2. fejezet~ Úristen, hozzám ért

Az ebédszünetben azt a mappát olvasgattam amit Minwoo szerzett meg nekem So-ahról. A tanáraink nagy része megegyezik, hiszen hasonló szakon vagyunk. Van egy testvére és eddig öt barátja volt, legtartósabb kapcsolata nem volt hosszabb négy hónapnál. Vajon elég durva lesz neki a tervünk, vagy talán gonoszabbnak kéne lennem? Majd meglátjuk.

- Sziasztok srácok, ő itt a barátom, Jaehyo. – a jelenleg legidegesítőbb hang szólalt meg, viszont amint felnéztem elszállt minden utálatom, az embereket nem láttam magam körül, egyes egyedül csak rá tudtam koncentrálni. Ingének felső két gombja nem volt begombolva, nyakkendője lazán fűződött nyaka köré. Nem tudtam megállni, hogy ne legeltessem rajta a szemeimet. Viszont egy valami zavart: a karja. Pontosabban az a kéz, ami a karját ölelte. Ezt nem is mondhatjuk igazán ölelésnek, sokkal inkább egy rab fogságban tartásához hasonlított a gesztus a két fiatal között. Akármennyire is próbáltam bunkó és flegma lenni, nem ment. Jaehyo ismét elvette az eszem ezzel együtt a személyiségem minden apró részét is.

- Képzeld ismerjük, egy osztályba járunk. – mondta MinKi.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Akkor leülhetünk ide Oppával? – „Oppával”? Pff, mindjárt hányok. Három év alatt egyszer se tudtam rá ezt mondani olyan nyálas és vinnyogó hangon, mint ő. Számomra az ilyen hangleejtéssel kiejtett nevek undorítóak és leminősítőek.

- Persze. – felelte tetetett kedvességgel Mina mire a másik kettő leült és a lány beszélgetni kezdett a többiekkel, de Jaehyo csak ült és bambult. Hogy kényszerítheti rá valamire, amit utál? Ha én lennék a barátnője biztos nem hoznám be ilyen közvetlenül a társaságunkba. Na nem azért, mert utálnám, ha jóba lenne velük, csak szimplán három évnyi megfigyelés után tudom, hogy ő nem egy olyan ember, akit egyről a kettőre emberek közé lehet dobni még akkor is, ha azok az osztálytársai. Szinte én érzem magam kényelmetlenül amiatt, hogy itt ül velünk és nem a saját asztalkájánál. Mi is megszoktunk valamit és ő is, amit nem lehet így felborítani. Nem akarom magamat túlságosan is a középpontba helyezni, de tudom, hogy a többiekkel ellentétben én nem tudok úgy viselkedni a Nagy Ő előtt, mint ők. Rajtam eluralkodik a kislányos zavar, amin ők nevetnek. És ez így rendben is van. De nem akkor, mikor egy asztalnál ülünk.

- Na mi van Őfelsége, elvitte a cica a nyelvedet? –ölelte át vállam Jonghyun mire villámokat szóró tekintettel néztem rá és ütöttem oldalba ezzel is jelezve, hogy hagyjon békén.

- Oppának igaza van, Chaewon. Mesélj nekünk valamit. – mondta gúnyosan So-ah. Oh kislány, ha tényleg a vesztedet akarod megkaphatod.

- Hát ööö… ami nap elgondolkoztam azon, hogy milyen vicces lenne, ha olyan színűnek látnánk az embereket, amilyen a véleményünk róla. Téged So-ah zölden tudnálak elképzelni. –ahogy kimondtam a zöld szót a többieken átsuhant valami, és várták a megerősítésemet, hogy kezdődhet az akció. – És tudod miért? Mert a zöld színt is olyan undorítónak találom, mint téged.

És ekkor egyszerre több minden is történt, de a legfontosabb az összes közül: So-ah megásta a saját sírját. Az asztalunk alatt többen „véletlenül” megrúgták miközben Minwoo bevetette a „csábító-hodító” énjét, aminek egyetlen lány se tud ellenállni, és ez alól So-ah se volt kivétel. Elkerekedett szemekkel nézte a fiú izmos karját és kockás hasát.

- Chae, én úgy szeretlek. –ölelt meg és adott egy puszit az arcomra amitől én nevetni kezdtem és véletlenül –tényleg véletlenül- egy kicsi vizet öntöttem legújabb ellenségem egyenruhájának kezére.

- Hülye ribanc! –kiáltotta, majd az egész tálcájának tartalma rajtam, pontosabban a hajamon landolt. Eztán még egy pofont is kiérdemeltem. Újonc, halott vagy. – gyere Oppa, menjünk.

- Nincs kedvem. –dőlt hátra székén Jaehyo.

- Hogy mi? – az, hogy megszólalt és ráadásul tiltakozott annyira ledöbbentett mindenkit, hogy némán figyeltük a gyönyörű fiút.

- Nem mindennap látok ilyen szórakoztató dolgokat, folytassátok, kérlek. Kíváncsi vagyok Chaewon következő lépésére és a kedvenc színére.

- Erre máskor legyen kíváncsi Ahn, Kwon So-ah pedig jöjjön velem, hogy megbeszélhessük a büntetését. – azt hiszem, a szerencse ma az én oldalamon van. Osztályfőnökünk hangja zavarta meg a mi kis balhénkat. MinHo tanár úr imádja osztályunk mindentagját és mindent megtesz az ellen, hogy bántódás érjen minket. Ráadásul So-ahnak is ő az angol tanára. Hááát… bosszú első része pipa: utáltassuk meg az egyik olyan tanárral, aki szeret engem. Kedves barátosném, innentől már csak lefelé vezet az út.

Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam az ebédlőt, hogy rendbe szedhessen magam. Miután kivettem a szekrényemből a benne hagyott tusfürdőt –ilyen esetekben még ez is jó- elmentem a lány mosdóba és megmostam a hajam. Egyesével sikerült csak kiszedegetnem a beleragadt zöldség darabokat, de még így is volt, ami nehézséget okozott nekem. Hajamat előre dobtam, az egyik csap alá hajoltam és engedtem volna rá a vizet, ha nem érzem, hogy valaki még kiszed valamit a hajamból. Először azt hittem, hogy Mina vagy Lisa az, de aztán felegyenesedtem és megláttam Jaehyot ahogy épp egy répát eszeget.

- Te mit keresel itt? –tettem magam elé a kezemet. Bár nem voltam se félmeztelen, se meztelen, ez egy reflex mozdulat számomra, ha egy fiú megijeszt.

- Gondoltam eszek egy kis hajas répát, tudod, az a kedvencem. – mondta szórakozottan.

- Azért vagy itt, hogy figyelmeztess, hogy ha bántom a barátnődet, végem? – én magam sem tudom honnan szereztem ennyi bátorságot ahhoz, hogy elmondjak neki egy egész értelmes mondatot. Ráadásul a szemébe! Lehet, hogy egy nagyon kellemetlen szituáció lesz ebből az egészből, nekem még is ez lesz életem legboldogabb pillanata.

- Majdnem. Sokkal inkább azért, hogy megkérjelek arra, hogy folytasd, amit elkezdtél.

- Hogy mi van?

- Szeretném látni, ahogy ez a ribanc tönkre megy. Megérdemelné.

- De akkor minek vagy vele?

- Mert jó vele a szex. – és itt egy újabb világ tört bennem össze. Tisztában vagyok vele, hogy lefeküdtek, de olyan rossz ezt az ő szájából hallani. Pláne azt, hogy még élvezte is. Ha egyszer, talán, valamilyen véletlen folyamán mi ketten összekerülnénk úgy, akkor biztos, hogy nem ez lenne a véleménye, hiszen lassan egy általános iskolás is tapasztaltabb nálam. – De nyugi, pár hónap múlva újra egy szingli pasi után csorgathatod a nyálad. További szép napot. – szegény szívem még nem tudom mennyi mindent fog kibírni, de szerintem már nem túl sokat. És, hogy ezt miért mondom? Hát azért, mert Ahn Szexuális Állat Jaehyo hozzám ért! Pontosabban az államhoz. És… és… és még egy puszit is adott. Te. Jó. Ég. Hozzám ért. És még puszit is adott. Azt hiszem, ha most kéne meghalnom, boldog lett volna az utolsó pillanatom.

Az osztályba még mindig sokkos állapotban tértem vissza és ültem le helyemre. A többiek körém gyűltek és beszéltek valamit So-ahról, hogy milyen büntetést kapott, meg Jaehyoról, hogy tudja a tervünket, de képtelen voltam felfogni szavaikat, ugyanis az előző rövid jelenet játszódott le előttem újra és újra. Ha lehunytam a szemem éreztem ujjainak puha érintését bőrömön, valamint ajkainak nedvességét. Van egy olyan sejtésem, hogy most még jobban beleszerettem.

A napom, sőt az egész hetem annyira eseménytelenül telt, hogy az már fáj. Én folyton mondtam a színeket, a többiek megalázták So-aht, aki ebből semmit nem fogott fel és csak azért is az orrom alá dörgölte a kapcsolatát Jaehyoval. Már persze, ha azt lehet kapcsolatnak nevezni. Beszélni se tudtam nagyjából senkivel az asztalunknál, mert valahányszor mondani akartam valamit a fiú rám nézett az én hangszalagjaim pedig feladták a küzdelmet. Azóta a nap óta minden másodpercben, percben, órában, napban nem látok mást, mint azt az apró puszit. Képtelen vagyok kiverni a fejemből. És még ha ez lenne a legnagyobb bajom. Bárcsak. Sokkal inkább az zavar, hogy nem tudom miért kaptam. Azért, hogy közösen tönkre tegyenek? Vagy mert vonzódik hozzám? Esetleg csak egy baráti gesztus volt? A tehetetlenségnél és a tudatlanságnál jobban nem utálok semmit sem. Ha azt mondom, hogy végig hallgattam a világ összes romantikus zenéjét, akkor ugye mindent elárulok? Olyan dalok is vannak a lejátszási listámon, amit vagy ezer éve nem hallgattam. Például One Direction Kiss You, vagy G-Dragon That Bastard de még a BTS-től az I Need U-t is, pedig köztudottan nem bírom azt a hét srácot. De ami a legeslegtöbbször ment, az a Dumb, dumb, dumb volt a Red Velvet-től. Valamiért teljesen magamra ismertem a dalban. Vajon befogadnának hatodik tagnak?

Hosszas gondolatmenetemből a telefonom rezgése zavart fel, amely jelezte, hogy valaki üzent nekem Line-on. Az üzenetet megnyitva a szívem kihagyott egy nagyon fontos dobbanást, majd utána eszeveszett módon kalimpált a mellkasomban. Jaehyo egy képek küldött magáról ahogy a kádban fekszik, rengeteg hab veszi őt körül és csak a fejének egy része látszik. A képre egy üzenetet is írt „fürdééés idő”. Hozzáteszem, hogy mindezt szombaton délután egykor küldte. Válaszoltam neki egy gyors „ezt biztos nekem akartad küldeni” üzenetet, majd arrébb dobtam a készüléket, hogy a házimra koncentrálhassak, de újra csörögni kezdtem. 

„Igen, ez biztosan neked ment.” –írta.

„Hát jóóó. De minek fürödtél le ilyenkor?” –kérdeztem.

„Tudod, minden kiadós szex után kell egy forró fürdő.” – erre inkább nem írtam vissza semmit, majd próbáltam belemerülni a tanulnivalóba és elfeledkezni a szívemben lévő fájdalomról. – „Na máár, csak vicceltem. Ez tegnap esti kép, csak lusta voltam elküldeni”

„De még is minek küldted?”

„Mert ahhoz volt kedvem. De most léptem, itt van a csajom. Majd még beszélünk, BabyChae~”

Nem érdekel, hogy azért lépett le, mert ment hozzá a Kurva, ahogy az sem érdekelt, hogy mit fognak csinálni. Két dolog lobogott a szemem előtt. Egy: képet akart küldeni nekem. Nekem! Csak úgy. Magától! Kettő: úgy hívott, hogy BabyChae. Tehát becézett. Ahn Jaehyo becézett. Engem. Kezdem azt érezni, hogy egyszer nagyon pofára fogok esni, de… de addig kiélvezem ezeket a pillanatokat és boldog vagyok, amiért a Nagy Ő ilyeneket ír nekem.

- Minek örülünk ennyire? –ült le mellém Apa.

- Hamarosan férjhez fogok menni. –ábrándoztam, mire Apa arca falfehérré változott és ijedten nézett rám. Aztán elgondolkozott pár másodpercig, a kezemben lévő telefonra nézett és minden aggodalom eltűnt róla.

- Mit csinált megint Casanova? Levegőt vett? Vagy várj, mindjárt kitalálom… Létezik?

- Hahaha, nagyon vicces vagy. De nem! Beszélgettünk. Érted! Kibírtam neki nyögni értelmes mondatokat.

- Akarod mondani lebírtál pötyögni neki értelmes mondatokat.

- Nem ez a lényeg! Hanem az, hogy beszéltünk és még képet is küldött magáról!

- Na mutasd. – vette el a telefonomat, majd végig nézte a beszélgetést és pár percig tanulmányozta a képet is. –Nagyon férfias, mondhatom.

- Mert te olyan hűűű de férfias voltál fecskében és szalmakalapban.

- Az régen volt. És amúgy is, anyádnak tetszett.

- Hah! Most vesztettél! Honnan tudod, hogy Jaehyo nem fogja ugyanezt mondani húsz év múlva a mi lányunknak?

- Drágám, Chewon ismét megőrült! – kiáltott Apa kétségbeesetten Anyának, aki nevetve jött be hozzánk, ült le mellém és nézte meg ő is a képet.

- Nem egy rossz példány. – motyogta, mire én hangosan felnevettem.

- Jiyeon! –szólt rá Apa.

- Nyugi Donghyun, nem foglak lecserélni. Ő sajnos túl fiatal hozzám. –Anya tetetett szomorúsággal nézte a képet, majd mikor Apa csikizni kezdte őt –megjegyzem rajtam keresztül- egyből hatalmas mosoly terült el arcán.

- Donghyun, ne legyél ilyen gyerekes, hagyd, had álmodozzon a lányod. – szólt rá Mama.

- Hogyne Omma, hogyne. – Apa behúzott nyakkal ment utána, míg mi Anyával még mindig nevettünk.

Szinte már családi szokásnak mondható nálunk, hogy képtelenek vagyunk pontban délben enni, egy-két órát tuti csúszik. Tény, hogy volt már olyan, hogy délután ötkor álltunk neki enni, de nagy általánosságban mondhatjuk, hogy egy és kettő között eszünk. Mint mondtam a Mamám remek szakács, és ezt ma is bebizonyította. Ma a gyümölcslevesé és a steaké volt a főszerep. Desszertnek pedig a saját maga által kifejlesztett „Nagyi meglepetése” süti volt. Ennek az egész sütinek az a lényege, hogy nem számít melyiket választod, jól jársz. Vagy egy kis üzenet van benne, vagy valamilyen egyéb édesség. Apának gumicukor, Anyának pedig puding volt benne. Papa boldogan mutatta fel a cetlit amit a tészta közül húzott ki. Az apró cetlire az „Ingyen puszi” felirat lett írva.

- Kinél válthatom be? –kérdezte boldogan.

- Akinél szeretnéd. –mosolygott Mama, majd elég feltűnően tartotta az arcát Papám felé.

- Chaewon-ah, gyere ide. –feltápászkodott az asztaltól, odabattyogott hozzám, és kaptam tőle egy hatalmas puszit, amit viszonoztam is.

- Hogy neked mindig a másikat kell választani. –játszotta a durcásat Mama, mire Papa adott neki egy szájra-puszit. – Ugye tudod, hogy ez nem ingyen volt?

- Tudom hát, tessék. – mondta és odaadta neki a sütemény másik felét.

Az én sütimben is egy üzenet volt. „Dreams come true”. Az én kedves Nagymamám ezt az mondatot tudja hibátlanul angolul, és ezt ott használja fel, ahol csak tudja. Szüleim érdeklődve néztek felém, hogy én is olvassam fel az üzenet tartalmát, de elutasítottam, mondván, ha elmondom, akkor nem fog valóra válni. Márpedig, ha a Mama meglepi sütijében ez volt benne, akkor az álmaimnak igen is valóra kell válniuk.