Három hosszú éve várok erre a pillanatra.
Szinte mindennap erről álmodoztam: a legszebb ruhámat felvéve készülök a sulis
bálra, majd egyszer csak megszólal a csengő, majd, mint egy hercegnő, úgy
vonulok le a lépcsőn, aminek az alján ott vár Jaehyo és mikor meglát még a
lélegzete is eláll. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez a várva várt
pillanat ma befog következni. Hajamat begöndörítettük, így most kisebb-nagyobb
loknik omlanak a vállamra. Szememre enyhe fekete füstös sminket vittem fel, számra
pedig világosabb rózsaszín rúzst. Ruhámba pedig úgy ahogy van, szerelmes
lettem. Anyával egy egész napot töltöttünk a városban, mire megtaláltuk az
igazit, de megérte a fáradtságot. Felső részét teljesen fekete csipke alkotja,
szoknya része alapvetően fehér, de van fölötte egy arany tüll réteg, ami sokkal
szebbé teszi. A felső alá –mivel eléggé átlátszó- egy fekete toppot vettem, míg
derekamra raktam egy rózsás övet. Cipőnek egy szintén fekete magas sarkút
választottam. Ha mondhatok ilyet, elégedett vagyok azzal, ahogy kinéztem.
Időhúzásként beparfümöztem magam és jó
szokásomhoz híven csináltam egy-két, na jó, igazából rengeteg selfie-t. Ezeket
mind elküldtem Minanak és Lisanak, akik válaszul elküldték a sajátjaikat is.
Mina nem hazudtolta meg önmagát. Egy gyönyörű türkizkék ruha volt a birtokában:
szív alakú mellrésze és csípőjénél bővülő szoknyarésze volt a ruhának.
Anyagának selymet tippelek. Lisa a szokásos egyszerűségénél maradt: egy
rózsaszín pántos ruha lett a választása, amit megspékelt a hajába tett apró
tiara. Annyira gyönyörű mind a két lány.
Merengésemet a csengő zavarta meg, majd
heves köszönések és bemutatkozások hada lepte el házunkat. Hát tényleg itt van,
nem hagyott cserben. Minden erőmet összeszedve léptem ki szobámból majd mentem
le a lépcsőn, aminek a közepén elakadt a lélegzetem. Jaehyo lényegében nem
viselt semmi különlegeset, szimplán egy bársony öltönyt alatta fehér inggel és
fekete csokornyakkendővel, de engem még így is teljesen lenyűgözött. Képtelen
voltam parancsolni magamnak, hogy lehetőleg ne vigyorogjak úgy, mint egy
idióta, de nem sikerült. Látva azt, hogy ő is ugyanúgy néz rám, mint én rá,
végleg elvette minden józanságomat. A puszta létezése részeggé tesz, minek
nekem alkohol?
- Szia. –köszöntem.
- Szia. –köszönt, majd fülemhez hajolt és
halkan belesuttogta, hogy „gyönyörű vagy”, bennem pedig eldőlt, hogy ez az este
lesz életem legszebb napja.
- Gyerekek, pózoljatok, csinálok rólatok
képeket. – Anya utasításait követve álltunk a nappaliban lévő tűzhely elé és
pózoltunk. Pontosabban átöleltük egymást. Ahn Jaehyo átölelt engem, Gong
Chaewont. Hát én mindjárt sírok. Mikor már úgy tűnt, hogy Anya kiélte fotós
szenvedélyét és már átlépett volna a „az én egyetlen kislányom bálba megy a
szerelmével, bőgjünk” szakaszba, partnerem –jaj de jó kimondani ezt- mögém
lépett és hátulról átölelt. Természetesen így is születtek képek, és holnap az
első dolgom az lesz, hogy előhívatom őket. – Most már mehettek.
- Még nem. Én selfie nélkül ki nem teszem
a lábamat a házból. – mondtam, majd elővettem a telefonom elindítottam a kamera
alkalmazást és átváltottam előlapira. – Na, a szabályok nálam: tök mindegy,
hogy egy kép milyenre sikerül, nem töröljük. Oh, és a minimum az öt vicces kép.
- Mindjárt indulunk a bálba, but first…
let us take a selfie. – Jaehyo mosolyogva lépett mellém és vágott hülyébbnél
hülyébb fejeket velem együtt. Mikor átnéztük őket jöttem csak rá, hogy az a
nagyon helyes arca milyen könnyen eltorzítható egy nagyon furcsává és már
majdnem rondává. Bár, nekem még így is tökéletes, de ez most részletkérdés.
A taxiba szállva megmondtuk a sofőrnek,
hogy hova is vigyen minket, majd egy negyed órás út után megérkeztünk a
sulinkhoz, ahova már szállingóztak a párok és már javában szólt a zene. Egy jó
bulihoz hasonlóan ez is a tornateremben volt. A bordásfalakat lufikkal és
táblákkal fedték le, a plafonról szintén lufik lógtak, egy nagy diszkó gömbbel
a közepén. A terem négy sarkába kajás és italos asztalokat tettek, ahonnan a
diákok előszeretettel lopkodták az oda kitett rágcsákat. Ezenkívül piros, sárga,
kék és zöld fények világították be a helyiséget, amely tökéletes hangulatot
adott a tánchoz.
- Chaewon! – Mina hangját hallva kezdtem
el keresni barátaimat, akik az egyik asztalnál telepedtek le. Csodálkozok
rajta, hogy mindig lecsapnak az ingyen kajára? Nem.
- Oda akarsz jönni? –kérdeztem Jaehyotól.
- Miért kérdezed? –kérdezett vissza
meglepetten.
- Hát, tudod… ha nem akarnál velük lenni,
akkor akár táncolhatnánk is, vagy azt csinálhatnánk, amit te szeretnél. Végül
is nem csak azért vagyunk itt, hogy én jól érezzem magam, hanem azért is, hogy
te is.
- Ha tudom, hogy ilyen vagy, akkor előbb
is elhívtalak volna. De menjünk, kezdem bírni őket. – ugye jól hallottam azt,
amit az előbb mondott? Elhívott volna, ha tudja, hogy milyen vagyok? Akkor ez
azt jelenti, hogy volt egy véleménye rólam? Ismét az a pillanat jött el, mikor
nem érdekel, hogy lehetséges, hogy egy utolsó bunkónak tartott, de legalább
tudott a létezésemről. Egyre jobb a mai nap.
Barátaimhoz érve megöleltem mindegyikőjüket
–na, nem mintha nem rég találkoztunk volna- majd neki álltunk a szokásos
fényképezkedésünknek. MinKi elővette fényképezőjét, minden párt beállított és
csinált róluk vagy ezer képet. Minwoo egyébként egy nagyon kedves lánnyal jött
a másik osztályból. YeonDoo a másik osztály legjobb tanulója, kedves, vicces és
még szép is. Nem értem hogyan és miért mondott igent annak az idiótának. Bár el
kell ismerni, hogy jól néznek ki együtt.
- És akkor most csak a lányok! –kiáltotta
el magát Mina és a négy lány összeállt jó pár közös kép erejéig.
- Huh, de durva. Elmondhatom, hogy van a
suli királynőjével közös képem. – YeonDoo lenyűgözve nézett rám.
- Jaj, ne viccelj már. Azért annyira nem
vagyok nagyszerű, csak egy kicsit. De most mosolyogj! –mondtam, majd szorosan
átöleltem a lányt és nagy mosollyal néztem a kamerába egészen addig, amíg MinKi
nem vakuzott a szemünkbe.
- És akkor most csak a fiúk! – üvöltötte
túl a zenét Jonghyun, majd a hárman bepózoltak, de aztán észrevették, hogy
valami nincs rendben. – Hát te miért nem vagy itt?
- Miért lennék? Nem tartozok a baráti
körötökbe. – Jaehyo különállva majszolt egy sütit. Most volt az első olyan
alkalom, hogy úgy igazán magányosnak és elveszettnek tűnt. A közös képeknél ott
volt, hisz ott voltam én is, de a fiúk képe más. Az a barátok képe, és…
Jaehyonak nincsenek barátai.
- Ez hülye. Gyere már ide, és ne
hülyéskedj. –rántotta őt körükbe Minwoo, majd a legidiótább fejeket felvéve
csináltam róluk képeket. Mindig is imádtam a fiúkról képet csinálni, hisz tele
voltak energiával ezért mindig vicces képek születtek, de most, hogy maguk közé
fogadták az elveszett fiút úgy tűnt, hogy a társaságunk teljes.
- Tanár úr, legyen már olyan drága, hogy
lekapja a suli keménymagját. – hívta hozzánk osztályfőnökünket Jonghyun.
- Ugye fölöslegesen várom azt a napot,
amikor beléd szorul a tisztelet? –kérdezte nevetve MinHo tanár úr.
- Figyeljen, Uram, bennem csak a szar
szorul meg, nem a tisztelet. – kijelentésére mindenki, aki hallotta
esze-veszett nevetésbe kezdett. Ezért is imádom ezt a fiút: hatalmas poénjai
vannak, amit mindenki imád.
- Jaj fiam, inkább fogd meg a csajod és
mosolyogj.
- A barátnője vagyok Tanár úr, nem a
csaja. – mondta dorgálón Mina, mire tanárunk még jobban nevetni kezdett, de
végül is egy egész jó képet sikerült csinálnia rólunk.
Ezután szokásainkat megtartva az asztalnál
ettünk és beszélgettünk és még csak meg se fordult a fejünkben, hogy esetleg
táncolni is kéne egy bálon. Minek? Felesleges. Így legalább egyediek voltunk.
Sajnos vannak emberek, akik táncolni jöttek el –normális az ilyen?- így a Kurva
egyszer csak ellopta tőlünk Jaehyot és egészen az évfolyam táncig vissza se
adta, szegényemnek addig muszáj volt vele tekeregnie vagy rángatóznia, vagy
valami ilyesmi, mert, hogy az nem tánc volt az is biztos.
Az egyes évfolyamok hamar letudták a
táncot, ahogy mi is. Senki nem vette komolyan, ahogy mi se. Minek? Senkit nem
érdekel, unalmas és ráadásul olyan zenére megy, amit senki nem szeret. Az
egyetlen jó dolog ezután a bálkirály és bálkirálynő kihirdetése. Őszintén
remélem, hogy idén Mina kapja meg helyettem a koronát, viszont Jonghyun igazán
megtarthatná, úgy lenne csak igazán jó.
- Kire szavaztál? – kérdezte suttogva
Lisa.
- A két árulóra. És te?
- Én rátok. –mondta elpirulva.
- Ránk? Mármint?
- Hát, rád és Jaehyora. Az lenne az
igazságos, ha a két uralkodó végre együtt lehetne.
- Jaaaj, de cuki vagy, köszönöm. –öleltem
meg- Viszont most először nem lennék csalódott, ha nem én kapnám meg a címet,
hanem valaki más.
- Még is miért?
- Lisa, a mai nappal valóra vált az álmom.
Jaehyoval jöttem el a bálba. Ez már félsiker. De ha ennél több nem is lesz
köztünk, én annak már örülni fogok. Sőt, valószínűleg örök életemben emlékezni
fogok erre az estére.
- És akkor most ki szeretnénk hirdetni a
bálkirályt. Aki nem kíváncsi rá, elmehet. – a végzős osztályok elnöke, Chanyeol
állt a színpadon, kezében a borítékkal és a mikrofonnal. – Jó, akkor kezdeném
is. Először is, idén sem én kapom meg a koronát, amiért most öri-hari van
mindenkivel, de legalább végre nem Jonghyun kapja, amiért a szerelmemet kísérte
el. – ééés ismét kezdi. Amióta idejárunk nyíltan szerelmes belém, viszont
képtelen vagyok rá férfiként tekinteni, ahhoz túl gyerekes.
- Ez a „szerelme” te lennél, igaz?
–kérdezte röhögve Jaehyo.
- Igen. De a vicc az, hogy ezt minden
bálon valahogyan előadja.
- Részvétem. –röhögött még mindig.
- Köszi.
- Szóval, ha most már mindenki elkezdett
izgulni elárulom, hogy ki is nyert. Kérlek titeket, hogy lepődjetek meg, amiért
egyszer jön el és akkor is megnyeri a hierarchia legékesebb jelképét. Ahn
Jaehyo, gyere és vedd át a díjad. – Chanyeol olyan cinikusan mondta el a fiú
nyertest, hogy az már szinte fájt. Az említett fiú még egyszer rám nevetett,
majd felment a színpadra, ahol ráadták a koronát.
- És akkor most kijelentik, hogy én
nyertem. – a Kurva vinnyogásán az egész társaságunk röhögni kezdett. Én
megpróbáltam a lehető legjobb pókerarcomat felvenni, de nehezen ment, mikor
elkezdte sorolni az indokokat, hogy miért is ő lenne a tökéletes bálkirálynő és
miért nem én.
- A bálkirálynő pedig az egyetlen, az
utánozhatatlan, a matek zseni, aki még csinos, gyönyörű és szép is, de
mindennek a tetejében kedves is, Gong Chaewon! Drágám, gyere fel te is, idén is
megérdemelted, köszönünk mindent, amit értünk tettél.
- Szerintem egy kicsit túllőttél a célon.
Nem gondolod, Oppa? –két dologgal tudom lerázni Chanyeolt: „oppa”-zom és
valahogyan hozzáérek. Most is ez történt. Végig mosolyogtam rá és még a karját
is megsimítottam, mire neki teljesen vége lett.
- Azért ne ennyire feltűnően flörtölj, még
a végén féltékeny leszek. –súgta nekem.
- Had élvezzem már ki az élet apró dolgait
addig, amíg a barátnőd meg nem öl.
- Az a hülye kurva… - Jaehyo gondterheltsége
nagy mosolyt csalt az arcomra, amit az egyik sulis fotós pont elkapott, így
most lett egy ilyen képünk is. – Egyébként gratulálok.
- Köszi. Én is neked.
- Ilyenkor nem szokás adni valami
ajándékot a nyerteseknek?
- De. Ott van a koronád, ez a nyeremény.
- Mármint tőled, esetleg. Valami, khm,
személyeset.
- Minek?
- Tényleg nem érted, hogy mire gondolok,
igaz? – mondta, majd visszament az asztalhoz és enni kezdett.
Idén is eldöntöttem, hogy nem fogok
táncolni, nincs az a pénz. Ezt az ígéretemet egészen addig betudtam tartani,
amíg meg nem szólalt a Paramore The only
exeption című csodája.
- Jééééézusom, valakiii. –ugráltam körbe
minden fiút a társaságunkban. Vagyis majdnem mindet. Mire elértem volna a
partneremhez, ő már csuklómnál fogva vezetett a táncparkettre, ahol derekamat
átölelve kezdett velem lépegetni a ritmusra.
- Csak nem eltalálták a kedvencedet?
- De igen. Mindig is volt az álmom, hogy
veled táncoljak erre. –amint leesett, hogy mit is mondtam azonnal magyarázkodni
kezdtem, hogy nem úgy értettem, ahogy mondtam, és ő csak félreértette azt, amit
mondtam.
Jaehyo egy másodperc alatt hagyta abba a
táncot, kulcsolta össze ujjainkat, majd kivitt a suli udvarra. Nem akarok
hazudni, de szerintem percekig néztünk farkasszemet, mikor arcomat két keze
közé fogta, homlokát pedig enyémnek támasztotta.
- Megteszed, vagy megteszem?
- Egyikünknek sem kéne.
- Miért?
- Mert neked barátnőd van.
- Értem. –húzódott el.
- Sajnálom. – azt hiszem nem a
bálkirálynői címet érdemlem meg, hanem a világ idiótáját. Most szalasztom el
életem nagy lehetőségét a Nagy Ő-vel és még is miért? Pontosabban kiért? Egy
aljas kurva miatt, aki bármelyik pillanatban összetörheti a szívét még úgy is,
hogy a fiú lassan utálja. Emelt matekos agy? Hagyjad már. Sokkal inkább
uborkasaláta van az agyam helyén, nem hogy emelt matekosan okos legyen.
- Nem kell sajnálnod. Én teszem meg. – fel
se fogtam szavait, de ő már magához rántott és… megcsókolt. Puha párnái lágyan
kóstolgatták enyémeket. Ahogy mélyítettük a csókot, a kettőnk közt lévő
távolságot úgy csökkentettük. Én átöleltem nyakát eközben ő hajamat simogatta.
– Nagyon jól csókolsz.
- Köszönöm. – ennyi volt az összes
kommunikáció köztünk azok alatt a percek alatt amik az első csók után kint
töltöttünk. Nem tudom, hogy éreztetek-e már úgy, hogy annyira boldogok vagytok,
hogy sírni tudnátok, de én most pontosan így éreztem. Egy apró könnycsepp végig
folyt arcomon, mire a fiú még szorosabban tartott. Azt hiszem tényleg szerelmes
vagyok Jaehyoba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése