2015. szeptember 27., vasárnap

28. rész~ A csata I.


Zico

Péntek van. Eljött a nagy nap. Végre valahára megküzdhetnek a Hercegnőért és a Birodalom jövőjéért. Zico nem mondja, hogy várta már ezt a pillanatot, hisz természetes, hogy boldogabb lett volna az élete e nélkül, de hát mindenhova kell egy kis izgalom, és ez az izgalom így valósult meg. Néha azt kívánta, hogy ez az izgalom inkább egy nem kívánt terhesség lenne, mint sem SunHi elrablása és visszaszerzése. Na mindegy.
Zico, Kwan és a másik hat bohóc a főtéri színpadon álltak és büszkén nézték a hatalmas tömeget maguk előtt. Majdnem az egész város ott volt, ahogy az ország és a Másik Világ rengeteg pontjáról is érkeztek katonák, akik segíteni fogják őket. Tényleg bajban mutatkozik meg, hogy ki az, akire számíthatunk. Voltak olyan emberek, akik amilyen gyorsan csak tudtak elmenekültek. Nem akarták újra átélni a pusztítást és a nyomort, ami rájuk várt. Pontosan tudták, hogy egy ekkora csapat se feltétlen elegendő Yongguk legyőzéséhez. Ha kétszer ennyien lennének se biztos, hogy győzedelmeskedhetnek, nem ám most. Az ilyen kétkedők fogták magukat, gyerekeiket, macskájukat, kutyájukat, békájukat, edényeiket, ruhájukat, gyakorlatilag az egész életüket és átmentek a Rendes Világba remélve, hogy az ördögi Yongguk ott majd nem talál rájuk és nem fogja őket is börtönbe zárni. Viszont olyan emberek is akadtak, akik bár itt maradta a Másik Világban, de úgy gondolták, hogy nem az ő országukban történik ez a csata, így nekik nincs hozzá semmi közük. Ezek az emberek nem tudták, hogy az ő országaikban csak kormányzók vannak, királya és királynéja mindenkinek ugyanaz: Kwan és a felesége, Yoo. Néhányan elfogadták ezt az álláspontot, sokan viszont lázadni akartak ez ellen, de amint rájöttek, hogy csak a Rendes Világ képes arra, hogy mindenhol különböző vezető legyen lemondtak arról az álmukról, hogy egyszer önállóak és függetlenek lehessenek. Szóval leegyszerűsítve a kétes érzelmekkel rendelkezők a helyükön maradtak és várták a fejleményeket. És van a harmadik csoport, ami már az előbb is szóba került. Ők az igazi hazafiak, akik elismerik a Birodalom egységét, és tenni szeretnének azért, hogy egy szebb, és eredményesebb jövőnek nézhessenek elébe mind ők, mind gyerekeik. Nem óhajtottak sem börtönben megöregedni, sem rabszolgaként a földeken dolgozni. Jobban preferálták azt, ha saját maguk miatt dolgoztak a saját földjeiken, nem pedig másért, más földjein. Egy csatába nem számít a kor, a nem, a hierarchiában való hely, hogy ki milyen gazdag, vagy szegény csak az, hogy mennyire képes kiállni a hazájáért, mennyit képes feláldozni és meddig képes elmenni a győzelemért. Senki nem kérdezte meg tőlük, hogy hányas szintű varázslók, milyen mágiát használnak, csak az, hogy ott vannak és segítenek társaikon.
- A pontos idő hét óra negyvenöt. Hallgassuk meg vezetőink szavát, a stratégiát és az esetleges menekülési lehetőségeket. – U-Kwon vette át a bemondó szerepét, majd előreengedte Kwant és Zicot. Az öltönyök és a furcsa ruhák helyett most egyszerű ruhákat viseltek: póló, nadrág, cipő. Viszont mint ahogy minden ebben a világban ezek is varázserővel bírtak. Semmilyen mágia ellen nem hatásos a rendes páncél, így ezek a ruhák olyan erővel lettek felruházva, amelyeknek olyan a hatásuk, mint a páncélnak, csak könnyebbek, de jóval erősebbek.
- Tisztelt barátaim, szívem leges legmélyéről szeretném Nektek megköszönni, hogy ma megjelentetek és nem hagytatok minket cserben. Őszinte leszek hozzátok. Én semmit nem tudok a tervről, hiszen csak úgy, mint Apám idején én vezettem a hadjáratot, és én találtam ki mindent, ő nem tudott semmiről. Most ugyanez a helyzet Zicoval. Ráhagytam mindent, ráhelyeztem, pontosabban ráhelyeztük minden reményünket. Ha vesztünk, akkor részben miatta vesztünk, ha nyerünk, részben miatta nyerünk. Még mielőtt mondana bármit is, had mondjak el én is valamit: nem számít, hogy mi lesz a végkifejlete ennek a párbajnak, de tudnotok kell, hogy Ti örökké a szívemben lesztek, örökké szeretni foglak titeket, de legfőképp: örökre boldog és hálás leszek azért, amiért egy ilyen népnek lehettem a királya. És akkor most jöjjön a Herceg beszéde! – Kwan szavaira több ezer ember kezdett tombolni és éljenezni. Mindenki izgatottan várta Zico beszédét, hogy ő milyen tervet eszelt ki.
- Üdvözlök mindenkit. Azt se mondom, hogy nem örülök nektek, de azt se, hogy igen. És minderre egyetlen válasz van, hogy miért: sokkal jobb lenne, ha nem egy ilyen eseményen kellett volna találkoznunk. Hiszen jó titeket újra látni, de egyben rossz is, mert tudom, hogy mire készülünk. Egy valamit még az elején tisztáznék: ha valaki megakar hátrálni, az most tegye. A csata során nem lesz rá lehetősége. Ott vagy mindenki, vagy senki. Készüljünk fel arra, hogy mind az ellenséges csapatban, mind a mi csapatunkban lesznek halottak. Akármennyire is próbálkozunk, ezt képtelenek vagyunk kihagyni, ez minden csata velejárója. Szóval kérnék mindenkit, hogy most gondolja át, hogy ha ő halna meg, a családja hogy fogadná a hírt, a felesége, vagy a férje és a gyerekeik hogyan élnék meg az elvesztését. Vagy a szülei. Higgyék el, nincs rosszabb, mikor egy szülő temeti el a saját gyermekét. Ha tényleg ön hal meg, megtett mindent, amit akart? Elmondta szeretteinek, hogy szereti őket? Megölelte az Édesanyját, Édesapját? Elköszönt a gyerekeitől és kedvesétől? Jól magába szívta a Nap jelenleg erőtlen sugarait, és a szellő kellemes fújdogálását? Mert ha ma én, vagy ön meghalunk, soha többé nem tehetjük meg ezeket. Adok mindenkinek egy percet, hogy távozzon, ha még sem képes meghozni ezt az áldozatot. – Bár Zico szavai mindenkit elgondolkoztatott, senki sem mozdult, senki sem tűnt el a helyéről. Mindenki számolt minden lehetőséggel. Ha vesztenek, halál vár rájuk, ha nem, akkor természetesen élet. – Rendben van. Ha senki sem óhajt elmenni, akkor térjünk rá a tervre. A terv az, hogy nincs terv. Az előző csaták alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ha kitalálunk egy tervet, ami majdnem száz százalék, hogy beválik, lényegében elvesztünk mindent. Hisz gondoljunk csak bele: azt mondom, hogy a férfi ott a jobb sarokban, zöld öltözetben támadjon rá Jongupra és nyerjen, de veszítene, akkor a terv egyik pillére már is megbukott. Vagy ha a bohócokra hagyatkozunk: ha csak egyikünk is megbukik, ismét egy pillére oda a tervnek. És ahogy fogynak ezek a tartó pillérek, az emberek úgy esnek kétségbe, és bár megpróbálnak ragaszkodni a tervez, nem tudják megvalósítani azt. Így mindenki cselekedjen úgy, ahogy jónak tartja. Támadjon olyanra, akiről úgy gondolja, hogy egy súlycsoportban vannak. Nem kell kétségbe esni, ha én elbukok, vagy más. Az egyetlen dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy a Hercegnőt visszaszerezzük. Hát emberek, itt az idő, induljunk. – mondta, ahogy az óra elérte a nyolc órát. A Circus with Secrets csapata több ezer fővel indult el a csatába, a párszáz fős Dark Circus tagjai ellen, és még így is vannak néhányan, akik kételkednek magukban.

SunHi 

Eljött hát a nagy nap. SunHi hihetetlenül izgatott. Egészen eddig csak az esküvőjének a napját várta annyira, mint amennyire a háborúét. Bosszút akar állni azokon a férgeken, akik megölték az Édesapját, ezzel tönkretéve az ő és Édesanyja életét. És még ők akarták elhitetni vele, hogy mennyire sajnálatra és egyben tiszteletre méltóak azokért a dolgokért, amiket átéltek. Pff. Aljas hazugság volt minden szavuk. SunHi szinte biztos volt ebben. Rengeteg varázsigét megtanult, amiket Zelo és Himchan segítségével majdnem tökéletesre is csiszolt. Egyetlen egy varázslat volt, amivel még meggyűlt a baja. Az „Apocalypse” nevet viselete ez a varázsige. A leírásból nem értett, ugyanis latinul volt az egész. Az összes dolog amit felfogott, hogy az egyik leghatásosabb varázslat az egész világon és a gyilkolás száz százalékos biztossággal be fog következni. És neki most pont erre volt szüksége. Még utoljára átnézte a könyveket, majd a tükör elé állva elrendezte a ruháját. Természetesen egy csatában nem az a legfontosabb, hogy az ember hogyan néz ki, hanem a hatékonyság. Viszont ez a ruha egyszerre volt csinos és életveszélyes is. Az alapja egy egyszerű elől fűzős fekete ruha volt, amelyekről pántok lógtak le. Ám ezek a pántok az igazán érdekesek: egy bizonyos szóra képesek tüskék előtörni belőle. Ez a szó pedig a „les pointes”* szó volt. Egy másik szóra pedig egy olyan lánccá alakul, amiknek végén kaszák vannak. Ennek a vezényszavai a „Les chaînes et les tondeuses”** voltak. 


- Gyerünk SunHi, képes vagy rá! –bíztatta a lány a tükörképét.
- Gyönyörű vagy. – ölelte át Yongguk a lányt hátulról. Nem sokszor szokott igazat mondani, viszont SunHit tényleg kezdte megszeretni, szinte már majdnem bele is szeretett, így minden hozzáintézett szavát komolyan gondolta.
- Köszönöm szépen. –pirult el a lány a bók hallatán.
- Kérhetek egy csókot?
- Persze, hogy kaphatsz, de miért kérdezed?
- Mert félek, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy hozzád érhetek. – Yongguk gyengéden simította meg Hercegnője arcát, mire mindkettejük szeméből kiszökött egy-egy könnycsepp. SunHi még mindig érzékeny volt, elhitte, hogy Yongguk tényleg szereti, így ő azért félt, mert félt, hogy elveszíti szerelmét. Míg Yongguk… igazából még ő maga se tudja, hogy miért volt ott az a sós folyadék az arcán. Soha nem sírt senkiért és semmiért, nem tervezte most elkezdeni. De úgy tűnt, hogy a Hercegnő még belőle is képes volt kihozni az érző lényt. Tényleg különleges. – gondolta a fiú.
- Nem ez lesz az utolsó, ígérem. – mondta magabiztosan SunHi, majd egy szenvedélyes csókra húzta magához a fiút.
- Sokkal jobb. –mosolygott- De most menjünk, itt az idő. A harc elkezdődött.

***

A harcot a Reménység Mezején tartották meg. Eléggé ironikus dolog nem, hogy egy élet-halálra menő harcot egy olyan helyen tartanak meg, amit a reményről neveztek el. Mire a Dark Circus odaért a párszáz emberével a Circus with Secrets már rég ott volt az ő hatalmas seregével. Szemmel láthatóan hatalmas volt a különbség, még is Zicoék csapata volt az, aki retteget, és nem a másik. Nekik nem volt mitől félniük, ugyanis olyan dolgok voltak a tarsolyukban, amire senki nincs felkészülve.
- Ha még most odaadjátok a Hercegnőt, eltekintünk minden tettetek felett és nem büntetünk titeket halállal. – mint minden jó vezető Zico is elmondta azt, amire valójában gondolt. Ő tényleg nem akart harcolni, csak visszaakarta szerezni azt az embert aki számára, és egy egész Birodalom számára jelenti a menedéket.
- És ha azt mondom, hogy nem? – Yongguk oldalra döntötte a fejét és úgy nézte a sok elszánt tekintetű harcost.
- Akkor szétrúgjuk a seggeteket. – Zico teljesen nyugodta közölte a tényt Yonggukkal, miszerint ma végük, csak egy kicsit vulgárisabb stílusban.
- Hát akkor hajrá. –felelte a másik, köpött egyet, majd egyik kezével magához húzott egy lila nőt, akinek azonnal kitekerte a nyakát. És ezzel a lépéssel megkezdődött az igazi csata.
Yongguk csapata már az első percektől túlerőben volt, ha a létszámtól eltekintünk. Mivel Kwanék csapata nem volt jártas a fekete mágiában és a csalásban, így szinte esélyük sem volt az őket támadók ellen. Voltak olyanok, akik kínzó varázslattal támadtak a másikra, volt, aki egy illúzióban küldte be, amelyben egy perc alatt olyan dolgokat élt át, ami miatt öngyilkos lett. De volt olyan is, aki a legaljasabb dolgokat vetette be, mint például egy gyermekes édesapának és édesanyának levetítette a gyerekük képét, ahogy megölik őt, mire azok ketten zokogni kezdtek, így könnyű szerrel lemészárolták őket. És a Circus with Secrets oldalán harcoló egyre jobban fogytak.
De, hogy ne csak a veszteségekről beszéljünk, meg kell említeni azokat az embereket, akik tisztes varázslatokkal és lépésekkel győzték le az ellenfelet. A legnagyobb különbség a két tábor közt az volt, hogy az egyik mindenképpen vérontást akart, a másik pedig inkább elkerülte ezt, ha tudta. Ez alatt azt értem, hogy ők inkább a hibernálás, bénítás, lekötözéses és hasonló eszközökkel hatástalanították az ellenfeleket. Természetesen az ő lépéseik is kívántak egy-két ellenfél életét, de nem annyit, mint amennyit Yonggukék már kioltottak.
De most térjünk rá a „kemény magja”, mert mint minden csatában itt is voltak „legerősebb” és „fontosabb” tagok, akik a főbb oszlopai voltak a seregnek.  Kyung, az állatidomár, aki él-hal a kígyókért Jongup, a kígyó fiú ellen küzdött. Csatájukban Jongup felhasznált minden féle kígyós varázslatot, amit Kyung szerencsére kivédett, viszont az ő támadásait is kivédték. Úgy tűnt, hogy a harcuk soha nem fog véget érni. U-Kwon, a kártyajátékos Daehyun, ha hipnotizőr ellen harcolt. Mivel mindketten valamiféleképpen manipulálják az embereket, így támadásaik szinte hatástalanok voltak a másik ellen. Az ő csatájuknak se látta senki a végét. Zelo és Himchan P.O és Jaehyo ellen mentek. A két legfiatalabb és a két legidősebb. Zelo P.O ellen ment, míg Himchan Jaehyo ellen. Ahol tudtak összedolgoztak a tagok, de úgy tűnt, hogy ugyanolyan erősek ők is. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy Zelo és Himchan nem akartak olyan erősek lenni? Könnyedén végezhettek volna a másik két fiúval a figyelmetlenségük miatt, de nem akartak gyilkosok lenni. Inkább egy soha véget nem érő küzdelmet alakítottak ki, mint sem, hogy olyannak ártsanak, aki nem tett ellenük semmit. Taeilnek és B-bombnak nem jutott senki, így ők a többiekkel tartották a frontot. Taeil Kyung egyik késkészletét használta, és úgy bénította meg az ellenfelet, míg B-bomb természet mágiát használt, így ő a fák gyökereivel hatástalanította az ellenséget.

Zico

Mindeközben a két vezető egymással harcolt. Yongguk Zico felé küldte a halálos mágiákat, amiket Zico az utánzó varázslatával visszaküldött a fiúnak, így azok hatástalanították egymást. Ha Yongguk valami olyat csinált, amire Zico nem számított, akkor a fiú viszonozta ezt a „jó cselekedetet”.
- Nem gondolod, hogy egy felesleges dolog miatt halnak meg az emberek? –Zico két támadás közt megpróbált beszélni ellenfelével, de szokás szerint nem igazán sikerült neki.
- Nem igazán. Ahol emberek halnak meg, az nem lehet felesleges.
- Te tényleg ennyire nem tiszteled az életet?
- De hogy nem tisztelem. Csak nem másokét, hanem a sajátomat.
- Pont ez az a hozzáállás, ami nem méltó egy „királyhoz”.
- Pont ez az, amit leszarok. –felelte Yongguk, majd egy hirtelen mozdulattal megsebezte Zico bal lábát.
- Miért csinálod ezt?
- Mert túl sok jó ember van a világon. És ez amúgy annyira nem idegesítene, ha nem ők uralkodnának.
- Te tényleg őrült vagy. –Zico nyakon ragadta a másik fiút és olyan erősen szorította, ahogy csak tudta, de azért figyelt arra, hogy ne fojtsa meg a másikat- Nem pont az a jó, ha több a jó ember, mint a rossz? Így legalább egy erkölcsösebb világban élhetünk, ahol nincsen annyi bűnözés, gyilkolás, ahol az emberek nem szenvednek mások miatt.
- Sokkal inkább te vagy az őrül! –a kocka megfordult. Most Yongguk szorította Zico nyakát, viszont ő egyáltalán nem figyelt arra, hogy megfojtja-e volt társát, vagy sem. – Ez a világ nem létezik! A jóknak és a rosszaknak egyenlően kell lenniük. Ha ez nem így történik, kitör egy olyan káosz, amit se te, se Kwan nem tudtok megakadályozni. Nincs olyan, hogy az emberek ne szenvedjenek a másik miatt. Az ember eleve azért született, hogy bűnöket kövessen el, aztán szenvedjen. És ez így van rendjén! Ott van megannyi példa: Ádám és Éva, Káin és Ábel, és még sorolhatnám tovább. És most jött el a ti időtök.
- És mi mégis mit vétettünk?
- Megpróbáltátok bezárni a szörnyeteget, aminek kint van a helye.
- Még is mire gondolsz?
- Nézz csak oda. – Yongguk SunHi és Kwan felé mutatott. Ziconak olyan látvány tárult a szeme elé, mint amilyen még soha. Kwan gyakorlatilag két lábbal állt a sírban a saját lánya miatt.
- Sokkal inkább te vagy a szörnyeteg!
- És ez még csak a jéghegy csúcsa volt. A főattrakció most következik. – mondta, majd egy hatalmas mennydörgés következett és a föld remegni kezdett a talpuk alatt. 


*les pointes - tüskék (francia)
**les chaînes et les tondeuses - láncok és kaszák (francia)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése