3. fejezet~ Tényleg megcsókolt?

- Okés osztály, tegnap megálmodtam, hogy mit fogunk ma csinálni. – Shin tanárnő energiabombaként robbant be a terembe, tette le a naplót, füzetét és tálkáját az asztalra, majd mosolyogva körbenézett a termen. Ismét itt van egy izgalmas dráma óra, de jó. Egyébként nem lenne vele semmi bajom, ha nem az érettségi előtt állnék egy évvel, és nem kéne ilyen felesleges órákat beiktatni, amiknek lényegében semmi értelme. Vagyis de. Állítólag kikapcsol minket. Nem tudom ezt ki találta, de engem még egyszer sem sikerült lenyugtatnia, kikapcsolnia, vagy bármi hasonló. Alapvetően arra esküszök, hogy egy órára felkészülten kell jönni, de az ő órájára képtelenség így jönni. Főleg azért, mert gyakran még ő se tudja, hogy mit csináljunk. – Tegnap befejeztem a legújabb doramám, a High School Love On utolsó részét is. És azon kívül, hogy mindenkinek ajánlatos megnéznie, mert Úristen, Nam Woohyun és Lee Sungyeol egyszerűen elképesztőek benne, a mai szituációs játékunk erre fog alapulni. Itt nem lesznek angyalok, mint SeulBi, de tudjátok mi lesz? Szerelmi háromszög! Hát nem csodás? Önként jelentkezőket kérnék.

Már megint ezek a hülye sorozatok. A tananyagunk fele az, hogy azokból a hülye doramákból kiragad egy-egy jelenetet és mi azt eljátsszuk. Lényegében már annyi családi konfliktust, szerelmi háromszöget, ilyen-olyan szereplő halálát, távozását eljátszottam már, hogy még unalmasabbak az órák, mint eddig voltak. Plusz ezért még azokat a sorozatokat se tudom megnézni, amik érdekelnek, mert mindig lelövi bennük a poént, és így nincs min izgulni. Ezzel a dologgal rajtam kívül mindenki tisztában volt az osztályban, így hát nem is jelentkeztünk, hátha elmegy a kedve ettől az egésztől és hagy minket tényleg pihenni.

- Gondoltam, hogy ez lesz. De semmi baj, készültem ám! Itt van mindenkinek a neve ebben a kis tálban és akiket kihúzok azok fognak nekünk előadni valamit és kapnak rá valamilyen jegyet. – még ha a jegy inspiráció lenne, de nem az. Lényegtelen, hogy mit csinálsz, akkor is ötöst kapsz. Ő még arra is rátudja fogni, hogy kifejezted a szereplő magányosságát, sértődöttségét a levegő vételeddel. Zseniális, nem? Nem. – Az első szereplőnk nem mást, mint… Choi Mina. A második pedig… Ahn Jaehyo. Fúúú, én már most izgulok, ti nem? Pedig ez még csak a szereplő válogatás. Remélem, az kapja meg a harmadik szerepet, akinek én drukkolok. És végül az utolsó… Igen, ez az! Gyere Chaewon, te vagy a harmadik.

- A Sors undorító fintora. –röhögött Minwoo, mire Minki helyettem is megpofozta.

- Na most, a feladatotok: mindketten szerelmesek vagytok Jaehyoba, akit most HaJoon-nak fognak hívni. Mina az „új lány” az életében, aki nem rég került az iskolába, és csak azért is megakarja hódítani a legnépszerűbb fiút. Az ő karakterének a neve Haera. Végül pedig Chaewon lesz az a lány, aki pici, óvodás kora óta figyeli HaJoont, de még sose mert vele beszélni. És most, hogy veszélyben van a szerelme összeszedi minden bátorságát és bevallja az érzéseit a fiúnak. És mindezt Haera előtt! Chaewon, a te neved most DaMi lesz. És mindezt improvizálva! Hajrá fiatalok.

- Mit is akartok tőlem? –na, álljunk meg egy pillanatra! Én még erre nem vagyok felkészülve. Ne kezdjük el most azonnal. Jézusom, nem! Jaehyo, fogd be, miért beszélsz?!

- Hát ez nem egyértelmű, Oppa? Téged. – meg. Fogom. Ölni. Minát. Miért kell úgy viselkednie és beszélnie, mint a Kurvának, akit lassan egy hónapja viselek el a társaságunkban? És amúgy is. Ki mond ilyen elcsépelt szöveget?

- Haera, hagyjuk ezt. Komolyan kérdeztem.

- Én pedig komolyan mondtam, Oppa. Én sokkal jobb vagyok számodra, mint bári más ezen a Földön! Hisz gondolj csak bele: te helyes vagy, én pedig szép. Te tehetséges vagy, ahogy én is. Divatos vagy, ahogy én is. Majdnem annyira okos vagy, mint én. Mi ez, ha nem a Végzet? – Mina, miért vagy ilyen jó színész? Bár nem baj, addig se kell beszélnem.

- Téged egy cseppet se zavar a tény, hogy rajtad kívül vagy száz lány a szívemért esedezik?

- Nem igazán.

- Hát jó. Viszont had legyen három kérdésem. Egy: te csókolsz meg, vagy én? Kettő: tényleg szeretsz, vagy csak a népszerűségemet akarod? – minden egyes szavával közelebb ment Minához, aki vagy a szerepe miatt, vagy talán ténylegesen elpirult, ahogy fogyott kettőjük közt a távolság. Mielőtt feltette volna a kérdést megragadta a karomat és a táblához szorított. Lényegében mindenhova tudtam nézni, csak a szemébe nem. Jézusom, alig választ el tőle tizenöt centi. Mindjárt elájulok. Sőt! Elfogok ájulni. – Három: neked nincs valamilyen mondanivalód?

- Hát ööö… Izé… DaMi vagyok. – édes Istenem Chaewon, ennél hülyébb már nem is lehetnél.

- Tudom. –felelte mosolyogva. Erre most mit kéne mondanom? Akkor se fogok szerelmet vallani neki, ha csak játszunk. – Felesleges volt mondanod, hisz egy csapat voltunk az irodalom projekt alatt, kis butusom.

- Izé… t-t-tényleg, én csak… n-n-nem tudtam, h-h-hogy mit mondjak. – könyörgök, bonyolítsd tovább a dolgokat, hogyne.

- Amit eddig. Felejtsd el, hogy ki vagyok, hogy szeretsz, és már is értelmes leszel.

- De képtelen vagyok megfeledkezni arról, hogy milyen tökéletes vagy. –najó, kérem az ásót, elásnám magam most azonnal!

- Ha tényleg ezt gondolod, akkor mond ki, amit hallani akarok. Ha nem megy, akkor kimondja helyetted más.

- Oppa, szeretlek! – Mina mint mindig, most is megmentett. Kétségbeesetten nézett hol rám, hol Jaehyora. Ismételten nem tudtam eldönteni, hogy ez csak a szerepe miatt van, vagy tényleg aggódik valami miatt.

- Szegény DaMi, elkésett. Milyen kár. –a fiú elvállt tőlem, megfogta barátnőm kezét és elindult.

- V-v-várj! Én… én… - szóltam utána halkan.

- Te micsoda? –fordult vissza hozzám.

- Válassz engem te idióta! – kérném a jegyemet Bolíviába, az új nevemet és az alpakka tenyésztői engedélyemet, köszönöm. Még is hogy kiabálhattam rá? Hogyan és miért? Szinte soha nem beszéltem vele, most pedig ordítozok is. Szerintem elmentek nekem itthonról.

- Végre kimondtad. – arcára hatalmas mosoly terült el, elengedte Mina karját, majd ismét a táblához szorítva megcsókolt. Vagyis, majdnem. Mindössze az arcomra adott egy újabb puszit, de a többiek szemszögéből ez határozottan csóknak látszott.

- Jó, köszönöm, elég lesz. És akkor most mindenki mondja el a véleményét az előbb látottakról. Én személy szerint imádtam, és ti? –ismételten nem fogtam osztálytársaim szavait. Egyre jobban sajnálom őket, amiért csak beszélnek én meg ignorálom azt, amit mondanak. De tényleg. És mindez Jaehyo hibája. Lemerem fogadni, hogy most vagy olyan vörös vagyok, mint egy paradicsom, vagy olyan fehér, mint egy kísértet. Mina és a barátaim aggódó tekintetéből adódóan az utóbbira szavazok. Az egyetlen dolog amit érzékeltem az a csengő volt, majd az, hogy a fiú alakja eltűnik mellőlem és az ajtónk becsapódik. Nem kellett várni sokat a távozása után én azonnal összeestem. Annyira szánalmasnak tűnik ez az egész, sőt! Szánalmas is vagyok. Elérte egy másik emberi lény, egy Istenverte fiú, egy… egy majom, hogy istenként imádjam őt. Miért? És hogyan? Miként jutottam el erre a pontra, hogy csak egy apró érintéstől elvesztem a fejem és a benne lévő összes tudásomat? Miért nem tudok kinyögni a közelében egy értelmes szót sem? Miért, még egyszer kérdezem ki volt az a hülye, aki ilyen mellékhatásokat talált ki a szerelemnek?

- Chae, jól vagy? Kérlek mond, hogy nem haltál meg! – Lisa az egyik füzetével kezdett legyezgetni, de nem ért túl sokat.

- Elmenjünk az orvosiba? –kérdezte kedvesen Minki.

- Nyugi van srácok, szerintem csak átélte az első igazi orgazmusát. – röhögött Jonghyun, akivel pedig lepacsizott Minwoo. Őket pedig Mina ütötte meg.

- Chae, mi volt ez az egész? Most tényleg megcsókolt?

- Nem, nem csókolta meg. Csak az arcára adott egy puszit. De még így is ilyen állapotba került. – felelte helyettem Mina.

Nagy nehezen feltápászkodtam a padlóról, majd barátaim segítségével a menza helyett a tetőre mentünk, hogy szívhassunk egy kis friss levegőt. Leültem a tető közepére és hagytam, hogy had járja át mindenemet a kellemes őszi szellő. Igazából azt vártam, hogy ezek az enyhe kis fuvallatok kitörlik a memóriámból az elmúlt óra élményeit és újra tiszta fejjel tudok majd gondolkodni, de nem sikerült. Mindenhol az ő hangját hallottam, minden levélben az ő arcát láttam, a természet minden apró mozdulata a majdnem-csókunk jelenetét mutatta be nekem újra és újra. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most áldás, vagy átok inkább. Még mielőtt végleg megtisztultam volna kikellett engednem magamból a fenevadat, ami ott ül benne az egész jelenet kezdete előtt.

- Kyaaa, Jaehyo. Úúú, annyira tökéletes, úgy imádom, sőt! Szerelmes vagyok belé, nem érdekel hogyan és miként, de egyszer befogod látni, hogy én vagyok a hozzád illő és együtt leszünk az idők végeztéig! – Jaehyo után azt szeretem a legjobban, hogy a barátaim hihetetlenül türelmesek. Már rengetek ilyen kiabálást, úgy nevezett „fangörcsöt” láttak már tőlem. Szokásomhoz híven visongattam, ugrálgattam és úgy mosolyogtam, mint egy idióta. Sokszor mondják, hogy ez már nem idióta, sokkal inkább pszichopata. Kinek mi.

- Jól van, megmarad. –mosolygott Lisa és Mina.

- Együüünk! –üvöltött Jonghyun, majd mindannyian leültünk, bedobtunk minden kajánkat a közösbe és evés közben sztorizgattunk, hogy kivel milyen érdekes dolog történt. Lényegében semmi, vagy ha igen, azt már hallottuk, de hát nem ez a barátság alapja? Végig hallgatni a már ötvenszer hallott történeteket és még ötvenedszerre is nevetni rajta.

Suliból hazamenet a Red Velvet The Red című albumát hallgattam legfőképp a Dumb, dumb, dumb miatt. Valamiért olyan boldog ez az album számomra, így én is az leszek. Az utcákon mosolyogva haladtam, ha a Colgate most keresett volna magának reklámarcot tuti engem választottak volna. Bevásárló listámmal együtt bementem a legközelebbi közértbe, hogy megvehessem azokat a dolgokat, amiket a Mama felírt. Akkor kezdjük is: paradicsom, pipa. Víz, pipa. Felvágott, pipa. Zacskós levesek, pipa. Édesség, pipa. WC papír, pipa. Kenyér és szemle, pipa. Vegyes saláta, pipa. Konzerv kukorica, pipa. Fűszerek a gyros szószhoz, pipa. Annyira várom már, hogy haza érhessek és egyek.

- Jó napot. –köszöntem a pénztárosnak vidáman, majd elővettem táskámból pénztárcám.

- Mit keresel te itt? –ismét ez az idegesítő hang. Táskámból felnézve a Kurvával találtam magam szemben, ahogy undorodva néz rám.

- Vásárlok, ha nem lenne elég egyértelmű.

- Inkább vásárolj, mint hogy rámássz mások pasijára.

- Te meg inkább végezd a munkádat.

- Miért csókoltad meg?

- Nem csókoltam meg. És amúgy is, csak drámánk volt, és mi voltunk egy párban.

- Tudod ki hiszi ezt el neked, te mocskos ribanc. Ha még egyszer hozzá mersz érni, én kinyírlak. –nyakkendőmet megragadva húzott közel magához és fenyegetett meg.

- So-ah, mit képzelsz, mit csinálsz? – egy idegen férfi hangját hallottuk meg, majd a lány olyan gyorsan engedett el, amilyen gyorsa csak tudott.

- Én… izé…

- Mondja hölgyem, kellemetlenséget okozott magának az alkalmazottam? Ha óhajtja azonnal kirúgom.

- Ne aggódjon, Ahjussi, nem itt okozott kellemetlenséget, hanem máshol. De azon maga sajna nem tud segíteni. Viszont valaki végre kiszolgálna?

- Természetesen! – az idős férfi mogorván küldte el onnan So-aht és pötyögött be mindent, amit vettem. Sajnálata kifejezésére adott egy ajándék üveg wok szószt. Hát, nem pont ez lesz az, ami megoldja a konfliktusunkat, de azért aranyos gesztus volt tőle.

Otthon átadtam mindent Anyáéknak, hogy had csinálják a vacsit, addig én felmentem a szobámba és tanulni kezdtem. Megírtam az angol és a német fogalmazásomat, majd pedig a matek házit. Ezután tanultam törire és irodalomra, majd ledőltem egy kicsit pihenni. Relaxálásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Minki írt Line-on. Elküldte a képeket amiket a dráma órán csinált. Villámsebességgel mentettem le őket és írtam ezer köszönetet értük a fiúnak. Úgy se szokta senki nézegetni a telefonomat így hát átállítottam a háttérképemet arra, ahogy Jaehyo „megcsókol”.

„Azt hiszem híresek lettünk” –kaptam az üzenetet az előbb említettől vele egy csatolt fájlt is, amin a hátterem köszönt vissza, csak egy másik szögből.

„Úgy tűnik”.

„Egész jól nézünk ki. Nem gondolod, DaMi?”

„De igen, szerintem is, HaJoon oppa.”

„Ne hívj így. Idegesít.”

„Mi? A Hajoon?”

„Nem az Oppa.”

„Pedig muszáj elviselned a barátnőd miatt, Oppaaa~~”

„Gyűlöllek”

„Hehe” – és ennyi. Nem volt egy túl nagy beszélgetés, de legalább volt. És még viccelődtünk egymással. Mondjuk ezeket a reakcióit látva nem hinném, hogy sokáig tartana a kapcsolata So-ahval. Ez az.

Vacsora közben, után és gyakorlatilag végig a telefonom kijelzőjét bámultam. Mindegy hányszor nézek rá a képre, mindig belém hasít a felismerés, hogy igen is jó páros lennénk. És nem csak HaJoonként és DaMiként, hanem Jaehyoként és Chaewonként is. Hiszen gondoljunk csak bele, máris van egy közös pontunk biztosan: mindkettőnket idegesít So-ah „Oppa”-zása. Ez egy igen szép kapcsolat kezdete.