Zico
Már csak két nap. De még is mire maradt két napjuk a Circus with Secrets tagjainak? A válasz egyszerű: arra, hogy
visszaszerezzék a Megmentőt, a leendő Királynőjüket és, hogy ezzel együtt a
boldogság is visszatérjen a Másik Világba.
Mindenki máshogy készül a nagy összecsapásra. Nézzük először azokat az
embereket, akik az ellátmányért felelősek. A pékek több hónapra elegendő
kenyeret és egyéb egyszerűbb pékárukat sütöttek. Azért készítettek ennyit, mert
soha nem lehetett tudni, hogy Yongguk mivel rukkol elő: lehet, hogy egy nap
alatt letudja az egészet, de lehet, hogy hetekig eltarthat, így a pótlás mindig
kellhet. De ott vannak még azok is, akik a konzerveket és egyéb hosszan elálló
élelmiszereket készítik. Ők is felkészültek a legrosszabbakra. Az emberek
vödörszámra hordják a patakokból, kutakból és más varázs-vizekből az italokat.
A kovácsok és az ácsok fegyverek hadait készítették el, mind középkori
stílusban, mind modernebb stílusban. A legegyszerűbb kardoktól a
legbonyolultabb gépekig mindent gyártottak. A többiek a testüket és
varázserejüket fejlesztették. Volt, aki így, volt aki úgy. Minden egyes
embernek, vagy lénynek másmilyen módszerei voltak arra, hogy fejlessze önmagát.
Van, aki könyvekből tanulja a varázsigéket van, aki a fejéből kipattant
ötleteket veti papírra, majd kísérletezik velük, hogy milyen erősek, vagy
hatásosak. Van, aki mindennap több órát, ha nem egész nap, edz. Az eddig eltelt
öt napban minden testrészre jutott egy-egy külön nap: karokra, felsőtestre,
lábakra, és egyéb erőnléti gyakorlatokra, amik az izomzattal vannak
kapcsolatban.
A bohócok, Kwan, Lilly és Katie is mind máshogy igyekeztek fejleszteni
magukat. A két lány együtt működött és az akrobatikát összekötötték a harci
mozdulatokkal így egyszerre lehettek gyönyörűek és halálosak is.
Taeil és P.O is összedolgoztak. Ők ketten P.O varázserejét próbálták tovább
fejleszteni. Míg Taeil előhívta az agya legmélyéről az ő szokásos csínyeit,
amiket hatalmas varázslatokká alakított át, addig P.O megtanulta a védekező
varázslatokat valamint ő is fejlesztette a bogarakkal és az időjárással való
kuruzslásait.
U-Kwon hasonló módszerrel dolgozott, mint a két lány. Ő a tánclépéseket
próbálta egybefonni a verekedéssel. Amúgy is jól tudott verekedni, de hát sosem
árt a gyakorlás. Ő úgy gondolta, hogy nem fog varázslatot tanulni, azt megteszi
helyette más, valamint legbelül félt, hogy ő lesz majd az, akinek SunHi-val
kell majd küzdenie és nem akart a lánynak bármilyen fájdalmat okozni az
mágiával.
Eközben B-bomb megtervezte a harci ruházatot. Persze nem ez volt az
egyetlen feladata. Ő is tanult, csak egy kicsit máshogy. Azt mondják, hogy aki
felébreszti az alvó oroszlánt, halott ember. Ő ezt az elvet szerette volna
követni. Péntekig teljesen nyugodt szeretne maradni, hogy amint meglátja a Dark Circus-t előtörjön belőle a
vadállat, és leverhessen mindenkit.
Amint Jaehyo és Kyung túlestek a háború gondolata okozta sokkon
megbeszélték, hogy ők igenis csapatban fognak dolgozni. Sokkal biztonságosabb
az, ha valaki fedez hátulról, plusz mennyire nagyszerű dolog az, mikor az
emberek tényleg összedolgoznak, és tényleg egyesítik az erejüket. Mert,
hogy ők ezt tették. Kyung halálos késdobásait, valamint az állatidomárságát
vegyítették Jaehyo gyorsaságával és csalafintaságával. Az előbbiről köztudott,
hogy mennyire jól tud bánni mind a késekkel, mind az állatokkal, viszont
Jaehyoról kevesen tudják, hogy mennyire fürge, és hogy tökéletesen átlátja a
helyzetet, hogy miként lehetne csalni, vagy elterelni az ellenség figyelmét.
Kwan ezeknél egy kicsit bonyolultabb dolgot talált ki. A napokban senki nem
látta őt sehol, egész végig a szobájában bújta a könyveket a háborús
időszakokról. Átolvasta dédapja, nagyapja és apja bejegyzéseit mind a saját és
mind ellenségeik varázslatáról: leírták miként érte őket váratlanul és hogyan
lehetséges ezeket a legkönnyebben hárítani. Apja jegyzetei nyújtották neki a
legnagyobb segítséget, hiszen ő vezette győzelemre a Másik Világot, minden ott
volt azokban a naplókban, amire Kwannak szüksége volt. Ha valaki ránézett azt
mondhatta volna, hogy éppen szeánszot tart: a padló közepén ült, körülötte
könyvek és füzetek hada.
Mindeközben Zico éppen a huszadik körét futotta a kastély körül. Úgy
gondolta, hogy az állóképességére is hatalmas szüksége lesz ebben a harcban,
hisz Yongguk nem egy olyan valaki, akit a legkisebb szél elfújna, talán még egy
hurrikán is kevés lenne hozzá. Viszont Zico lesz az a hurrikán, ami elpusztít
mindent, ami ezzel a fiúval kapcsolatos. Zico az együtt töltött idők alatt
kitapasztalta a másik ördögi húzásait. Megtanult minden fekete mágiát ezzel is
egy lépéssel előrébb volt, de még mindig nem egy szinten Yonggukkal, hiszen
neki nincs ott az a sötétség, az a bosszúvágy a szívében, ami a fiúnak. A
fekete mágiához pedig ez kell: a képesség arra, hogy akár azt is megöljük, akit
a legjobban szeretünk a világon. Zico pedig erre képtelen lenne, hiszen ha
megtenné, önmagát is elveszítené, nem csak azokat az embereket, akik minden
jelentenek neki. És pont ez köztük a különbség: Yonnguk még úgy is képes lenne
a csúcsra törni, ha közben eltapos mindent és mindenkit, akik odáig eljutatták,
míg ő még arra is alig képes, hogy majd egyszer átvegye a trónt Kwantól.
Miután végzett a futással, a kastély alatt lévő konditerembe ment. Először
súlyt emelt, majd felsőtestre kezdett gyúrni. Szinte minden gépen végig ment a
legkisebbtől a legnagyobb fokozatig az egyes darabokon. Volt, amin kétszer is.
Az edzőterem után útja az ebédlőbe vezetett, ahol a legegészségesebb, mégis
legtáplálóbb ételeket fogyasztotta, hogy még így is kordában tudja magát
tartani. Az evés és az alvás jelentette számára a szünetet ebben a borzalmas
időben. Bár ezt se igazán mondhatjuk pihenésnek, hiszen ha evett, akkor azon
gondolkodott mégis mivel növelhetné a képességét, hogyan győzheti le régi
barátját, miképpen tudna újabb és újabb varázslatokat megtanulni. Viszont ha
aludt, akkor egyes egyedül SunHi-ról álmodott. A hajáról, a szeméről, az
ujjairól, a kezeiről, a lábairól, a ruháiról, a szájáról, mindenről, amiről ő
jutott az eszébe. Hol kedves álom volt ez, amiben visszatér hozzá és boldogan
élnek, míg meg nem halnak, máskor pedig meghaltak és egyáltalán nem voltak
boldogok. A Halál uralta Zico majdnem minden egyes álmát ezalatt az egy hét
alatt. Egy nap kétszer aludt, és általában az egyik ilyen, az egyik olyan volt.
Ám egy dolgot észrevett, mégpedig azt, hogy este jönnek elő a rémálmai, nappal
pedig a jók. Szeret mindent túlkomplikálni, így arra a következtetésre jutott,
hogy azért éjszaka jönnek a rossz álmok, mert az tovább tart. Egyszóval Yongguk
megátkozta őt.
Most van az ideje a délutáni pihenésének. Gondterhelten dőlt le a bőr
kanapéra a könyvtárban. Félt elaludni, ahogy félt az ébredéstől. Az előbbitől
azért félt, mert mi van akkor, ha rosszat álmodik és végig kell néznie, ahogy a
szerettei meghalnak, az utóbbitól meg azért, mert nem akar megválni az álmában
tapasztalt boldogságtól, ami lehetséges, hogy egy életre elveszett benne.
A Nap hétágra süt, mindenki
arcáról az elégedettség tükröződik. Látszik rajtuk, hogy mennyire boldogok és
szabadok. Valami történt, ami megváltoztatta az életüket. De vajon mi lehet ez?
Nézzünk végig a városon. Az egész település, sőt! Az egész Másik Világ pompában
áll. Mindenhol fehér szalagok, vörös rózsák, színes lufik és árusok, akik játék
koronákat árulnak a gyerekek és érdeklődök számára. Ez az az esemény, amin
mindenki ott akar lenni. A koronázás. A főtéren már nagy a észülődés, hisz ott
lesz megtartva a lakoma, amire az egész Világ hivatalos. A kastély a megszokott
fekete-fehér színpárosítás helyett most aranyban és pirosban pompázik. A hat
bohócon a színes öltönyük, Katien egy türkizkék ruha, míg Lillyn egy félig
piros, félig lila ruha tündököl. A pap még egyszer-kétszer átolvassa a
ceremónia szövegét, eközben kintről érkeznek be a vendégek és érdeklődök.
Mindenki elfoglalja a neki kijelölt helyet és izgatottan várnak. Eközben az
emeleten SunHi idegesen járkált fel-alá a ruhájában attól félve, hogy a lépcsőn
le fog esni a magas sarkúja miatt.
- De… de…de mi van akkor, ha
megint meg akar szívatni és rám küld valamilyen bénasági varázslatot? –
gondolkozott hangosan a lány.
- Ne aggódj Kincsem, minden
rendben lesz. Lehet, hogy Zico néha kicsit éretlen, de egy ilyen alkalomkor
biztos nem akarja lejáratni a királynőt. –felelte az anyja.
- Te ezt honnan tudod?
- Onnan, hogy ha ezt megmerészeli
tenni, kinyírom. –hallatszódott be a folyosóról Kwan hangja.
- Úgy mondod, mintha te nem „vicceltél”
volna meg. – ölelte át felesége a férfit, majd egy apró csókot nyomott arcára.
- Jaj, azok a kis békák
semmiségek voltak. –legyintett a férfi, majd amint meglátta lányát még a
lélegzete is elakadt.
- Na, milyen? –kérdezte SunHi végig
simítva ruháján.
- Egyszerűen… gyönyörű vagy. –mondta
Kwan, majd megpörgette lányát, hogy hátulról is megfigyelhesse. A felsőrésze
fehér, ám ez a rárakott ékkövek miatt sokkal inkább szürkének látszik, majd ez
a kirakás folytatódik egészen a szoknya aljáig, amelynek az utolsó harminc
centije fekete. A lány amúgy enyhén hullámos haja most fürtökben lógott vállára
és hátára. Szemhéján enyhe arany smink volt, míg száját halvány rózsaszín rúzs
díszítette.
- Mondjatok valami bíztatót! –
nézett SunHi szüleire kérlelőn.
- Az egész királyság látni fog. –felelte
apja.
- Ez egyáltalán nem bíztató!
- Dehogynem. Így legalább
mindenki látni fogja a bénázásod, és nem kell egymásnak elmesélniük. – mondta ismét
az apa, majd nevetve elhagyta a szobát.
- Ömm… izé… ne aggódj? – nézett rá
anyja tanácstalanul.
- Fogjuk rá. De ha megölelsz, az
is segít. –mondta, majd ölelésre tárta karjait, amit az anya készségesen
elfogadott.
Fél óra múlva meghallotta a
trombitaszót, ami az ő bevonulását jelezte. Hát akkor itt az idő. A mai napon
királynő lesz belőle, és ebben senki sem fogja meggátolni. Felemelt fővel
vonult végig a folyosón szobájától a lépcsőig, majd ott megállt és várt. Amíg a
pap felolvasta a nevét, gyorsan körbepásztázta a termet. Olyan emberek is
akadtak a nézők közt, akiket még életében nem látott. És akkor már a nem
emberekről ne is beszéljünk. Szülei a királyi trónon ültek fejükön a koronával,
kezükben a jogarral. Más uralkodóktól eltérően a királyi pár korona ékszereiben
nem volt semmi eltérés. Mindkét félt egyenlőnek tekintették, nem volt se
fontosabb, se kevésbé fontos szereplője a dolognak. Amint bal oldalára
pillantott meglátta a bordó bársony ruhába öltözött Zicot, aki talán még nála
is idegesebb volt. Nem elég, hogy menthetetlenül szerelmes a fiúba, de még
mindig eltudja érni, hogy minden egyes perccel újra beleszeressen. Mint, ahogy
most is. Nem elég, hogy olyan elegáns, mint még soha, de ráadásul azt az
öltönyt viseli, amiben először találkoztak. Ő is szívesen viselte volna azt a
ruhát, amit megismerkedésükkor, de azt sajnos senki sem engedte neki.
- Készen állsz? –olvasta le SunHi
Zico szájáról a kérdést, amire egy bólintással felelt.
- És akkor most következzen
leendő királynőnk és királyunk: Kim SunHi és Woo Jiho, ismertebb nevén, Zico. –
amint meghallották nevüket egyszerre léptek rá a legfelső lépcsőfokra, majd a
következőre, és az azutáni és így tovább egészen a lépcső aljáig, ahol
megálltak, majd meghajoltak. Egymás mellett haladtak, megtartva maguk közt az
illendő távolságot. Amint odaértek a trónok elé ismételten meghajoltak, csak
most a királynak és a királynénak. – Kim SunHi, fogadod-e, hogy minden
törvényét betartod a Másik Világnak, az itt élők akarata és elvárása szerint
cselekszel, megfelelsz nekik, és megmutatod feléjük a legjobb oldaladat?
Fogadod-e, hogy mindig hűséges leszel hozzájuk, és királyodhoz? Fogadod-e, hogy
mindig megmaradsz annak, ami vagy, még akkor is, ha ez teljesen ellentétes az
előbb elhangzottakkal?
- Természetesen elfogadom. –bólintott
SunHi. Bár nem volt túl sok értelme a pap mondandójának, hiszen az első pár
mondat és az utolsó paradoxonjai egymásnak, de őt ez nem érdekelte. Ő olyan
uralkodó akar lenni, aki boldogságot hoz másoknak.
- Nagyon helyes. És te, Woo Jiho,
ismertebb neveden Zico, fogadod-e, hogy minden törvényét betartod a Másik
Világnak, az itt élők akarata és elvárása szerint cselekszel, megfelelsz nekik,
és megmutatod feléjük a legjobb oldaladat? Fogadod-e, hogy mindig hűséges
leszel hozzájuk, és királyodhoz? Fogadod-e, hogy mindig megmaradsz annak, ami
vagy, még akkor is, ha ez teljesen ellentétes az előbb elhangzottakkal?
- Már hogy ne fogadnám el?-
mosolygott Zico.
- Akkor megkérném a királyt és
királynét, hogy adják át koronáikat utódaiknak. – ahogy kimondta a pap, Kwan és
Yoo felálltak, majd a két fiatal elé álltak.
- Én, Kim Kwan átadom neked, Kim
SunHinak koronámat, s jogaromat mellyel eddig hazámat szolgáltam és védelmeztem.
Arra kérlek, hogy tedd te is ugyan ezt.
- Ugyan így fogok cselekedni. –hajolt
meg SunHi apja előtt, aki fejére helyezte az arany tárgyat és átadta neki a
jogart.
- Én, Kim Yoo, átadom neked, Woo
Jihonak koronámat, s jogaromat mellyel eddig hazámat szolgáltam és védelmeztem.
Arra kérlek, hogy tedd te is ugyan ezt.
- Így lesz, kedves anyós. –nevetett
Zico, majd ő is megkapta a neki kijáró ékszereket.
Hátat fordítottak a papnak és a
két volt uralkodónak, majd a népük felé néztek és ismét meghajoltak.
- A mai naptól kezdve a Másik
Világ uralkodói nem mások, mint Kim SunHi, Kim Kwan és Kim Yoo leánya, valamint
Woo Jiho, Kim Kwan tanítványa. Kedves barátaim, kérem önöket, hogy kívánjanak
nekik boldog éveket és sikerekben gazdag uralkodást. – ahogy a pap végzett a
mondandójával mindenki éljenezni kezdett.
- Következő állomás: esküvő. –
nézett Zico SunHira.
- Tudod, a kolbásznak is csak egy
vége van, és ez az volt. –nézett SunHi felháborodottan a fiúra.
- Szerintem pedig még pont, hogy
az eleje és még nagyon messze van a vége. – mondta Zico, majd felkapta
kedvesét, megpörgette és megcsókolta őt. – Szeretlek, Hercegnőm.
- Én is téged, Őrült Bohócom.
- Bárcsak tényleg minden így történne. – kelt fel Zico csodás álmából.
Letörölte a kósza könnyeket szeméből, majd visszatért a fekete mágia
tanulmányozásához.
SunHi
- Fúúú, micsoda borzalmas álom. – kelt fel SunHi a nagyterem közepén lévő
kanapéról, majd beletúrt kócos hajába, hátha az segítene a teljes
regenerálódásban.
- Mit álmodtál? –kérdezte tőle kedvesen Zelo.
- Azt, hogy megkoronáztak engem és Zicot. –felelte, majd mindketten
beleremegtek a gondolatba.
- Ennél rosszabb rémálmod tuti nem volt még, igaz? Te és Zico? Pff… Yongguk
a legtökéletesebb király.
- Szerintem is. –mosolyogta SunHi, majd ránézett a könyvre amit tanult és
rögtön kiszállt belőle minden lélek. – Nem lesz belőlem semmi! Két napom van
megtanulni mindent, és jelenleg szerintem én vagyok a leghaszontalanabb lény
ezen az egész Földön!
- Miért is?
- Próbálom megtanulni a fekete mágiát, de semmi. Olyan, mintha fölöslegesen
futnám át a szavakat újra és újra. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a szavak
jelentését.
- Segítsek neked?
- Megtennéd? –kérdezte a lány lelkesen, majd a rózsaszín hajú fiú karon
ragadta és kivitte őt az udvarra, ahol gyakorolni kezdték a varázslatokat az
elejtett rabokon. Ezek a rabok olyan emberek, esetleg lények voltak, akik
Yongguk útjában álltak, és csak így tudta eltűntetni őket onnét. Mindegyiküknek
ugyanaz a sorsa: halál.
Miközben a két fiatal beleadott a munkájába apait-anyait, Yongguk a
teraszról figyelte őket és az esetleges bénázásukat. Vicces látványt nyújtottak
ezek ketten. Ha nem lenne se ő, sem Zico, akkor Zelo tökéletes párja lenne
SunHinak. De mivel itt vannak, ezért szegény fiúnak még csak esélye sincs a
lánynál, pedig szíve mélyén egy olyan lányt szeretne maga mellé, mint amilyen ő
is.
- Mit fogsz tenni, ha meghal? –kérdezte tőle Himchan.
- Nyugi van, mondtam már. Azoknak az idiótáknak az a céljuk, hogy
visszaszerezzék őt. Tuti nem fogják kinyírni, ahogy mi se.
- Nem róla beszéltem.
- Hanem kiről?
- Zelóról.
- Mi van vele?
- Mit fogsz tenni, ha meghal?
- Semmit. Ő csak egy pótolható láncszem, aki valószínűleg az elsők közt fog
elesni. Valahogy csak túl élelem.
- Yongguk, ő a legjobb barátod.
- Himcan, te kis buta. Nekem nincsenek barátaim.
- Akkor én mi vagyok? A csatlósod?
- Nem. Az ellenségem. Nekem mindenki az ellenségem, miközben senki sem az.
Nekem mindenki a barátom, miközben senki sem az. Engem mindenki szeret,
miközben igazából senki sem. Ahogy én is szeretek mindenkit, de igazából senkit
sem. És ez így van rendjén. Hiszen gondolj bele, ha lennének barátaim, akkor
olyan lennék, mint az a vesztes bohóc.
- Néha tényleg azt kívánom, hogy bárcsak olyan lennél. – mondta a fiú, majd
leugrott az erkélyről, hogy ő is segíthessen SunHinak.
- Pff… „Néha tényleg azt kívánom, hogy bárcsak olyan lennél”. Himchan, még
te magad se tudod, hogy miről beszélsz. De még egy ilyen, és nem ők lesznek
azok, akik végeznek veled, hanem én. –morogta magában a fiú, majd bement
dolgozószobájába, ahol megerősítette a SunHi fölötti varázslatot és tovább
dolgozott a legújabb, halálos varázslatán, ami még eléggé prototípus
változatban van: egyetlen egyszer tudja csak felhasználni, mivel ez leszívja
minden varázserejét, és ha kétszer is elsütné ezt a varázslatot, akkor abba
belehalna. Ez pedig nem történhet meg, hiszen Ziconak és a sleppjének vesznie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése