Zico
Péntek van. Eljött a nagy nap. Végre
valahára megküzdhetnek a Hercegnőért és a Birodalom jövőjéért. Zico nem mondja,
hogy várta már ezt a pillanatot, hisz természetes, hogy boldogabb lett volna az
élete e nélkül, de hát mindenhova kell egy kis izgalom, és ez az izgalom így
valósult meg. Néha azt kívánta, hogy ez az izgalom inkább egy nem kívánt
terhesség lenne, mint sem SunHi elrablása és visszaszerzése. Na mindegy.
Zico, Kwan és a másik hat bohóc a főtéri
színpadon álltak és büszkén nézték a hatalmas tömeget maguk előtt. Majdnem az
egész város ott volt, ahogy az ország és a Másik Világ rengeteg pontjáról is
érkeztek katonák, akik segíteni fogják őket. Tényleg bajban mutatkozik meg,
hogy ki az, akire számíthatunk. Voltak olyan emberek, akik amilyen gyorsan csak
tudtak elmenekültek. Nem akarták újra átélni a pusztítást és a nyomort, ami
rájuk várt. Pontosan tudták, hogy egy ekkora csapat se feltétlen elegendő
Yongguk legyőzéséhez. Ha kétszer ennyien lennének se biztos, hogy
győzedelmeskedhetnek, nem ám most. Az ilyen kétkedők fogták magukat,
gyerekeiket, macskájukat, kutyájukat, békájukat, edényeiket, ruhájukat,
gyakorlatilag az egész életüket és átmentek a Rendes Világba remélve, hogy az
ördögi Yongguk ott majd nem talál rájuk és nem fogja őket is börtönbe zárni.
Viszont olyan emberek is akadtak, akik bár itt maradta a Másik Világban, de úgy
gondolták, hogy nem az ő országukban történik ez a csata, így nekik nincs hozzá
semmi közük. Ezek az emberek nem tudták, hogy az ő országaikban csak kormányzók
vannak, királya és királynéja mindenkinek ugyanaz: Kwan és a felesége, Yoo.
Néhányan elfogadták ezt az álláspontot, sokan viszont lázadni akartak ez ellen,
de amint rájöttek, hogy csak a Rendes Világ képes arra, hogy mindenhol
különböző vezető legyen lemondtak arról az álmukról, hogy egyszer önállóak és
függetlenek lehessenek. Szóval leegyszerűsítve a kétes érzelmekkel rendelkezők
a helyükön maradtak és várták a fejleményeket. És van a harmadik csoport, ami
már az előbb is szóba került. Ők az igazi hazafiak, akik elismerik a Birodalom
egységét, és tenni szeretnének azért, hogy egy szebb, és eredményesebb jövőnek
nézhessenek elébe mind ők, mind gyerekeik. Nem óhajtottak sem börtönben
megöregedni, sem rabszolgaként a földeken dolgozni. Jobban preferálták azt, ha saját maguk miatt dolgoztak a saját földjeiken, nem pedig másért, más földjein. Egy csatába nem
számít a kor, a nem, a hierarchiában való hely, hogy ki milyen gazdag, vagy
szegény csak az, hogy mennyire képes kiállni a hazájáért, mennyit képes
feláldozni és meddig képes elmenni a győzelemért. Senki nem kérdezte meg tőlük,
hogy hányas szintű varázslók, milyen mágiát használnak, csak az, hogy ott
vannak és segítenek társaikon.
- A pontos idő hét óra negyvenöt.
Hallgassuk meg vezetőink szavát, a stratégiát és az esetleges menekülési
lehetőségeket. – U-Kwon vette át a bemondó szerepét, majd előreengedte Kwant és
Zicot. Az öltönyök és a furcsa ruhák helyett most egyszerű ruhákat viseltek:
póló, nadrág, cipő. Viszont mint ahogy minden ebben a világban ezek is
varázserővel bírtak. Semmilyen mágia ellen nem hatásos a rendes páncél, így
ezek a ruhák olyan erővel lettek felruházva, amelyeknek olyan a hatásuk, mint a
páncélnak, csak könnyebbek, de jóval erősebbek.
- Tisztelt barátaim, szívem leges
legmélyéről szeretném Nektek megköszönni, hogy ma megjelentetek és nem
hagytatok minket cserben. Őszinte leszek hozzátok. Én semmit nem tudok a
tervről, hiszen csak úgy, mint Apám idején én vezettem a hadjáratot, és én
találtam ki mindent, ő nem tudott semmiről. Most ugyanez a helyzet Zicoval.
Ráhagytam mindent, ráhelyeztem, pontosabban ráhelyeztük minden reményünket. Ha
vesztünk, akkor részben miatta vesztünk, ha nyerünk, részben miatta nyerünk.
Még mielőtt mondana bármit is, had mondjak el én is valamit: nem számít, hogy
mi lesz a végkifejlete ennek a párbajnak, de tudnotok kell, hogy Ti örökké a
szívemben lesztek, örökké szeretni foglak titeket, de legfőképp: örökre boldog
és hálás leszek azért, amiért egy ilyen népnek lehettem a királya. És akkor
most jöjjön a Herceg beszéde! – Kwan szavaira több ezer ember kezdett tombolni
és éljenezni. Mindenki izgatottan várta Zico beszédét, hogy ő milyen tervet
eszelt ki.
- Üdvözlök mindenkit. Azt se mondom, hogy
nem örülök nektek, de azt se, hogy igen. És minderre egyetlen válasz van, hogy
miért: sokkal jobb lenne, ha nem egy ilyen eseményen kellett volna
találkoznunk. Hiszen jó titeket újra látni, de egyben rossz is, mert tudom,
hogy mire készülünk. Egy valamit még az elején tisztáznék: ha valaki megakar
hátrálni, az most tegye. A csata során nem lesz rá lehetősége. Ott vagy
mindenki, vagy senki. Készüljünk fel arra, hogy mind az ellenséges csapatban,
mind a mi csapatunkban lesznek halottak. Akármennyire is próbálkozunk, ezt
képtelenek vagyunk kihagyni, ez minden csata velejárója. Szóval kérnék
mindenkit, hogy most gondolja át, hogy ha ő halna meg, a családja hogy fogadná
a hírt, a felesége, vagy a férje és a gyerekeik hogyan élnék meg az
elvesztését. Vagy a szülei. Higgyék el, nincs rosszabb, mikor egy szülő temeti
el a saját gyermekét. Ha tényleg ön hal meg, megtett mindent, amit akart?
Elmondta szeretteinek, hogy szereti őket? Megölelte az Édesanyját, Édesapját?
Elköszönt a gyerekeitől és kedvesétől? Jól magába szívta a Nap jelenleg erőtlen
sugarait, és a szellő kellemes fújdogálását? Mert ha ma én, vagy ön meghalunk,
soha többé nem tehetjük meg ezeket. Adok mindenkinek egy percet, hogy távozzon,
ha még sem képes meghozni ezt az áldozatot. – Bár Zico szavai mindenkit
elgondolkoztatott, senki sem mozdult, senki sem tűnt el a helyéről. Mindenki
számolt minden lehetőséggel. Ha vesztenek, halál vár rájuk, ha nem, akkor
természetesen élet. – Rendben van. Ha senki sem óhajt elmenni, akkor térjünk rá
a tervre. A terv az, hogy nincs terv. Az előző csaták alapján arra a
következtetésre jutottam, hogy ha kitalálunk egy tervet, ami majdnem száz
százalék, hogy beválik, lényegében elvesztünk mindent. Hisz gondoljunk csak
bele: azt mondom, hogy a férfi ott a jobb sarokban, zöld öltözetben támadjon rá
Jongupra és nyerjen, de veszítene, akkor a terv egyik pillére már is megbukott.
Vagy ha a bohócokra hagyatkozunk: ha csak egyikünk is megbukik, ismét egy
pillére oda a tervnek. És ahogy fogynak ezek a tartó pillérek, az emberek úgy
esnek kétségbe, és bár megpróbálnak ragaszkodni a tervez, nem tudják
megvalósítani azt. Így mindenki cselekedjen úgy, ahogy jónak tartja. Támadjon
olyanra, akiről úgy gondolja, hogy egy súlycsoportban vannak. Nem kell kétségbe
esni, ha én elbukok, vagy más. Az egyetlen dolog, amire koncentrálnunk kell,
hogy a Hercegnőt visszaszerezzük. Hát emberek, itt az idő, induljunk. – mondta,
ahogy az óra elérte a nyolc órát. A Circus
with Secrets csapata több ezer fővel indult el a csatába, a párszáz fős Dark Circus tagjai ellen, és még így is
vannak néhányan, akik kételkednek magukban.
SunHi
Eljött hát a nagy nap. SunHi hihetetlenül
izgatott. Egészen eddig csak az esküvőjének a napját várta annyira, mint
amennyire a háborúét. Bosszút akar állni azokon a férgeken, akik megölték az
Édesapját, ezzel tönkretéve az ő és Édesanyja életét. És még ők akarták
elhitetni vele, hogy mennyire sajnálatra és egyben tiszteletre méltóak azokért
a dolgokért, amiket átéltek. Pff. Aljas hazugság volt minden szavuk. SunHi
szinte biztos volt ebben. Rengeteg varázsigét megtanult, amiket Zelo és Himchan
segítségével majdnem tökéletesre is csiszolt. Egyetlen egy varázslat volt,
amivel még meggyűlt a baja. Az „Apocalypse” nevet viselete ez a varázsige. A
leírásból nem értett, ugyanis latinul volt az egész. Az összes dolog amit
felfogott, hogy az egyik leghatásosabb varázslat az egész világon és a gyilkolás
száz százalékos biztossággal be fog következni. És neki most pont erre volt
szüksége. Még utoljára átnézte a könyveket, majd a tükör elé állva elrendezte a
ruháját. Természetesen egy csatában nem az a legfontosabb, hogy az ember hogyan
néz ki, hanem a hatékonyság. Viszont ez a ruha egyszerre volt csinos és
életveszélyes is. Az alapja egy egyszerű elől fűzős fekete ruha volt,
amelyekről pántok lógtak le. Ám ezek a pántok az igazán érdekesek: egy bizonyos
szóra képesek tüskék előtörni belőle. Ez a szó pedig a „les pointes”* szó volt. Egy másik szóra pedig egy olyan lánccá
alakul, amiknek végén kaszák vannak. Ennek a vezényszavai a „Les chaînes et les tondeuses”** voltak.
- Gyerünk SunHi, képes vagy rá! –bíztatta
a lány a tükörképét.
- Gyönyörű vagy. – ölelte át Yongguk a
lányt hátulról. Nem sokszor szokott igazat mondani, viszont SunHit tényleg
kezdte megszeretni, szinte már majdnem bele is szeretett, így minden
hozzáintézett szavát komolyan gondolta.
- Köszönöm szépen. –pirult el a lány a bók
hallatán.
- Kérhetek egy csókot?
- Persze, hogy kaphatsz, de miért
kérdezed?
- Mert félek, hogy ez lesz az utolsó
alkalom, hogy hozzád érhetek. – Yongguk gyengéden simította meg Hercegnője
arcát, mire mindkettejük szeméből kiszökött egy-egy könnycsepp. SunHi még
mindig érzékeny volt, elhitte, hogy Yongguk tényleg szereti, így ő azért félt,
mert félt, hogy elveszíti szerelmét. Míg Yongguk… igazából még ő maga se tudja,
hogy miért volt ott az a sós folyadék az arcán. Soha nem sírt senkiért és
semmiért, nem tervezte most elkezdeni. De úgy tűnt, hogy a Hercegnő még belőle
is képes volt kihozni az érző lényt. Tényleg
különleges. – gondolta a fiú.
- Nem ez lesz az utolsó, ígérem. – mondta
magabiztosan SunHi, majd egy szenvedélyes csókra húzta magához a fiút.
- Sokkal jobb. –mosolygott- De most
menjünk, itt az idő. A harc elkezdődött.
***
A harcot a Reménység Mezején tartották
meg. Eléggé ironikus dolog nem, hogy egy élet-halálra menő harcot egy olyan
helyen tartanak meg, amit a reményről neveztek el. Mire a Dark Circus odaért a párszáz emberével a Circus with Secrets már rég ott volt az ő hatalmas seregével.
Szemmel láthatóan hatalmas volt a különbség, még is Zicoék csapata volt az, aki
retteget, és nem a másik. Nekik nem volt mitől félniük, ugyanis olyan dolgok
voltak a tarsolyukban, amire senki nincs felkészülve.
- Ha még most odaadjátok a Hercegnőt,
eltekintünk minden tettetek felett és nem büntetünk titeket halállal. – mint
minden jó vezető Zico is elmondta azt, amire valójában gondolt. Ő tényleg nem
akart harcolni, csak visszaakarta szerezni azt az embert aki számára, és egy
egész Birodalom számára jelenti a menedéket.
- És ha azt mondom, hogy nem? – Yongguk
oldalra döntötte a fejét és úgy nézte a sok elszánt tekintetű harcost.
- Akkor szétrúgjuk a seggeteket. – Zico
teljesen nyugodta közölte a tényt Yonggukkal, miszerint ma végük, csak egy
kicsit vulgárisabb stílusban.
- Hát akkor hajrá. –felelte a másik,
köpött egyet, majd egyik kezével magához húzott egy lila nőt, akinek azonnal
kitekerte a nyakát. És ezzel a lépéssel megkezdődött az igazi csata.
Yongguk csapata már az első percektől
túlerőben volt, ha a létszámtól eltekintünk. Mivel Kwanék csapata nem volt
jártas a fekete mágiában és a csalásban, így szinte esélyük sem volt az őket
támadók ellen. Voltak olyanok, akik kínzó varázslattal támadtak a másikra,
volt, aki egy illúzióban küldte be, amelyben egy perc alatt olyan dolgokat élt
át, ami miatt öngyilkos lett. De volt olyan is, aki a legaljasabb dolgokat
vetette be, mint például egy gyermekes édesapának és édesanyának levetítette a
gyerekük képét, ahogy megölik őt, mire azok ketten zokogni kezdtek, így könnyű
szerrel lemészárolták őket. És a Circus
with Secrets oldalán harcoló egyre jobban fogytak.
De, hogy ne csak a veszteségekről
beszéljünk, meg kell említeni azokat az embereket, akik tisztes varázslatokkal
és lépésekkel győzték le az ellenfelet. A legnagyobb különbség a két tábor közt
az volt, hogy az egyik mindenképpen vérontást akart, a másik pedig inkább
elkerülte ezt, ha tudta. Ez alatt azt értem, hogy ők inkább a hibernálás,
bénítás, lekötözéses és hasonló eszközökkel hatástalanították az ellenfeleket.
Természetesen az ő lépéseik is kívántak egy-két ellenfél életét, de nem annyit,
mint amennyit Yonggukék már kioltottak.
De most térjünk rá a „kemény magja”, mert
mint minden csatában itt is voltak „legerősebb” és „fontosabb” tagok, akik a
főbb oszlopai voltak a seregnek. Kyung,
az állatidomár, aki él-hal a kígyókért Jongup, a kígyó fiú ellen küzdött.
Csatájukban Jongup felhasznált minden féle kígyós varázslatot, amit Kyung
szerencsére kivédett, viszont az ő támadásait is kivédték. Úgy tűnt, hogy a
harcuk soha nem fog véget érni. U-Kwon, a kártyajátékos Daehyun, ha hipnotizőr
ellen harcolt. Mivel mindketten valamiféleképpen manipulálják az embereket, így
támadásaik szinte hatástalanok voltak a másik ellen. Az ő csatájuknak se látta
senki a végét. Zelo és Himchan P.O és Jaehyo ellen mentek. A két legfiatalabb és
a két legidősebb. Zelo P.O ellen ment, míg Himchan Jaehyo ellen. Ahol tudtak
összedolgoztak a tagok, de úgy tűnt, hogy ugyanolyan erősek ők is. Vagy mondjuk
inkább úgy, hogy Zelo és Himchan nem akartak olyan erősek lenni? Könnyedén
végezhettek volna a másik két fiúval a figyelmetlenségük miatt, de nem akartak
gyilkosok lenni. Inkább egy soha véget nem érő küzdelmet alakítottak ki, mint
sem, hogy olyannak ártsanak, aki nem tett ellenük semmit. Taeilnek és B-bombnak
nem jutott senki, így ők a többiekkel tartották a frontot. Taeil Kyung egyik
késkészletét használta, és úgy bénította meg az ellenfelet, míg B-bomb
természet mágiát használt, így ő a fák gyökereivel hatástalanította az
ellenséget.
Zico
Mindeközben a két vezető egymással
harcolt. Yongguk Zico felé küldte a halálos mágiákat, amiket Zico az utánzó
varázslatával visszaküldött a fiúnak, így azok hatástalanították egymást. Ha
Yongguk valami olyat csinált, amire Zico nem számított, akkor a fiú viszonozta
ezt a „jó cselekedetet”.
- Nem gondolod, hogy egy felesleges dolog
miatt halnak meg az emberek? –Zico két támadás közt megpróbált beszélni
ellenfelével, de szokás szerint nem igazán sikerült neki.
- Nem igazán. Ahol emberek halnak meg, az
nem lehet felesleges.
- Te tényleg ennyire nem tiszteled az életet?
- De hogy nem tisztelem. Csak nem másokét,
hanem a sajátomat.
- Pont ez az a hozzáállás, ami nem méltó
egy „királyhoz”.
- Pont ez az, amit leszarok. –felelte
Yongguk, majd egy hirtelen mozdulattal megsebezte Zico bal lábát.
- Miért csinálod ezt?
- Mert túl sok jó ember van a világon. És
ez amúgy annyira nem idegesítene, ha nem ők uralkodnának.
- Te tényleg őrült vagy. –Zico nyakon
ragadta a másik fiút és olyan erősen szorította, ahogy csak tudta, de azért
figyelt arra, hogy ne fojtsa meg a másikat- Nem pont az a jó, ha több a jó
ember, mint a rossz? Így legalább egy erkölcsösebb világban élhetünk, ahol
nincsen annyi bűnözés, gyilkolás, ahol az emberek nem szenvednek mások miatt.
- Sokkal inkább te vagy az őrül! –a kocka
megfordult. Most Yongguk szorította Zico nyakát, viszont ő egyáltalán nem
figyelt arra, hogy megfojtja-e volt társát, vagy sem. – Ez a világ nem létezik!
A jóknak és a rosszaknak egyenlően kell lenniük. Ha ez nem így történik, kitör
egy olyan káosz, amit se te, se Kwan nem tudtok megakadályozni. Nincs olyan,
hogy az emberek ne szenvedjenek a másik miatt. Az ember eleve azért született,
hogy bűnöket kövessen el, aztán szenvedjen. És ez így van rendjén! Ott van
megannyi példa: Ádám és Éva, Káin és Ábel, és még sorolhatnám tovább. És most
jött el a ti időtök.
- És mi mégis mit vétettünk?
- Megpróbáltátok bezárni a szörnyeteget,
aminek kint van a helye.
- Még is mire gondolsz?
- Nézz csak oda. – Yongguk SunHi és Kwan
felé mutatott. Ziconak olyan látvány tárult a szeme elé, mint amilyen még soha.
Kwan gyakorlatilag két lábbal állt a sírban a saját lánya miatt.
- Sokkal inkább te vagy a szörnyeteg!
- És ez még csak a jéghegy csúcsa volt. A
főattrakció most következik. – mondta, majd egy hatalmas mennydörgés
következett és a föld remegni kezdett a talpuk alatt.
*les pointes - tüskék (francia)
**les chaînes et les tondeuses - láncok és kaszák (francia)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése