Megint itt van. Megint szép a szeme és a
mosolya. Megint össze van fogva gyönyörű barna haja. Megint tökéletes, viszont
megint egyedül van. Ott ül egyedül a szokásos helyén és eszi az ebédjét.
Eközben én a társaságom közepéről figyelem őt és a tökéletességét. Annyira nem
értem, hogy egy olyan népszerű fiú, mint ő, hogy lehet mindig egyedül. Megannyi
lány szerelmes belé és mindent megtenne érte, de ő senkihez sem megy oda és
szólítja meg. Ő az, aki folyton vár. Várja, hogy mikor mennek oda hozzá az
emberek. Mondhatnánk, hogy azért, mert tipikus ázsiai, aki nem mer nyitni a
világ felé és inkább kívülről szemléli az eseményeket, de nem. Fogalmam sincs,
hogy képes rávenni az embereket arra, hogy odamenjenek hozzá és beszélgessenek
vele, miközben ő csak ül és vár.
- Ne bámuld már ilyen feltűnően. –lökött
oldalba egyik barátnőm, Mina.
- Nem is őt néztem. – fordítottam el
fejemet máshova, hogy hazugságom hihetőbb legyen.
- Aha, én meg az angol királynő, nagyon
örvendek. – nyújtotta a kezét, de én szememet forgatva kerestem magamnak egy
másik beszélgető társat.
- Annyira tökéletes. –sóhajtott egy lány,
akit eddig még soha sem láttam. Ez a jó dolog a mi csapatunkban: mindig vannak
újak, akik általában pár hét múlva találnak maguknak „jobbat” viszont van
öt-hat ember, akik már a kezdetektől együtt vannak és a végéig együtt is
maradnak. Mina és én is ilyen tagok vagyunk.
- Ha azt mered mondani, hogy Ahn Jaehyo,
tökön szúrom magam. –háborodott fel Jonghyun.
- Akkor inkább nem mondom ki. –kuncogott a
lány. – Viszont ma megteszem a lépést.
- Milyen lépést? –kérdezett vissza a fiú.
- Beszélni fogok vele, ő meg velem, és
mikor a szemembe néz belém szeret. –ábrándozott. Pff, amatőr. Én ezt már évek
óta tervezgetem, és még se mertem megtenni. Valahányszor a közelébe kerülök
megnémulok, a lábaim megremegnek és egyszer csak megrohamoz mindenféle
eufórikus érzés. Aki képes vele beszélni szemtől-szembe, az nem is szerelmes
belé igazán.
- Fogj kezet Őfelségével, már vagy három
éve mindennap hallgatjuk végig ezt a tervet. – morogta Jonghyun az orra alatt,
mire a vetélytársam a szemöldökét haja tövéig felvonta.
- Még is ki szerelmes még abba az istenbe?
- Kérdezd meg inkább úgy, hogy ki nem.
–röhögött Mina.
- Komolyan kérdeztem. Tudnom kell, hogy ki
akarja ellopni tőlem a férjem. –mondta kétségbeesetten, mire kuncognom kellett
ő pedig gyilkos szemekkel nézett rám.
- Újonc So-ah, találkozz Őfelségével, Gong
Chaewonnal, Ahn Jaehyo első számú őrült szerelmesével. Amellett, hogy az iskola
legszebb és legtüneményesebb leánya, még okos is és a reménytelen szerelem
egyik megtestesítője. – mutatott be Jonghyun So-ahnak. Hangjában többször is
kihallottam a szarkazmus erős jegyeit.
- Hahaha, nem is tudom ki próbálja
becserkészni Minát kilencediktől kezdve. – vágtam vissza a fiúnak, mire ő
megdobott szalvétával. Mondhatom nagyon fájt a tette, szinte meghaltam tőle.
- Te is szerelmes vagy belé? –kérdezte,
mire bólintottam, ő pedig villám gyorsan felpattant a helyéről. – A kihívás
elfogadva!
Csak néztük, ahogy összeszedve minden
bátorságát –és kitéve mindkét mellét- csámpázott oda a fiúhoz és ült le mellé.
Jaehyo felvont szemöldökkel vizslatta őt, majd pár perc elteltével átsuhant
valami az arcán, megfogta a lány csuklóját és elvitte valahova. Nem tudom, hogy
csak én képzeltem be magamnak, vagy sem, de biztos vagyok benne, hogy rám
mosolygott. Nem arra a mini-ribancra, nem az oszlopra, nem a fára, nem egy
tanárra és nem az ebédjére, hanem rám, Gong Chaewonra. Te. Jó. Ég.
- Chö, ki gondolta volna, hogy tényleg
sikerül neki. –mondta társaságunk másik tagja, Lisa. –Úristen, Chae, minden
rendben van veled? –nézett rám ijedten.
- Persze, miért? –kérdeztem eltorzult
hangon. A lány gyorsan elővette a telefonját, lefényképezett majd felém mutatta
a készüléket, amiről az én ijesztő mosolyom tükröződött vissza. Oh, ha tudnák,
hogy ez a szerelmes mosoly egyik fázisa, valószínűleg többet nem beszélnének
velem. – Srácok, Ahn Szexuális Állat Jaehyo rám mosolygott. Rám! Értitek? Rám!
A másodperc töredéke alatt ugrottam fel a
helyemről és kezdtem el táncikolni örömömben. Soha nem hittem volna, hogy a
matek doga napja lehet ilyen szép. A barnahajú fiú gondolatára teljesen
elveszett minden, amit a paraméteres egyenletekről tanultam és a helyére
rózsaszín felhők hada csúszott megannyi csodás képzelgéssel együtt a jövőbeli
gyerekeinkről, házunkról, esküvőnkről és boldog életünkről.
- Had törjem össze a buborékát. –ugyan
hallottam Minwoo hangját, de szavait képtelen voltam felfogni, hogy mire is
utalt igazán.
- Ne merészeld! –parancsolt rá testvére,
Minki.
Boldogságom pillanatából a csengő
zökkentett ki. Egyenruhámat megigazítottam, táskámat felkaptam és rohantam is a
termünkbe. Jaehyoval idén kerültünk egy osztályba, mivel valamilyen okból
kifolyólag áttetette magát ide, legnagyobb örömömre. Azt nem mondom, hogy az
órai figyelmességem ugyanannyira örül neki, de hát tehetek arról, hogy maga az,
ahogy lélegzik érdekesebb, mint a rezgő mozgás.
Nem mondhatom, hogy olyan hűű, de nagy
rajzos lennék, így hát a fizika füzetem olyanokkal van tele, mint „A+C” vagy
„J.A♥” de amiből legtöbb
van, az a szívecske és a „J” betű. Persze ezeken kívül az anyagot is leírom,
hogy ne kapjak egyest, csak hát na. Mikor a többiek éppen szenvednek egy
feladat megoldásán, addig én figyelem őt, ahogy nem csinál semmit és a kezem
automatikusan rajzolgatja ezeket a formákat. Egyszerűen képtelen vagyok mit
csinálni, tipikus szerelmes tini vagyok, na.
Tanár úr szokásához híven tíz
perc után battyogott be a terembe, kiosztott egy-két szaktanárit, majd kérte a
hiányzókat. Jaehyon kívül senki sem hiányzott. Ha az a liba csinál vele
valamit, esküszöm, hogy megölöm. Bár, ezzel csak az a baj, hogy sokkal inkább
Mr. Tökéletes fog vele dolgokat csinálni,
mint sem fordítva. Valahányszor új barátnője van, nagyjából két havonta, a
szívemből letörik néhány apró, pici darab. Olyan rossz belegondolni, hogy míg
én itt törtetek azért, hogy majd bekerülhessek egy jó egyetemre, addig ő valakivel
együtt van, úgy. Ha másról van szó
simán kitudom mondani a „szex” szót, de ha róla van szó, akkor képtelenség. Nem
mondom, hogy erről szoktam fantáziálni, de annyira nem tudom őt elképzelni
mással rajtam kívül. Mi ketten olyanok vagyunk egymásnak, mint a kirakós két
darabja, vagy két Lego. Tökéletesen összeillünk. A barátaim elmondása szerint
alapjáraton kicsit bolond vagyok, ha hagyom magam érvényesülni, akkor pedig
nagyon. Akikkel eddig beszéltem ugyanezt mondták Jaehyoról. Nem azt mondom,
hogy szép vagyok, csak tudom, hogy az arcom az egyik erősségem, ahogy neki is.
És most nem arra célzok, hogy a szép, vagy helyes embereknek együtt kell
lenniük, hanem arra, hogy… igazából én se tudom. Az igazság az, hogy úgy
szerettem bele, hogy semmit nem tudok róla. Nem tudom az anyja nevét, van-e
testvére, mi a kedvenc színe, van-e háziállata, vagy más egyéb alap dolgot,
amit azért illendő lenne tudni. Én abba az Ahn Jaehyoba szerettem bele, amit
elképzeltem. Lehet, hogy ez az egyik indok, amiért félek vele beszélni. Mi van
akkor, ha beszélek vele és a képzelgésem merőben eltérő, mint az igazi
személyisége és egyszer csak hopp, kiszeretnék belőle. Jelenleg azon a ponton
vagyok, hogy inkább messziről csodálom és dédelgetem az álomvilágom, mintsem
tönkre tegyem az elmúlt három évemet a valósággal. Nem, ezt nem vagyok hajlandó
megtenni.
- És akkor most Gong kisasszony
elmondja az előbb látott kísérlet magyarázatát. – a tanár szúrós szemekkel
nézett rám a többiek pedig mind dermedtem figyeltek, hogy ebből most miként
húzom ki magam.
- Az előbb látott kísérlet azt
mutatta be, hogy a kisebbre felfújt lufi magasabbra száll, mint a nagyobbra
felfújt. Ez pedig azért van, mert a kisebb méretűben nagyobb a nyomás, amivel
könnyebben felszállhat, és a nagyobb eleinte a kicsi nyomása miatt akar
leszállni, majd amint összemegy az is magasra száll. Ez pedig azért van, mert…
- Most az egyszer elnézem
magának, amiért nem figyelt, de nincs legközelebb! –nézett rám, majd folytattuk
a videózást.
- De hát Tanár úr, én mindig
figyelek. Miért pont a Maga óráján ne figyelnék?
- Mert egy bizonyos hiányzó
fiatalember elvonja a figyelmét, Gong kisasszony. – és sakk-matt. Ismét megalázott
az osztály előtt azzal, hogy felhasználja az egyik titkos levelezésünk
tartalmát, amit még Minával beszéltünk. Úgy utálom ezt az embert. Bár, legalább
nem az említett személy jelenlétében mond ilyeneket. Ez azért egész kedves
dolog tőle.
Amint vége lett az órának
mindenki fénysebességgel vette elő a matekkönyvét, füzetét, esetleg
függvénytáblázatát, hogy még utoljára átnézhesse az anyagot, esetleg puskát
írhasson. Amíg ők azon idegeskednek, hogy még egy sima másodfokú egyenletet sem
tudnak megoldani, addig én a padomra dőlve szusszantam egyet és felkészültem
testben és lélekben a legrosszabbra.
- Pff, az emelt matekosnak de
könnyű dolga van. –nem elég, hogy egy olyan hang szólt hozzám, amit eddig nem
igen hallottam, de ez a valaki még a hajamat is összekócolta. Fejemet felemelve
láttam Jaehyot, ahogy a helye felé lépdel. Hogy mi van? Nem elég, hogy rám
mosolygott, de még azt is tudja, hogy emelt matekra járok? Mi? Ez hogy
lehetséges? De hát még a legjobb barátaim is néha keverik a faktokat, amikre
járok. Akkor ő miért tudja? Lehet, hogy érdeklődik utánam? Esetleg tudja az
órarendem, hogy az alapján hívjon majd el randizni? Vagy talán a barátaimat
kérdezte ki rólam, mert nem mer beszélni velem? Igen, biztos, hogy ez az oka.
- Ne csillogjon ennyire a szemed.
Az egész iskola tudja, hogy az osztályunkból csak te mentél matekra. –Minwoo
ördögi módon rombolta össze az álmomat arról, hogy Jaehyo esetleg szeretne.
- Akkor mivel magyarázod azt,
hogy összeborzolta a hajam? – szálltam vele vitába.
- A fiú wc-ben nem maradt papír,
amivel megtudnánk törölni a kezünket. Szerintem szimplán törülközőnek használt.
–vonogatta vállát. Gyorsan a hajamhoz kaptam és éreztem, hogy tényleg vizes.
- Úgy utállak Minwoo! –löktem le
a padomról, majd inkább visszadőltem rá és rajzolgattam a szokásos
szívecskéimet egészen addig, amíg be nem csöngettek.
A Tanár nő pontban csengetéskor
itt volt, kiosztotta a lapokat, felírt hat feladatot, amivel a többiek
negyvenöt percen keresztül szenvedtek, én pedig húsz perc alatt végeztem. Igen
is könnyű az emelt matekosnak, aki még tanul is. Én legalább nem fogok megbukni
az érettségin és még egy egyetemre is felfognak venni! Már csak ki kéne
találni, hogy melyikre…
- Chaewon-ah, már
végeztél is? –kérdezte tanárunk, mire bólintottam. –Hozd ide, kijavítom.
Feltápászkodtam a
helyemről és kivittem a papírt, majd a Tanár nő asztalánál megállva vártam,
hogy megtudjam a dolgozatom eredményét. Mindig nevetnem kell, mikor az
osztályunk ír valamiből. A legpitibb csalásokat bevetik csak azért, hogy
kettest kapjanak, miközben ha egyszer megpróbálnák megérteni az anyagot, simán
lehetne az négyes vagy ötös is, csak akaraterő kéne hozzá. Lehet, hogy kicsit
naiv a felfogásom, de ha nem lennének a mai diákok lusta dögök, akkor mindenki
simán lehetne kitűnő tanuló, csak ugye vannak „fontosabb dolgok” is az életben,
mint például a net, a haverok, a bulizás, a csajozás/pasizás, ivás és egyebek.
Én inkább azt mesélném a gyerekeimnek, hogyan fejlesszék magukat, mintsem
hogyan dugjanak egy lepukkant szórakozóhely mosdójában.
- Chaewon-ah,
ezenkívül lesz még órátok?
- Nem, ez volt az
utolsó.
- Oh, hát akkor
megengedem, hogy haza menj. Ismét maximum pontos lett a dolgozatod, gyönyörű
teljesítmény.
- Köszönöm szépen
Tanár nő, viszont látásra. Kitartás, srácok. –köszöntem el osztályomtól, mire
tőlük gyűlölködő morgásokat és pillantásokat kaptam.
Lassan ballagtam a
kihalt folyosón szekrényem felé. Kulcsomat elővéve nyitottam ki azt, majd
kipakoltam a fölösleges könyveket és füzeteket és bepakoltam helyettük azt,
amire szükségem lesz a délután folyamán. Elővettem telefonomat, majd
elindítottam rajta a Beatles Revolver című albumát.
Ahogy elhaladtam
egy-egy terembe bepillantottam és néha megakadt a szemem egy-két diákon,
esetleg tanáron. Nem tudtam miről lehet szó, de olyan rossz látni, mikor egy
tanár lelkes és imádja azt, amit csinál és közben a diákok pedig utálják őt és
a tantárgyat. Én általában az alapján döntöm el, hogy szeretem-e az adott
tárgyat vagy sem, hogy milyen a tanár. Ha azt látom, hogy mindene a tanítás, az
információ átadás és imádja a gyerekeket, akkor én is imádni fogom őt, viszont
ha azt látom, hogy csak nyűg neki ez az egész, akkor nekem is csak nyűg lesz a
tanított tárgya. Ez ilyen egyszerű: amilyen az adjon isten, olyan a fogadj
isten.
Ahogy kiértem a
levegőre megcsapott a kellemes kora-őszi szél. Úgy szeretem az őszt. Még minden
l, minden színes, még is érzed, hogy valaminek hamarosan vége lesz. Nem
tudhatod, hogy mi ez a valami. Lehet ez egy kapcsolat, egy műsor, egy könyv,
egy út, egy korszak vagy egy élet. Hisz az irodalomban is az ősz valaminek az
öregedését, halálának közelét jelenti. Ha ez ott így van, akkor e „való
világban” miért ne lehetne így? Miért ne érezhetne minden apró falevél, ami
elhagyja az ágat? Miért ne lenne fájdalmas a virágoknak, ahogy elrohadnak? Ők
miért ne érezhetnének úgy, mint az emberek? Ez egyszerű: a tavasz miatt. Minden
növény tavasszal újra virágzik, feléled és pompázni fog. Viszont az emberekkel
nincs így. Ami egyszer megtörtént ősszel, tavasszal már nem fog megfordulni. Ha
meghal valaki, nem fog felébredni. Ha terhes lesz valaki, végig fogja vinni,
nincs visszaút. Történjen bármilyen dolog a testeddel és az egészségeddel igen
csak kicsi az esély arra, hogy az tavasszal kivirágozzon.
Amint elhaladtam
az egyik sikátor mellett nyöszörgést hallottam. Nem szokásom üvöltetni a zenét,
hogy meghalljam, hátha segítségre lenne valakinek szüksége csak úgy, mint most.
Nem gondolkodtam, hogy ki lehet az, és hogy mibe vágom bele a fejszémet
megindultam felé, hátha megtudom menteni. Ahogy beljebb értem megláttam So-aht
kócos hajjal és széttépett egyenruhával.
- Jesszus So-ah,
mi történt veled? Ki tette ezt? Hívjak egy mentőt? –vettem elő telefonom és
tárcsáztam volna a számot, de a lány a készülékre tette a kezét és gúnyosan
felnevetett.
- Pff, még hogy
Őfelsége. Ugyan már. Ha tényleg akkora szám lennél, akkor miért nem veled
feküdt le Jaehyo?
- Hogy mi?
- Elárulom neked,
hogy életem egyik legszebb negyven percét töltöttem el itt azzal az istennel.
Amint magamhoz érek eláraszt egy újabb orgazmus.
- So-ah, miről
beszélsz?
- Arról, kedves
Gong Chaewon, hogy az iskolánk igazi
uralkodója éppen az előbb feküdt le velem, és hogy mi egy pár vagyunk.
- És ez az egész
itt történt?
- Igen. – nem
válaszoltam semmit helyette inkább felkeltem és elsétáltam. – Mi van, csak nem
féltékeny vagy, amiért az enyém lett?
- Mire kéne
féltékenynek lennem? Arra, hogy valószínűleg úgy dugott meg téged, mint egy
kurvát, ráadásul egy olyan helyen, ahol a kurvákat szokás megdugni? Vagy talán
arra, hogy még mindig itt fekszel teljesen kiszolgáltatottan és bármikor jöhet
egy perverz, aki megerőszakolhat? Nem, rájöttem, hogy mire legyek féltékeny!
Arra, hogy egy olyan sráccal feküdtél le, akivel ma beszéltél először.
Gratulálok, gyönyörű teljesítmény. – nem hallottam, hogy válaszolt-e valamit
vagy sem, ugyanis bedugtam a fülem és olyan gyorsan mentem el onnan, ahogy csak
tudtam. Alapvetően nem vagyok bunkó és lenéző az emberekkel, de vannak olyanok,
akik megérdemlik ezt. So-ah teljesen megérdemelte. Szerencsétlen alig lehet
tizenöt-tizenhat éves, de már egy sikátorban szexszel egy szinte vadidegen
fiúval. Hát, előtte is remek jövő állhat.
Haza érve a
szokásos nyugalom fogadott: Mamám a konyhában fejezte be az ebédet, miközben
mindenki más dolgozott. Lekapcsoltam a zenét, levettem kabátomat táskámat pedig
a kanapéra dobtam. A konyhába érve átöltem Mamám vállát és egy nagyot
szippantottam az ínycsiklandozó illatból.
- Mi finomat
fogunk ma enni? –adtam arcára egy puszit.
- Milánói rizottó.
– az étel nevének hallatán összefutott minden nyál a számban. Jó tudni azt a
Mamámról, hogy hatalmas utazó és egyik kedvenc országa Olaszország, ahol szinte
már mindent bejárt, minden kaját megkóstolt és sajátított el. Ebből adódóan mindig
valamilyen főtt és egzotikus ebéd vár rám.
- Annyira imádlak.
- És, volt ma
valami érdekes a suliban? –kérdezte.
- Igen.
- Jaehyon kívül.
- Csillagos ötös
lett a matek dogám.
- Szóval tényleg
semmi különös. –nevetgélt magában, majd dicséretképen megsimogatta a hátam és
merített nekem a rizottóból. – És egyébként hogy van Casanova?
- Megint összejött
egy riba… akarom mondani csajjal, aki…
- Aki nem te vagy,
igaz?
- Pontosan.
- Jaj kincsem, fel
a fejjel. Egyszer majd észreveszi azt, ami benned lakozik. Ha mást nem is, a
hatalmas gyomrodat. Bár lehet, hogy attól inkább megrémülne…
- Yaa, ne mondj
ilyeneket az unokádnak! Inkább majd még egy tállal. –mondta, mire egy kicsit
fejbe vágott és mind ketten nevetni kezdtünk.
~~~
Másnap a
szekrényemben egy borítékot találtam rajta a nevemmel. Ahogy kinyitottam egy
képet találtam Jaehyoról és So-ahról, miközben csókolóznak. A fotó másik
oldalára az „ezt neked, te ribanc, ő már
az enyém” felirat volt. Milyen kis naiv. Nem tudja, hogy milyen hatalom van
a kezemben. A terembe lépve rácsaptam az asztalra a képet és megvártam, míg
mindenki körém gyülekezik.
- Srácok,
használhatom a hatalmam?
- Hát hogyne
osztályelnök. – röhögött Minwoo majd lepacsizott Jonghyunnal, aki ördögi
mosolyra húzta száját.
- Nem tudja kivel
kezdett ki ez a kis senki. – Mina az ujjait tördelte és készült a harcra.
- Én azért egy
kicsit sajnálom. Ja nem, még sem. –mondta Lisa, majd mindenki rám nézett, és
várták a jelszót, amivel majd bizonyos időközönként elindítom a támadást.
- Ha bármilyen színt
mondok, tudnotok kell a dolgotokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése