2015. szeptember 22., kedd

27. fejezet~ A felkészülés



Zico

Már csak két nap. De még is mire maradt két napjuk a Circus with Secrets tagjainak? A válasz egyszerű: arra, hogy visszaszerezzék a Megmentőt, a leendő Királynőjüket és, hogy ezzel együtt a boldogság is visszatérjen a Másik Világba.
Mindenki máshogy készül a nagy összecsapásra. Nézzük először azokat az embereket, akik az ellátmányért felelősek. A pékek több hónapra elegendő kenyeret és egyéb egyszerűbb pékárukat sütöttek. Azért készítettek ennyit, mert soha nem lehetett tudni, hogy Yongguk mivel rukkol elő: lehet, hogy egy nap alatt letudja az egészet, de lehet, hogy hetekig eltarthat, így a pótlás mindig kellhet. De ott vannak még azok is, akik a konzerveket és egyéb hosszan elálló élelmiszereket készítik. Ők is felkészültek a legrosszabbakra. Az emberek vödörszámra hordják a patakokból, kutakból és más varázs-vizekből az italokat. A kovácsok és az ácsok fegyverek hadait készítették el, mind középkori stílusban, mind modernebb stílusban. A legegyszerűbb kardoktól a legbonyolultabb gépekig mindent gyártottak. A többiek a testüket és varázserejüket fejlesztették. Volt, aki így, volt aki úgy. Minden egyes embernek, vagy lénynek másmilyen módszerei voltak arra, hogy fejlessze önmagát. Van, aki könyvekből tanulja a varázsigéket van, aki a fejéből kipattant ötleteket veti papírra, majd kísérletezik velük, hogy milyen erősek, vagy hatásosak. Van, aki mindennap több órát, ha nem egész nap, edz. Az eddig eltelt öt napban minden testrészre jutott egy-egy külön nap: karokra, felsőtestre, lábakra, és egyéb erőnléti gyakorlatokra, amik az izomzattal vannak kapcsolatban.
A bohócok, Kwan, Lilly és Katie is mind máshogy igyekeztek fejleszteni magukat. A két lány együtt működött és az akrobatikát összekötötték a harci mozdulatokkal így egyszerre lehettek gyönyörűek és halálosak is.
Taeil és P.O is összedolgoztak. Ők ketten P.O varázserejét próbálták tovább fejleszteni. Míg Taeil előhívta az agya legmélyéről az ő szokásos csínyeit, amiket hatalmas varázslatokká alakított át, addig P.O megtanulta a védekező varázslatokat valamint ő is fejlesztette a bogarakkal és az időjárással való kuruzslásait.
U-Kwon hasonló módszerrel dolgozott, mint a két lány. Ő a tánclépéseket próbálta egybefonni a verekedéssel. Amúgy is jól tudott verekedni, de hát sosem árt a gyakorlás. Ő úgy gondolta, hogy nem fog varázslatot tanulni, azt megteszi helyette más, valamint legbelül félt, hogy ő lesz majd az, akinek SunHi-val kell majd küzdenie és nem akart a lánynak bármilyen fájdalmat okozni az mágiával.
Eközben B-bomb megtervezte a harci ruházatot. Persze nem ez volt az egyetlen feladata. Ő is tanult, csak egy kicsit máshogy. Azt mondják, hogy aki felébreszti az alvó oroszlánt, halott ember. Ő ezt az elvet szerette volna követni. Péntekig teljesen nyugodt szeretne maradni, hogy amint meglátja a Dark Circus-t előtörjön belőle a vadállat, és leverhessen mindenkit.
Amint Jaehyo és Kyung túlestek a háború gondolata okozta sokkon megbeszélték, hogy ők igenis csapatban fognak dolgozni. Sokkal biztonságosabb az, ha valaki fedez hátulról, plusz mennyire nagyszerű dolog az, mikor az emberek tényleg összedolgoznak, és tényleg egyesítik az erejüket. Mert, hogy ők ezt tették. Kyung halálos késdobásait, valamint az állatidomárságát vegyítették Jaehyo gyorsaságával és csalafintaságával. Az előbbiről köztudott, hogy mennyire jól tud bánni mind a késekkel, mind az állatokkal, viszont Jaehyoról kevesen tudják, hogy mennyire fürge, és hogy tökéletesen átlátja a helyzetet, hogy miként lehetne csalni, vagy elterelni az ellenség figyelmét.
Kwan ezeknél egy kicsit bonyolultabb dolgot talált ki. A napokban senki nem látta őt sehol, egész végig a szobájában bújta a könyveket a háborús időszakokról. Átolvasta dédapja, nagyapja és apja bejegyzéseit mind a saját és mind ellenségeik varázslatáról: leírták miként érte őket váratlanul és hogyan lehetséges ezeket a legkönnyebben hárítani. Apja jegyzetei nyújtották neki a legnagyobb segítséget, hiszen ő vezette győzelemre a Másik Világot, minden ott volt azokban a naplókban, amire Kwannak szüksége volt. Ha valaki ránézett azt mondhatta volna, hogy éppen szeánszot tart: a padló közepén ült, körülötte könyvek és füzetek hada.
Mindeközben Zico éppen a huszadik körét futotta a kastély körül. Úgy gondolta, hogy az állóképességére is hatalmas szüksége lesz ebben a harcban, hisz Yongguk nem egy olyan valaki, akit a legkisebb szél elfújna, talán még egy hurrikán is kevés lenne hozzá. Viszont Zico lesz az a hurrikán, ami elpusztít mindent, ami ezzel a fiúval kapcsolatos. Zico az együtt töltött idők alatt kitapasztalta a másik ördögi húzásait. Megtanult minden fekete mágiát ezzel is egy lépéssel előrébb volt, de még mindig nem egy szinten Yonggukkal, hiszen neki nincs ott az a sötétség, az a bosszúvágy a szívében, ami a fiúnak. A fekete mágiához pedig ez kell: a képesség arra, hogy akár azt is megöljük, akit a legjobban szeretünk a világon. Zico pedig erre képtelen lenne, hiszen ha megtenné, önmagát is elveszítené, nem csak azokat az embereket, akik minden jelentenek neki. És pont ez köztük a különbség: Yonnguk még úgy is képes lenne a csúcsra törni, ha közben eltapos mindent és mindenkit, akik odáig eljutatták, míg ő még arra is alig képes, hogy majd egyszer átvegye a trónt Kwantól.
Miután végzett a futással, a kastély alatt lévő konditerembe ment. Először súlyt emelt, majd felsőtestre kezdett gyúrni. Szinte minden gépen végig ment a legkisebbtől a legnagyobb fokozatig az egyes darabokon. Volt, amin kétszer is. Az edzőterem után útja az ebédlőbe vezetett, ahol a legegészségesebb, mégis legtáplálóbb ételeket fogyasztotta, hogy még így is kordában tudja magát tartani. Az evés és az alvás jelentette számára a szünetet ebben a borzalmas időben. Bár ezt se igazán mondhatjuk pihenésnek, hiszen ha evett, akkor azon gondolkodott mégis mivel növelhetné a képességét, hogyan győzheti le régi barátját, miképpen tudna újabb és újabb varázslatokat megtanulni. Viszont ha aludt, akkor egyes egyedül SunHi-ról álmodott. A hajáról, a szeméről, az ujjairól, a kezeiről, a lábairól, a ruháiról, a szájáról, mindenről, amiről ő jutott az eszébe. Hol kedves álom volt ez, amiben visszatér hozzá és boldogan élnek, míg meg nem halnak, máskor pedig meghaltak és egyáltalán nem voltak boldogok. A Halál uralta Zico majdnem minden egyes álmát ezalatt az egy hét alatt. Egy nap kétszer aludt, és általában az egyik ilyen, az egyik olyan volt. Ám egy dolgot észrevett, mégpedig azt, hogy este jönnek elő a rémálmai, nappal pedig a jók. Szeret mindent túlkomplikálni, így arra a következtetésre jutott, hogy azért éjszaka jönnek a rossz álmok, mert az tovább tart. Egyszóval Yongguk megátkozta őt.
Most van az ideje a délutáni pihenésének. Gondterhelten dőlt le a bőr kanapéra a könyvtárban. Félt elaludni, ahogy félt az ébredéstől. Az előbbitől azért félt, mert mi van akkor, ha rosszat álmodik és végig kell néznie, ahogy a szerettei meghalnak, az utóbbitól meg azért, mert nem akar megválni az álmában tapasztalt boldogságtól, ami lehetséges, hogy egy életre elveszett benne.
A Nap hétágra süt, mindenki arcáról az elégedettség tükröződik. Látszik rajtuk, hogy mennyire boldogok és szabadok. Valami történt, ami megváltoztatta az életüket. De vajon mi lehet ez? Nézzünk végig a városon. Az egész település, sőt! Az egész Másik Világ pompában áll. Mindenhol fehér szalagok, vörös rózsák, színes lufik és árusok, akik játék koronákat árulnak a gyerekek és érdeklődök számára. Ez az az esemény, amin mindenki ott akar lenni. A koronázás. A főtéren már nagy a észülődés, hisz ott lesz megtartva a lakoma, amire az egész Világ hivatalos. A kastély a megszokott fekete-fehér színpárosítás helyett most aranyban és pirosban pompázik. A hat bohócon a színes öltönyük, Katien egy türkizkék ruha, míg Lillyn egy félig piros, félig lila ruha tündököl. A pap még egyszer-kétszer átolvassa a ceremónia szövegét, eközben kintről érkeznek be a vendégek és érdeklődök. Mindenki elfoglalja a neki kijelölt helyet és izgatottan várnak. Eközben az emeleten SunHi idegesen járkált fel-alá a ruhájában attól félve, hogy a lépcsőn le fog esni a magas sarkúja miatt.
- De… de…de mi van akkor, ha megint meg akar szívatni és rám küld valamilyen bénasági varázslatot? – gondolkozott hangosan a lány.
- Ne aggódj Kincsem, minden rendben lesz. Lehet, hogy Zico néha kicsit éretlen, de egy ilyen alkalomkor biztos nem akarja lejáratni a királynőt. –felelte az anyja.
- Te ezt honnan tudod?
- Onnan, hogy ha ezt megmerészeli tenni, kinyírom. –hallatszódott be a folyosóról Kwan hangja.
- Úgy mondod, mintha te nem „vicceltél” volna meg. – ölelte át felesége a férfit, majd egy apró csókot nyomott arcára.
- Jaj, azok a kis békák semmiségek voltak. –legyintett a férfi, majd amint meglátta lányát még a lélegzete is elakadt.
- Na, milyen? –kérdezte SunHi végig simítva ruháján.
- Egyszerűen… gyönyörű vagy. –mondta Kwan, majd megpörgette lányát, hogy hátulról is megfigyelhesse. A felsőrésze fehér, ám ez a rárakott ékkövek miatt sokkal inkább szürkének látszik, majd ez a kirakás folytatódik egészen a szoknya aljáig, amelynek az utolsó harminc centije fekete. A lány amúgy enyhén hullámos haja most fürtökben lógott vállára és hátára. Szemhéján enyhe arany smink volt, míg száját halvány rózsaszín rúzs díszítette.
- Mondjatok valami bíztatót! – nézett SunHi szüleire kérlelőn.
- Az egész királyság látni fog. –felelte apja.
- Ez egyáltalán nem bíztató!
- Dehogynem. Így legalább mindenki látni fogja a bénázásod, és nem kell egymásnak elmesélniük. – mondta ismét az apa, majd nevetve elhagyta a szobát.
- Ömm… izé… ne aggódj? – nézett rá anyja tanácstalanul.
- Fogjuk rá. De ha megölelsz, az is segít. –mondta, majd ölelésre tárta karjait, amit az anya készségesen elfogadott.
Fél óra múlva meghallotta a trombitaszót, ami az ő bevonulását jelezte. Hát akkor itt az idő. A mai napon királynő lesz belőle, és ebben senki sem fogja meggátolni. Felemelt fővel vonult végig a folyosón szobájától a lépcsőig, majd ott megállt és várt. Amíg a pap felolvasta a nevét, gyorsan körbepásztázta a termet. Olyan emberek is akadtak a nézők közt, akiket még életében nem látott. És akkor már a nem emberekről ne is beszéljünk. Szülei a királyi trónon ültek fejükön a koronával, kezükben a jogarral. Más uralkodóktól eltérően a királyi pár korona ékszereiben nem volt semmi eltérés. Mindkét félt egyenlőnek tekintették, nem volt se fontosabb, se kevésbé fontos szereplője a dolognak. Amint bal oldalára pillantott meglátta a bordó bársony ruhába öltözött Zicot, aki talán még nála is idegesebb volt. Nem elég, hogy menthetetlenül szerelmes a fiúba, de még mindig eltudja érni, hogy minden egyes perccel újra beleszeressen. Mint, ahogy most is. Nem elég, hogy olyan elegáns, mint még soha, de ráadásul azt az öltönyt viseli, amiben először találkoztak. Ő is szívesen viselte volna azt a ruhát, amit megismerkedésükkor, de azt sajnos senki sem engedte neki.
- Készen állsz? –olvasta le SunHi Zico szájáról a kérdést, amire egy bólintással felelt.
- És akkor most következzen leendő királynőnk és királyunk: Kim SunHi és Woo Jiho, ismertebb nevén, Zico. – amint meghallották nevüket egyszerre léptek rá a legfelső lépcsőfokra, majd a következőre, és az azutáni és így tovább egészen a lépcső aljáig, ahol megálltak, majd meghajoltak. Egymás mellett haladtak, megtartva maguk közt az illendő távolságot. Amint odaértek a trónok elé ismételten meghajoltak, csak most a királynak és a királynénak. – Kim SunHi, fogadod-e, hogy minden törvényét betartod a Másik Világnak, az itt élők akarata és elvárása szerint cselekszel, megfelelsz nekik, és megmutatod feléjük a legjobb oldaladat? Fogadod-e, hogy mindig hűséges leszel hozzájuk, és királyodhoz? Fogadod-e, hogy mindig megmaradsz annak, ami vagy, még akkor is, ha ez teljesen ellentétes az előbb elhangzottakkal?
- Természetesen elfogadom. –bólintott SunHi. Bár nem volt túl sok értelme a pap mondandójának, hiszen az első pár mondat és az utolsó paradoxonjai egymásnak, de őt ez nem érdekelte. Ő olyan uralkodó akar lenni, aki boldogságot hoz másoknak.
- Nagyon helyes. És te, Woo Jiho, ismertebb neveden Zico, fogadod-e, hogy minden törvényét betartod a Másik Világnak, az itt élők akarata és elvárása szerint cselekszel, megfelelsz nekik, és megmutatod feléjük a legjobb oldaladat? Fogadod-e, hogy mindig hűséges leszel hozzájuk, és királyodhoz? Fogadod-e, hogy mindig megmaradsz annak, ami vagy, még akkor is, ha ez teljesen ellentétes az előbb elhangzottakkal?
- Már hogy ne fogadnám el?- mosolygott Zico.
- Akkor megkérném a királyt és királynét, hogy adják át koronáikat utódaiknak. – ahogy kimondta a pap, Kwan és Yoo felálltak, majd a két fiatal elé álltak.
- Én, Kim Kwan átadom neked, Kim SunHinak koronámat, s jogaromat mellyel eddig hazámat szolgáltam és védelmeztem. Arra kérlek, hogy tedd te is ugyan ezt.
- Ugyan így fogok cselekedni. –hajolt meg SunHi apja előtt, aki fejére helyezte az arany tárgyat és átadta neki a jogart.
- Én, Kim Yoo, átadom neked, Woo Jihonak koronámat, s jogaromat mellyel eddig hazámat szolgáltam és védelmeztem. Arra kérlek, hogy tedd te is ugyan ezt.
- Így lesz, kedves anyós. –nevetett Zico, majd ő is megkapta a neki kijáró ékszereket.
Hátat fordítottak a papnak és a két volt uralkodónak, majd a népük felé néztek és ismét meghajoltak.
- A mai naptól kezdve a Másik Világ uralkodói nem mások, mint Kim SunHi, Kim Kwan és Kim Yoo leánya, valamint Woo Jiho, Kim Kwan tanítványa. Kedves barátaim, kérem önöket, hogy kívánjanak nekik boldog éveket és sikerekben gazdag uralkodást. – ahogy a pap végzett a mondandójával mindenki éljenezni kezdett.
- Következő állomás: esküvő. – nézett Zico SunHira.
- Tudod, a kolbásznak is csak egy vége van, és ez az volt. –nézett SunHi felháborodottan a fiúra.
- Szerintem pedig még pont, hogy az eleje és még nagyon messze van a vége. – mondta Zico, majd felkapta kedvesét, megpörgette és megcsókolta őt. – Szeretlek, Hercegnőm.
- Én is téged, Őrült Bohócom.
- Bárcsak tényleg minden így történne. – kelt fel Zico csodás álmából. Letörölte a kósza könnyeket szeméből, majd visszatért a fekete mágia tanulmányozásához.

SunHi

- Fúúú, micsoda borzalmas álom. – kelt fel SunHi a nagyterem közepén lévő kanapéról, majd beletúrt kócos hajába, hátha az segítene a teljes regenerálódásban.
- Mit álmodtál? –kérdezte tőle kedvesen Zelo.
- Azt, hogy megkoronáztak engem és Zicot. –felelte, majd mindketten beleremegtek a gondolatba.
- Ennél rosszabb rémálmod tuti nem volt még, igaz? Te és Zico? Pff… Yongguk a legtökéletesebb király.
- Szerintem is. –mosolyogta SunHi, majd ránézett a könyvre amit tanult és rögtön kiszállt belőle minden lélek. – Nem lesz belőlem semmi! Két napom van megtanulni mindent, és jelenleg szerintem én vagyok a leghaszontalanabb lény ezen az egész Földön!
- Miért is?
- Próbálom megtanulni a fekete mágiát, de semmi. Olyan, mintha fölöslegesen futnám át a szavakat újra és újra. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a szavak jelentését.
- Segítsek neked?
- Megtennéd? –kérdezte a lány lelkesen, majd a rózsaszín hajú fiú karon ragadta és kivitte őt az udvarra, ahol gyakorolni kezdték a varázslatokat az elejtett rabokon. Ezek a rabok olyan emberek, esetleg lények voltak, akik Yongguk útjában álltak, és csak így tudta eltűntetni őket onnét. Mindegyiküknek ugyanaz a sorsa: halál.
Miközben a két fiatal beleadott a munkájába apait-anyait, Yongguk a teraszról figyelte őket és az esetleges bénázásukat. Vicces látványt nyújtottak ezek ketten. Ha nem lenne se ő, sem Zico, akkor Zelo tökéletes párja lenne SunHinak. De mivel itt vannak, ezért szegény fiúnak még csak esélye sincs a lánynál, pedig szíve mélyén egy olyan lányt szeretne maga mellé, mint amilyen ő is.
- Mit fogsz tenni, ha meghal? –kérdezte tőle Himchan.
- Nyugi van, mondtam már. Azoknak az idiótáknak az a céljuk, hogy visszaszerezzék őt. Tuti nem fogják kinyírni, ahogy mi se.  
- Nem róla beszéltem.
- Hanem kiről?
- Zelóról.
- Mi van vele?
- Mit fogsz tenni, ha meghal?
- Semmit. Ő csak egy pótolható láncszem, aki valószínűleg az elsők közt fog elesni. Valahogy csak túl élelem.
- Yongguk, ő a legjobb barátod.
- Himcan, te kis buta. Nekem nincsenek barátaim.
- Akkor én mi vagyok? A csatlósod?
- Nem. Az ellenségem. Nekem mindenki az ellenségem, miközben senki sem az. Nekem mindenki a barátom, miközben senki sem az. Engem mindenki szeret, miközben igazából senki sem. Ahogy én is szeretek mindenkit, de igazából senkit sem. És ez így van rendjén. Hiszen gondolj bele, ha lennének barátaim, akkor olyan lennék, mint az a vesztes bohóc.
- Néha tényleg azt kívánom, hogy bárcsak olyan lennél. – mondta a fiú, majd leugrott az erkélyről, hogy ő is segíthessen SunHinak.
- Pff… „Néha tényleg azt kívánom, hogy bárcsak olyan lennél”. Himchan, még te magad se tudod, hogy miről beszélsz. De még egy ilyen, és nem ők lesznek azok, akik végeznek veled, hanem én. –morogta magában a fiú, majd bement dolgozószobájába, ahol megerősítette a SunHi fölötti varázslatot és tovább dolgozott a legújabb, halálos varázslatán, ami még eléggé prototípus változatban van: egyetlen egyszer tudja csak felhasználni, mivel ez leszívja minden varázserejét, és ha kétszer is elsütné ezt a varázslatot, akkor abba belehalna. Ez pedig nem történhet meg, hiszen Ziconak és a sleppjének vesznie kell. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése