha maximum tíz évesek, de nem egy huszonkét éves felnőtt férfira.
- M-M-Még is miről beszélsz? Az időm nagy részét veled töltöm, rengeteg helyre mentünk már el, sőt! Tegnap még veled is aludtam.
- Tudom, viszont van valami, amiről beszélni szeretnék veled. Egy nagyon-nagyon fontos dolog.
- Hát jó, legyen. Akkor mikor találkozzunk?
- Igent mondasz nekem? Tényleg?
- Ühhüm. –bólogattam, mire ő egy hatalmas vigyorral az arcán felkapott, megpörgetett a levegőben, majd apró és játékos puszikat nyomott ajkamra. Eztán magához vont és ölelt. Nagyon hosszú ideig mást se csinált, csak ölelt. Eközben én beszívtam a kellemes illatot, amit magából árasztott ami a férfi parfümök és samponok, valamint gyümölcsök keveréke volt. Akármennyire is próbálkoztam nem tudtam sehova besorolni, csak annyit tudtam róla, hogy legszívesebben életem végéig őt szagolgatnám.
- Akkor, mit szólnál ahhoz, ha délután megkeresnélek és elmennénk egy gyönyörű helyre?
- Megint bújócskázni akarsz? –kérdésemre nem érkezett válasz, ugyanis egy vigyor keretében tűnt el előlem. Utálom, amikor ezt csinálja. Viszont most már én is képes vagyok ezekre a dolgokra.
Szemeimet behunytam és erősen gondolkozni kezdtem egy közelben lévő nem túl bonyolult dolgon, ahova eltudok teleportálni. Mert szerintem ez teleportálás, másnak nem tudom nevezni. A hopponálás pedig teljességgel kizárt dolog, mivel mi csettintünk és nem egy bakancsot használunk. Az első dolog ami eszembe jutott az a tér közepe volt, ahol nem rég bemutatkoztam a Másik Világnak. Láttam magam előtt a kastélyt kívülről, az árusok hadát, az egekig terjedő házakat, a beszélgető embereket és különféle lényeket, mindent. Csettintettem ujjaimmal, majd ahogy kinyitottam a szemem, egy világ dőlt bennem össze. Hallottam az emberek nyüzsgését, éreztem a jellegzetes illatokat, ám az összkép nem az volt, amire számítottam. Annak a falunak a közepén álltam, ahol egyszer megálltunk Zicoval idefele jövet. Hát, annyit legalább eltaláltam, hogy egy térre érkezzek meg, ahol emberek vannak.
- És akkor most sétálhatok vissza. –sóhajtottam.
- SunHi, mi járatban erre felé? – mély hang ütötte meg a fülem, majd egy kék hajkorona tulajdonosa közeledett felém.
- Ravi, igaz? –nem jeleskedhetek a névmemóriámmal, így kissé nehezemre esett vissza emlékezni ennek az Adonisznak a nevére.
- Eltaláltad. –mosolygott rám kedvesen. – Segíthetek valamiben?
- Hát, a helyzet az, hogy egy kicsit eltévedtem.
- Hova indultál?
- A térre.
- De most a téren vagy.
- Lehet, de én nem itt akartam kikötni. A főtérre akartam menni.
- Az alig van pár percre a kastélytól, még is hogyan keveredtél el idáig?
- Megpróbáltam varázsolni. – motyogtam, mire belőle kitört a nevetés. Nem értem miért kell mindig nevetni rajtam. Nem csinálok semmi vicceset, és nevetnek, de ha meg vicces próbálok lenni, mindenki fapofával bámul. Igazságtalanság. – Haha, nagyon vicces, de most mennem kell. Hosszú út vár még rám.
- És miért nem varázsolod magad vissza a kastélyba? –kérdezte a fiú, miközben szemeit törölgette.
- Mert félek, hogy olyan helyen kötnék ki, amit senki sem akar látni. – ahogy eszembe jutottak a képek a fürdőző Kwanról a hideg végig futkosott a hátamon és én megborzongtam.
- Veled történt már ilyen? De durva. És mit láttál?
- Kwant…
- Nagy dolog, őt mindig mindenki látja.
- De nem fürdés közben a gumikacsáival! – pár percig farkasszemet néztünk, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Én azért nevettem, mert rájöttem, hogy tényleg vicces, Ravi pedig azért, mert béna vagyok és elképzelte a fürdőző igazgatót. Hát, legalább már egy ember napját boldogabbá tettem.
- Visszaviszlek. – ahogy abbahagytuk a nevetést, ő úgy karolta át a vállam és csettintett, majd a főtér közepén találtuk magunkat. Ez alatt a röpke idő alatt megfigyeltem a saját reakcióimat. Ravi egy álompasi, még sem éreztem semmit, mikor hozzámért. Nem jártakörbe a testem melegség és boldogság, nem akartam dudorászva ugrálni, nem akartam megölelni az egész világot. Nem éreztem semmi különöset, mikor hozzám ért vagy rám nézett. Ellenben Zicoval. Neki már az is elég, ha rágondolok és a fejemet egy rózsaszín köd lepi el. Ugye ez nem jelenti azt? Ez… nem! Semmiképp sem lehet az! Ez ugye nem szerelem? – SunHi, minden rendben? Mitől lettél hirtelen ilyen sápadt?
- Izé… csak szívnom kell egy kis friss levegőt és muszáj beszélnem egy lánnyal. Köszönöm a segítséget. –daráltam le neki a legátlátszóbb szöveget. A tekintetem még egy horrorfilm következő áldozatánál is rémültebb volt. Nem lehetek szerelmes, az kizárt dolog! Én eddig csak Yungot szerettem. Vagy is azt hiszem. Mármint tényleg szerettem, de mi van akkor, ha csak a megszokást szerettem, hogy szerelmes vagyok? Miért cikáznak a gondolatok a fejemben? Miért ugranak be a kellemes emlékek Zicoval? Miért érzek minden emléket jónak, mikor nagy részénél a Pokol legmélyebb bugyraiba kívántam őt? Miért látom mindenhol őt? Miért akarok mellette lenni? Miért hiányzik? Basszuskulcs, miért vagyok szerelmes?
- Figyeljél már, hogy hova lépsz! – a hang irányába fordítottam a fejem, ahol három barátomat is láttam: Lillyt és Jaehyot, ahogy kézen fogva állnak a megszeppent Katie előtt. Csak úgy, mint az előbb, most is kérdések hada támadta meg elmémet. Miért fogják egymás kezét? Jaehyo már megint miért ilyen Katievel? És Katie miért néz ki úgy, mint aki szellemet látott?
- B-b-bocsánat. – motyogta szinte alig hallhatóan.
- Jobban tennéd, ha nem lennél folyton az utamban. És erre tudod mi a legjobb megoldás? Ha eltűnnél innen valahova jó messzire, ahol nem árthatsz senkinek, nem veszed el a drága oxigénünket és…
- Milyen bőbeszédű lett hirtelen valaki. – sosem bírtam elviselni idegekkel, ha valakit bántanak. Mind szavakkal, mind tettekkel. Nem szabad így viselkednünk egymással, sokkal inkább védeni kéne a másikat és nem a földbe tiporni. És annyira nem értem, hogy Jaehyo még is miért ilyen szegénnyel? És pontosan ezért a védelmező szokásom miatt szakítottam félbe a fiú mondandóját azzal, hogy meghúztam a haját. Lehet, hogy gyerekes cselekedet volt, de legalább megtette a hatását. Jaehyo végre elhallgatott.
- Neked nem Zicoval kéne lenned? – kérdezte idegesen a barna hajú fiú.
- Neked nem lovagiasnak kéne lenned? –kérdeztem vissza.
- SunHi, sziaaa. –ugrott a nyakamba Lilly. – Képzeld, Oppaval a meglepi bulid díszeit vettük meg, és most is arra készülünk, de erről neked nem szabad tudnod!
- Lilly! – a körülöttünk lévők egy emberként kiáltottak rá a lányra, akinek leesett, hogy mit is mondott az imént. Mindenki, aki tudott kiabált vele, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen és gyerekes. Eközben Katie felszívódott én pedig mit sem törődve a vitatkozó tömeggel szaladtam a lány után.
- Nyugi van srácok, én nem hallottam semmit. Miről is volt szó? Jaaa, hogy a mai időjárásról, persze, hogy jó. – bár most a jós volt számomra az elsődleges, barátnőmet sem hagyhattam cserben, így még mentve a menthetőt szóltam vissza nekik, miszerint nem tudok semmiről sem. Még hallottam a dühös morgásokat, de legalább már senki nem akarta leharapni a lány fejét.
Az egyetlen dolog, amit utálok az ismeretlen helyekben, hogy ismeretlenek. Igen, tudom, ez teljesen egyértelmű, de akkor is. Nem tudtam merre keressem, hol lakik, melyik utcába tudok befordulni anélkül, hogy zsákutcába találnék. Akármennyire is szerettem volna megtalálni, képtelen voltam arra, hogy ezt az egész helyet felkutassam. Nincs más választásom, gondolkodnom kell. Nyugalom, nem komolyan mondtam, csak ismét használom a varázslatot. Jaj, kérem, most az egyszer had sikerüljön. Az a hely, ahol most a legszívesebben lennék ott van, ahol Katie is.
Ahogy kinyitottam szemeimet egy falfestménnyel találkoztam: a nappal, az éjszaka és a végtelenség volt rajta. A Nap egy aprócska falu fölé magasodik, majd a kép átmegy éjszakába, ahol már a csillagok ragyognak az éjszakán a Hold társaságában. A kép közepén egy nagy, zöld fa áll. A jobb széle fele egy ember töri át a halandóság nappalát és éjjelét, így eljutva a sötét, még mindenki számára titokzatos örökkévalóságba. Jobbján egy hatalmas bordó bársony függöny lógott, melyet középen elvágtak, szóval ez lehet az ajtó. Balján egy újabb freskó. A bal sarokban egy díszes K betű volt iniciáléként szolgálva, utána pedig valamilyen írás gyönyörű szép betűkkel. A felirat alatt egy szőke, fehér és fekete ruhás lány állt, karjait széttárta. Körülötte volt minden, ami a világhoz kapcsolható: állatok, növények, emberek, anyagok, tárgyak. Viszont a földöntúli világhoz kapcsolódó dolgok is ott voltak: angyalok, démonok, vámpírok, varázspálca. Így egyben egy nagy kavalkádnak látszódott, viszont ha jobban belegondolunk mag a világ, az élet is egy nagy káosz, semmi más.
- Hát te mit keresel itt? –hallottam egy meglepett hangot, majd amint megfordultam Katiet láttam melegítő nadrágban és egy bő pulcsiban.
- Sikerült? Tényleg sikerült teleportálnom? –örömömben egy kicsit ugrándozni kezdtem, de jókedvem azonnal alábbhagyott, ahogy megláttam a lány szomorú arckifejezését. – De most nem ezért vagyok itt. Mesélj el mindent nekem, Dr. SunHi azért van itt, hogy segítsen neked.
- Nekem nincs szükségem ilyenekre.
- És még is mi lenne, ha nem ilyen passzívan állnál hozzá a segítségemhez? A szerelmi problémákat, akármennyire is meglepő, de jól tudom kezelni.
- Nincs szerelmi bánatom.
- Aha, akkor azért indult be nálad is a pandamaci üzemmód? Tudom jól, hogy milyen az, ha az ember a szerelmét mással látja. Én is így voltam ezzel, mikor végleg elszakadtam Yungtól. És most te is így vagy Jaehyoval. De a kérdés: tényleg elakarsz tőle szakadni?
- Ezt még is honnan tudtad? –kérdezte tőlem kikerekedett szemekkel. Ne már. Most tényleg szerelmes Jaehyoba? Pedig én csak találgattam, hogy ki lehet az oka, egy percig se gondoltam volna, hogy elsőre eltalálom.
- Mint mondtam, jó vagyok az ilyen dolgokban. Ezt már akkor tudtam, mikor a Rendes Világban a sátramban találkozatok.
- Huh, tényleg jó vagy.
- Tudom. De akkor most üljünk le, és beszélgessünk. Mit érzel most? –kérdeztem, ahogy leültünk a régi kanapéjára, ami meglehetősen kényelmes volt.
- Csalódottságot, reménytelenséget, fájdalmat és szerelmet.
- Huh, a legrosszabb négyes. Jó, de akkor kezdjük az elsővel: miért vagy csalódott?
- Mert Jaehyot mással láttam.
- Jó, ez érthető. Miért érzed úgy, hogy reménytelen a helyzeted?
- Mert Jaehyo egy tökéletes lánnyal volt, aki pont az ő esete: kicsit butácska, de nagyon tud szeretni. Tehetséges, szép és mindenki szereti.
- Ezt az opciót lőjük ki, kizárt dolog, hogy Lilly bármit is akarna attól a másik baromtól. Miért érzel fájdalmat?
- Mert Jaehyot, a szerelememet, mással láttam.
- És akkor még is miért érzel szerelmet?
- Jaehyo miatt.
- Kényesebb a helyzet, mint azt gondoltam.  Mióta szereted?
- Két éve.
- Két éve? És még mindig nem nyitottál felé?
- Igen, mert utál! Nem mindenkinek lehet egy Zicoja, aki az első pillanattól kezdve bolondul érte, és pár hónap leforgása alatt már egy párt is alkotnak.
- Na ezt a témát hanyagoljuk!
- Miért? Miről nem tudok?
- Most nem engem kezelünk, hanem téged, szóval törődjünk a te dolgoddal.
- Neeem, nem akarom hagyni ezt a dolgot! Talán összevesztetek? Bizonytalan vagy? Esetleg megcsalt? Én minden ilyen dolgot kitudok deríteni, ha kell!
- Igen, és még is hogyan?
- SunHi, egy jósnővel beszélsz. Nincs olyan dolog a számomra, amit ne tudnék kideríteni.
- De van! Az érzéseim…
- Ez igaz. Az érzéseidet nem tudom megmondani, viszont a lapok alapján, amit húzol, mindent kideríthetek: hogyan jutottatok el idáig, hol tartotok most és mi lesz veletek a későbbiekben? Kíváncsi vagy a jövődre, SunHi?
- Őszintén szólva nem, nem vagyok rá kíváncsi. Csak ma lehet, hogy lesz egy beszélgetésünk, ami akár kínosan is elsülhet, és jó lenne tudnom, hogy mit is akarok válaszolni.
- Akkor várj pár percet, hozom a paklimat. – még ha akartam volna, se tudtam volna ellenkezni. Szemeiben felcsillant a fény, hogy jósolhat. Ugyanaz a fény volt ott, mint ami az én szememben van, mikor a trapézon vagyok: ez a csillogás nem más, mint az önfeledt boldogság. Percekkel később Katie visszatért teljes hadikészültségben: kezében a pakli, fején egy kendő, szemei kihúzva. A kényelmes mindennapi viselet helyett most egy sötétlila buggyos nadrág és egy fekete top volt rajta. Karjait karkötők ezrei díszítették. – Foglalj helyet, kérlek. – mutatott maga elé a szoba közepén lévő asztalnál.
- Mit kell tennem?
- Majd húzni, érteni, és kérdezni. De előbb elmondok neked néhány dolgot a Tarot kártyákról, oké?
- Rendben van.
- Először is, a kiterített kártyapakli sem jelent mást, mint teljes egészében látni az életedet. A lapok pontosan azt az információt fogják tartalmazni, melyek hited szerint azonosak az élettudatoddal. A kártyalapok nem ítélkeznek, csak visszahajtják rád az igazi valódat. Tehát ezek is egyfajta tükrök. Aztán a Tarot szó jelentése: titkot fejt. Láthatóvá teszi a láthatatlant, azaz szembeállít a rejtett valósággal. Nagyon sok olyan ember van, akik nem veszik komolyan a tarot üzenetét, használatát. Számukra ezek a kártyák csak játékom, ám aki kezében ezek csak játékszerek, annak nem izzik fel a fénye. Sokszor van olyan, hogy a jóslat nem éppen kedvező, ilyenkor kinevetjük és eldobjuk. Viszont ez nagyon veszélyes, ugyanis a tudatalattid beépíti ezeket az elmédbe és programozásként kezeli, holott végzetszerűségről általában nincs is szó. A jövő mindig formálható, ha képes vagy a megformálására. Ha nem teszel semmit az ellen, hogy a rossz jóra változzon, akkor ne csodálkozz, ha a rossz egyszer csak bekövetkezik. Ez eddig érthető, ugye?
- Igen.
- Na most, a tarot üzenete nem a kártyalapokban van elrejtve, mert ezek csak dimenziókapuk, amelyek megnyitnak számunkra egy-egy újabb lehetőséget. A lapok ugyanis nem mások, mint papírdarabok képekkel a festett felükön. Azonban abban a pillanatban, amint megszólítod őket, életre kelnek és értelmet nyernek. A kártya pontosan tudja, hogy mennyire vagy elkötelezett, tudja, hogy a kérdése egy buta próbálkozás, vagy valódi információ szerzés.
És akkor most a tarot szimbólum rendszeréről egy kicsit: a szellemi világ üzenetét tartalmazza kódolt formában. Minden egyes lap ősi szeretet alapú tudás egy-egy mágikus ismeretét takarja. Mert minden értünk van, a jó is és a rossz is. A kártyák értelmezése. A szellemi létezés alapvetése, hogy minden élet tökéletes. Mindannyian egy csodálatos, boldogságra kész életet kaptunk ajándékba. Tegyük fel, hogy az összes lap jó sorsot mutat minden esetben, ilyenkor mindegyiknek mélyebb értelme az, hogy a jobb irányba tereljenek minket. Abban az esetben, ha a „halált” vagy az „akasztott embert”kapjuk, sem szabad kétségbeesni. Minden a helyes értelmezésen múlik, hiszen ezek a lapok nem feltétlen jelentik a halált. Lehet, hogy azt jelzik, hogy valaminek vége lesz és egy jobb dolog fog következni utána. Szóval ha ilyet húznál, ne pánikolj be, jó?
- Megpróbálok. –feleltem nevetve, ugyan is teljesen kinézem magamból, hogy ha valami rosszat kapok, egy világ fog összeomlani bennem.
- Remek, akkor most térjünk rá az arkánumokra, ami gyógyírt, orvosságot és titkos szert jelent. A tarot három nagy csoportból tevődik össze: huszonkettő számozott nagy arkánum, negyven kis arkánum és tizenhat udvari figura. Azaz összesen hetvennyolc lap található meg egy pakliban. Ez a hetvennyolc kártya egy összefüggő rendszer, az egész és teljes életet fejezi ki. De kezdjük a nagy arkánumokkal. A huszonkét kártya képvilága huszonkettő emberi szerepet formáz meg. Végig vezet az életen, a képekben láttatja sorsunkat, megmutatja a változásokat, a haladásokat és a magasabb szintekre való jutást. A tarot második része a negyven kis arkánum, mely az élet apróbb eseményeit mutatják be. A tarot harmadik és egyben utolsó része a tizenhat lapból álló udvari figurák, mint a Király, a Királynő, a Lovag és az Apród.
A lapok általában arra reagálnak, hogy milyen lehetőség van előtted. Van például a Sorskerék, amit nem akkor fogsz húzni, ha szerencsés az életed, hanem akkor, mikor a kezedben van a lehetőség a változtatásra. Ahogy a halál lapját sem akkor fogod kihúzni, ha meghal valaki, hanem akkor, mikor itt az ideje, hogy valamit befejezz. Erről beszéltem az előbb is. A lapok lényegében önmagadra reagálnak, hogy mennyire vagy eléggé nyitott, vagy éppen tudatos.
Viszont egyetlen egy dolgot ne felejts el SunHi: minden kártyavetés befolyásolja életed további alakulását, hiszen a kapott információ, ha nem is tudatosan, de hatással lesz rád. Ígérd meg, hogy ezt észben tartod, és helyesen fogsz mindig dönteni.
- Megígérem neked.
- Helyes. Akkor egy egyszerű szerelmi jóslást fogok neked csinálni, a három lapos módszerrel. Te húzol három kártyát, amit sorrendbe fogunk tenni. Ezek a múltat, jelent és jövőt jelképezik. Kezdhetjük?
- Igen. –bólintottam határozottan, majd Katie neki állt megkeverni a kártyákat. Keze ügyesen mozgatta a lapokat. Először az egészet megkeverte, majd megfelezte és külön-külön is megkeverte őket. Amint végzett velük az asztal bal széléhez helyezte a paklit, majd egy egyszerű mozdulattal egy sorba rendezte őket úgy, hogy ne láthassam melyik kártya mit takar.
- Válassz hármat, és tedd le őket egymás mellé. –mondta, mire én a két széléről és a közepéről húztam egyet-egyet. – Akkor most ugrik a majom a vízbe. – felfordította mindhárom lapomat, amiken pár percig gondolkozott, majd egy nagy mosolyt lövellt felém.
- Mi az?
- Azt hittem, hogy sokkal rosszabbak lesznek. De ezek szinte tökéletesek, és segítenek neked. Az első lap, azaz múlt, a tizenhetedik, a Csillag. Jelentése: a kapcsolat jó csillagzat alatt áll, amely örömteli, hosszú és szeretetteljes jövőt ígér. Kedvesed tele reményekkel, számára te vagy a boldogságot hozó csillag az égen. Ám ezt a boldogságot nem adják ingyen, megkell dolgozni érte. Ameddig hozod az áldozatot, addig boldog lehetsz, és egyedül te döntöd el, hogy megéri-e vagy sem. Na SunHi, megéri?
- Igen, megéri. Azt hiszem.
- Az utolsó mondatot inkább meg sem hallottam. Nézzük a másodikat, vagyis a jelent. Ez a huszonkettedik, más értelmezések szerint nulladik lap, egy bónusz lap. Jelentése: gyönyör és szenvedély? Vagy csak kaland és kíváncsiság? Egyelőre nyitott a kérdés. Egy ideig még nem akarod elkötelezni magad, ám még semmi sem biztos, még minden formálódik, alakul és valószínűleg most minden egyes porcikádban káosz uralkodik, amin nem is csodálkozok. Hisz nem rég jöttél rá a varázslásra, egy másik világra. Édesapádat keresed és egy új szerelembe akarsz belekezdeni. Most minden káosz veled kapcsolatban, már ne is haragudj. Mint mondtam, ez a lap a nulladik, vagy a huszonkettedik, azaz ez lehet a dolgok kezdete vagy vége. A pillanatnak kell élned, élvezni az életet, a szerelmet. Még is mi lesz ebből az egészből? Minden, vagy semmi? Mehetünk tovább?
- Igen.
- És akkor végül a harmadik lap, a jövő. Ez pedig a huszonegyes lap, ami a Világ. Jelentése: Megérkeztél. A cél itt van tőled egy karnyújtásnyira, vagy talán már el is érted. Párod is úgy érzi, hogy melletted megtalálta valódi helyét a világban, az otthonát, amit oly régóta keresett. Ebben az otthonban elfogadás, öröm, boldogság, megbecsülés és biztonság várja. Elevenség, életerő jellemzi ezt a kapcsolatot, érdemes tervezni a jövővel kapcsolatban. Úgy érzi, te vagy számára a tökéletes, ketten alkottok egy egészet és el se tudná nélküled képzelni a világot. Ti ketten boldog, eredményes és teljes életet élhettek. Kérdés van?
- Azt mondod, hogy csupa jó dolog fog történni velem, ha elfogadom Zicot?
- Ezt nem én mondom SunHi, ezt a lapok és a te Sorsod mondják. Nem garantálhatom, hogy útközben minden jó lesz és örömteli, de a vége biztosan elégedettséggel fog eltölteni. Hidd el, Zico azaz ember, aki igazán tud majd téged szeretni és neki is szüksége van szeretetre, amit csak tőled kaphat meg.
- Értem, de akkor csak még egyetlen egy kérdést had tegyek fel neked.
- Parancsolj.
- Miért találkoztam vele?
- Azért, hogy egymás végzetei lehessetek. – egymás végzetei, mi? Ha a lapok és Katie is azt mondják, hogy ebből az egészből csak jó dolog sülhet ki, akkor miért ne próbálnám meg? Miért ne engedném meg végre valahára valakinek, hogy teljes szívéből szeressen? És én miért ne engedném meg magamnak, hogy valakit végre valahára teljes szívemből szeressek?
- Hé Katie, jósolj nekem! – az ismerős hangra mindketten felkaptuk a fejünket. Zico sétált be az ajtón kissé kétségbeesett fejjel. – Hát te mit keresel itt? –szegezte nekem a kérdést.
- Beszélgettünk az élet nagy problémáiról. –válaszoltam.
- Igazából a szerelem volt a téma. – Katie beleköpött mindkettőnk levesébe, ugyanis a „szerelem” szó hallatán Zico is és én is teljesen elvörösödtünk, és mindenhova képesek voltunk nézni, csak egymásra nem. – De gyere csak ide, jósolok neked valami olyan jót, mint SunHinak.
- Hát ezt melegen ajánlom. – mondta mosolyogva, majd leült a székre. Katie csakúgy, mint nálam megkeverte a kártyákat, majd kiterítette azokat és Zico húzott belőle hármat. Ismét mindegyiket felfordította a lány, pár percig gondolkodott és bíztatóan nézett Zicora.
- Az első lap a múlt, azaz a negyedik számú, Császár. Jelentése: Hajlamos volt arra, hogy érzelmeit visszafogja, ezzel tönkretéve régebbi kapcsolatait. Szeret uralkodni másokon, ám még is ura önmagának és érzéseinek is. Néhány ember számára a külseje rideg lehet, ám e mögött az álarc mögött egy érző, szeretni vágyó szív dobog. Nem könnyű meghódítani őt, ám egyetlen egy ember van ezen a világon, akinek sikerült elrabolnia a Császár szívét. Egyetértesz velem, Zico?
- Teljesen.
- A második lap, vagyis a jelen. Ez a tizenhetes Csillag, csak úgy, mint SunHinál. Jelentése: a kapcsolat jó csillagzat alatt áll, amely örömteli, hosszú és szeretetteljes jövőt ígér. Kedvesed tele van reményekkel, számára te vagy a boldogságot hozó csillag az égen. Ám ezt a boldogságot nem adják ingyen, megkell dolgozni érte. Ameddig hozod az áldozatot, addig boldog lehetsz, és egyedül te döntöd el, hogy megéri-e vagy sem. Mond csak Zico, számodra megéri?
- Még az életemnél is jobban megéri.
- Helyes.
- És végül pedig az utolsó lap, vagyis a jövő. A Csillagok társa, a tizennyolcas Hold. Jelentése: bizonytalanság, érzelmi zűrzavar. Tisztázatlan és homályos ügyek fedik kapcsolatotokat. Párod nem tudja, hogy merre tovább, már semmi sem egyértelmű számára. Fél a közeledéstől, de elveszíteni sem akar téged. Menekülne is, meg maradna is. Nincs tisztában se önmagával, se érzéseivel, rajtad pedig végképp nem tud kiigazodni. Viszont ezek a dolgok az idő múlásával változni fognak, mert képesek lesztek a pároddal együtt a változásra. Kisebb bukkanókba ütközhettek, mikor a felhők eltakarják a Hold sugarait, de amit kitisztul az ég, a ti kapcsolatotok is kitisztul és tovább élhettek boldogságban. Kérdések?
- Kivételesen nincs semmi.
- Helyes. Viszont most távozzatok, leszeretnék egy kicsit pihenni. –mondta Katie, majd miután illedelmesen megköszöntük neki a jóslást elhagytuk sátrát.
Némán sétáltunk egymás mellett Zicoval. Ilyen még soha nem történt. Csendben voltunk. Ő sem piszkál engem, én sem piszkálom őt. Tényleg ilyen komoly lenne ez a dolog? Mint mondtam, nem szeretem a némaságot, ha valaki csendben vannak egymás mellett, de most szükségünk van rá. Ez a csend jelenleg többet mond, mint amit mi kitudnánk fejezni szavakkal. Fejemet oldalra fordítottam, hátha kiolvasok valamit elbambuló tekintetéből. Sajnos nem csak én akartam meglesni a másikat, hanem Zico is. Pillantásaink találkoztak és nem is akarták elengedni egymást. Menetelésünk egyszer csak megszakadt, mi pedig megálltunk. Csak ott voltunk egyhelyben, hagytuk, hogy a körülöttünk lévő tömeg zajongjon, siessen, bámészkodjon, csináljon amit akar, mert minket ez egy cseppet sem zavart. Nekünk jelenleg az volt a feladatunk, hogy elvesszünk a másik szemében. Zico fekete szembogara szinte vonzotta enyémet. Akármennyire is elakartam fordítani a fejemet, képtelen voltam rá. Szükségem volt a meleg és kedves pillantására. Arra a pillantásra, ami biztonságot, törődést és szerelmet sugárzott.
- SunHi, elvihetlek valahova?
- Persze. – kezeit vállamra tette, szemeit becsukta. Nem tudtam levenni a szemem erről a gyönyörű fiúról itt velem szemben, viszont ezt a kellemes pillanatot gyerekek örömteli kacaja törte meg.
Egy cirkusznál álltunk, ahol a családok mosolyogva sétáltak gyermekeikkel és vették nekik a különböző ajándékokat. Egy kislány futott el mellettünk egyenesen a bohócokhoz. De hát… ez a kislány én vagyok. Az ott a pici Kim SunHi.
- Zico, mit keresünk itt?
- Várj egy kicsit, és mindent megértesz. – felelte, majd közelebb mentünk a bohócokhoz és hozzám. Nem értem hogyan nem ütöttek le a fiúk, annyit beszéltem. Vajon tényleg ennyire idegesítő lettem volna? A következő pillanatban megérkezett a szőke hajú kisfiú is, akivel aznap olyan sokat játszottam. Mindig is felakartam keresni, csak sajnos nem tudtam. Mire neki állhattam volna, Apa eltűnt, és nem tudtam egy rég elveszett emlékkel törődni. Néztem, ahogy a két kisgyerek milyen boldogok egymás társaságában és ezt kívántam, bárcsak én is ilyen lehetnék Zicoval. Egyszer csak két kéz fonódott derekam köré, majd ringatni kezdett a kezek tulajdonosa. – Ugye nem emlékszel a kisfiú nevére?
- Nem.
- Elmondjam?
- Igen.
- A kisfiú neve Woo Jiho. De mára ez a név már senkinek nem mond semmit. Ma mindenki úgy ismeri, hogy Zico.
- Hogy micsoda? –kérdeztem döbbentem, majd felé fordultam. Ha nem tartanak meg kezei, biztos, hogy összeestem volna attól a látványtól, ami elém tárult. Zico szemeiből folytak a könnyek, miközben mosolygott. Lehetséges ez? Mosolyogni miközben sírsz?
- Azért hoztalak ide, hogy ezt elmondhassam neked. Az életem itt még boldog volt, a családom összes tagjával együtt. Eztán vett egy hatalmas fordulatot, amire még csak gondolni sem akarok. Viszont ezen a napon történt valami, ami egész életemben tartotta bennem a lelket. A puszta tény, hogy létezik mindennap reményt adott a kilátástalanság mélységéből. Ez volt az a nap, mikor szerelembe estem, és már lassan minimum tizenhárom éve szeretem ezt a lányt. SunHi, ez a lány te vagy. – Félelem. Ez volt az első érzés, ami magával ragadott. Őrjítő, összeroppantó félelem. Félek a döntéstől, hisz a döntés felelősége sokszor nem felemel és szabaddá tesz, hanem pontosan összeroppant és megnyomorít, mert akkora súlyt helyez a vállaidra. Kételkedsz magadban, hogy jó döntést fogsz-e hozni. A félelem azonban abban a pillanatban tovaszáll, amint felismered, hogy jövendő élet csak azért létezik, mert van honnan jönnie. És ha valahonnan jött, akkor az ugyanott már készen van. És pontosan ezért tűnt el minden félelmem és kétségem Zicoval és velem kapcsolatban. Nem tudom leírni azt az érzést ami ott, akkor, abban a pillanatban magával ragadott. Túlságosan is jó volt, kellemes és boldog. Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy ez az érzés varázslatos volt?
Ismét letöröltem Zico meleg könnyeit arcáról, rámosolyogtam, átöleltem vállát és megcsókoltam. Hatalmas nagy klisé, hogy amikor összejön két ember, akkor muszáj csókolózniuk. Igen, tényleg közhely, viszont a legjobb és legszebb közhely az egész világon. A csóknak hatalma van. Közel engeded magad a másikhoz, megengeded neki, hogy azonosuljon veled. Egyé olvadtok, éreztetitek a másikkal, hogy szükséged van rá és szereted. Hát mi kéne ennek a fiúnak és ennek a lánynak a legjobban? Egy társ, aki szereti őt, és mindig mellette van. És ez a társ Zico számára én vagyok, számomra pedig ő. Pont.
Csókunk közben végig haladtunk ettől a naptól elkezdve napjainkig. Míg az én elmémbe Zico élete vésődött be, addig az övébe az enyém. Nem tudom, hogy milyen az, ha valakit megtalál a Sors, a Végzet, megtalálja a lelki társát, de szerintem valami ilyesmi lehet. Átéled, megérted és átérzed a másik helyzetét, érzelmeit, cselekedeteit. Elfogadod őt mindenek ellenére. Én elfogadom őt úgy, hogy megölt a kitörő mágiájával több embert is, ő pedig elfogadja azt, hogy Apa eltűnésekor megpróbáltam öngyilkos lenni. Mindketten elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van.
- SunHi, leszel a barátnőm?
- Igen, de csak akkor, ha te meg leszel a barátom.
- Persze, hogy leszek. –mondta, majd a hirtelen jött időutazás megállt, mi pedig a kastély főtermében találtuk magunkat. Hatalmas tapsvihar és éljenzés ütötte meg a fülünket, majd a többi fiút, Kwant, Lillyt és Katiet láttuk meg. Kyung körbeugrált minket rózsaszirmokat dobálva, P.O felajánlotta, hogy elvisz minket vacsorázni, de csak azért, hogy ne hagyjuk őt egyedül. B-bomb felajánlotta, hogy csinál nekünk párpólókat olyan feliratokkal, mint „A barátom ->” és „<- A barátnőm”. Taeil Forma1-es stílusban felbontotta a pezsgőket, így mindenki egy merő csurom pezsgő lett, viszont azért a poharakba is jutott. U-Kwon megfenyegette Zicot, hogy ha bántani merészeli a húgát, akkor megöli. Jaehyo pedig… Jaehyo szemében egy pillanatra fájdalom lakozott, majd ahogy ránézett a boldog Zicora, minden szomorúság eltávozott belőle és a fiú nyakába ugrott, hogy gratulálhasson neki. Lilly Kyunggal együtt körbeugrált minket, míg Katie elismerő pillantásokkal nézett ránk. Kwan pedig… Kwan kétségbeesett. Boldog volt, de arckifejezése a tipikus apai aggodalom vonásait tartalmazta.
- Ne aggódj Kwan, nem veszem el tőled a nevelt fiad. – öleltem át vállát barátian, mire ő rám mosolygott, de nem felelt semmit. A teremben egy pillanatra megfagyott a levegő és mindenki minket nézett. Aztán az igazgató összeborzolta a hajam és újra kezdődhetett a mulatozás.
Hát, tényleg nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet mondok, de… szerelmes vagyok. Úgy igazán.


/A tarot kártyával kapcsolatos információkat Berente Ági - Tarot - mágikus önismeret könyvéből idéztem/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése